2016. szeptember 12

 Francois Hollande francia elnök romániai látogatása

Francois Hollande francia elnök hivatalos látogatást tesz Romániában, mely alkalommal Klaus Iohannis államfővel és Dacian Cioloş miniszterelnökkel találkozik. A magas rangú francia tisztségviselőt kedd délelőtt Klaus Iohannis államelnök fogadja a Cotroceni Palotában, ahol a felek négyszemközti megbeszélést folytatnak, majd hivatalos megbeszéléseket és közös sajtóértekezletet tartanak. A két államfő, ugyancsak kedden, ellátogat az Ilfov megyei Măgurele-ben működő kutatóközpontba. A francia vendég Dacian Cioloş kormányfővel együtt megtekinti a Romániában épülő Airbus helikopter gyárat. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.12)

A személyszállítók és teherfuvarozók folytatták tiltakozásaikat

Hétfőn folytatták akciójukat a kötelező gépjármű-biztosítási (RCA) kötvények megdrágitása ellen tiltakozó személyszállítók és teherfuvarozók. A tiltakozók a kormánytól a kötelező biztositási árak befagyasztását követelték és azzal fenyegettek, hogy csütörtökön, Bukarestben, országos szintű tűntetést szerveznek. Mi több, a Romániai Szállitók és Fuvarozók Szövetsége azt kérte Klaus Iohannis államfőtől, hogy vitassa meg a hétfő este látogatásra, Bukarestbe érkező François Hollande francia elnökkel a szállitás terén hatályos francia minimálbér-törvényt, amelyet a román fuvarozók esetében is alkalmaznak azon időszakra, amig áthaladnak Franciaország területén.A szövetség közleményében megjegyzi, hogy Románia kötelezése a francia törvények tiszteletben tartására egy uniós ország szuverenitásának más állam általi megszegését jelenti.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.12)

Országos viszonylatban több, mint 4.000 iskola nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel

A Sürgősségi Veszélyhelyzetek Országos Főfelügyelőségének közlése szerint 145 romániai iskolának bocsátották ki a tűzvédelmi engedélyt. Fővárosi szinten a 1.139 épület közül mindössze 39 rendelkezik ezzel az engedéllyel. Másrészt, az idei iskolai évben a kormány ingyenes tankönyvellátást biztositott, még a 11.-ik és a 12.-ik osztályosok számára is, mig az Európai Alapok Minisztéruma nemsokára bemutatja az „Iskola mindenki számára” elnevezésű programot, melynek célja a korai iskolaelhagyás megelőzése és csökkentése, nyiltakozta Dacian Cioloş miniszterelnök. Ugyanakkor, a következő időszakban a kormány kidolgoz egy törvényjavaslatot az ingázó diákok szállitásának támogatására. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.12)

Liviu Dragnea: Az új miniszterelnököt a választásokon győztes párt javastala alapján kell kinevezni

A szociáldemokrata vezető szerint Románia elnökének a december 11-i parlamenti választásokat megnyerő part által javasolt miniszterelnököt kellene kineveznie. Liviu Dragnea nyilatkozata azt követően hangzott el, hogy Klaus Iohannis államfő hétfőn kijelentette: A téli szavazás után csakis egy politikai kormányról lehet tárgyalni.”Ha a választásokon a Nemzeti Liberális Párt győz és többséget alkot más pártokkal, normális, hogy a PNL javaslatára kell megnevezni az új miniszterelnökjelöltet. Amnnyiben mi nyerjük meg a választásokat, szerintem ugyanolyan normális, hogy a PSD javasolja a miniszterelnök-jelöltet”, hangsúlyozta Liviu Dragnea. A PSD-elnök hétfőn, a Victoria Palotában, Victor Pontával találkozott és közölte, hogy a volt kormányfő a parlamenti választásokon a PSD jelöltlistáján fog szerepelni. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.12)