2016. november 15

Klaus Iohannis államfő az alkotmánybirósághoz fordult a több, mint 100 dijat eltörlő törvénytervezet kapcsán

Legutóbbi információk szerint, Klaus Iohannis államfő a több, mint 100 dijat eltörlő, a múlt hónapban a parlament által megszavazott törvénytervezet felülvizsgálását kérte az alkotmánybiróságtól. Az államelnök kikéri az alkotmánybiróság véleményét, mivel a parlamentnek e jogszabály-tervezet elfogadása előtt meg kellett volna várnia a kormány véleményét, tekintettel arra, hogy az illető dijak eltörlése kihat egyes közintézmények fennmaradására, illetve befolyásolja az állami költségvetést. Mint hozzáfűzte, az állampolgárok a dijak egyrészének megszűntetését szorgalmazzák, főleg a procedúrák leegyszerűsitéséért az állampolgár és a hatóságok közötti viszonyban, csakhogy koherensen, előreláthatóan és felelősségteljesen kell eljárni, ami nem mondható el e törvénytervezet esetében. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.15)

A harmadik negyedévben is növekedett a román gazdaság

A román gazdaság folyamatosan, bár kissé lassabb ütemben, növekedett a harmadik negyedévben is. Igy, az elmúlt esztendő azonos időszakához képest 4,4%-al, az előző negyedévhez képest 0,6%-al, mig az első kilenc hónapban 4,9%-al emelkedett, mutatnak rá az Országos Statisztikai Intézet kedden nyilvánosságra hozott első becslései. A statisztikai adatok szerint, a gazdasági növekedés jelentősen mérséklődött a második negyedévhez képest, amikor a GDP 6%-al bővült a tavalyi év ugyanezen időszakához mérten. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.15)

A Zsil-völgyében még több bányász marad munka nélkül

A lónyai és a lupényi bányák bezárásával a Zsil-völgyében még több bányász marad munka nélkül. Az emlitett bányák megszűntetése csak idő kérdése, mivel a kormány és a Hunedoara Energetikai Komplexum adminisztrációja egyetértett e bányák bezárása felöl, amelyet már csak az Európai Bizottságnak kell jóváhagynia, tájékoztatott a román közszolgálati rádió helyi tudósitója. A lónyai és a lupényi bányák bezárásának kérdése már a tavaly felmerült, de ez év kezdetén vált bizonyossá, amikor a vállalat ügyvivői eldöntötték, hogy felszámolják e két bányát. Mindezek után a Zsil-völgyében az 1990-ben működő 15 bányából mindössze két bánya marad életbe. Az emlitett két bánya bezárását a teljesitmény hiányával indokolták, noha több évre van széntartaléka, a kitermelési költségek nagyon magasak. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.15)

A romániai pénz- és bankügyi elemzők éves konferenciája

A Román Nemzeti Bank (BNR) székházában a romániai pénz- és bankügyi elemzők már nyolcadik alkalommal szervezték meg éves konferenciájukat.A pénzügyminisztérium, a központi bank képviselői, a pénzügyi szféra menedzserei, üzletemberek, vállalkozók, pénzügyi elemzők és újságrók a geopolitiai feszültség helyi és regionális hatását és a belső egyensúly fontosságát elemzik, a hazai és a külföldi kihivások kontextusában. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.15)

A románok és bankkártya használata

A vidéki környezetben élő románok kétharmada rendelkezik bankszámlával, mig az ország összlakosságának 95%-a gyakran vagy nagyon gyakran fizet készpénzben, derült ki a Brandberry piackutató cég legutóbbi tanulmányából. A szakemberek szerint, öt személyből csak egy fizet kártyával, miközben a városon élő lakósság 10%-a nem képes különbséget tenni egy bankkártya és más jellegű kártya között. Romulus Oprică, a piackutató cég ügyvezető partnere, aki e tanulmányt is készitette, igy magyarázta a helyzetet: A bankkártyával rendelkezők 80%-a a kártyát kimondottan készpénz kivevésére használja a bankautomata segítségével, hogy majd e készpénzzel kifizessen különböző dolgokat. A szakember becslése szerint 11,5-12 millió aktiv kártya létezik, amelyekkel a kártyatulajdonsok csak tranzakciókat bonyolitanak le. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.15)

Tiltakozott néhány száz nyugdijas

Az Unirea Országos Szakszervezeti Szövetséghez tartozó néhány szász nyugdijas a kormány szákháza előtt tiltakozott az egyre nehezebb életkörülmények miatt. Mint a szakszervezeti vezető megjegyezte, a nyugdijasok életkörülményei az utóbbi hét évben folyamatosan romlott és intézkedések meghozását kérte a kormánytól ezen társadalmi kategória helyzetének javitására.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.15)

Andrei Demeny