2016. December15

Az államfő kihirdeti az egészségügyben és a tanügyben dolgozók béremelésére vonatkozó jogszabályt

Az alkotmánybiróság szerdán elutasitotta azokat az észrevételeket, amelyeket a tanárok és az orvosok mintegy 15%-os béremelésére vonatkozó törvény kapcsán a kormány és a Nemzeti Liberális Párt fogalmazott meg, miközben az államfő bejelentette, hogy kihirdeti e jogszabályt. Ugyanakkor az alkotmánybiróság péntekre halasztotta Klaus Iohannis kontesztációjának megvitatását, amelyet a több mint 100 adót és dijat megszüntető – köztük a rádió-tv-előfizetési dijak – törvényre vonatkozóan terjesztett be. Mint Valer Dorneanu, az alkotmánybiróság elnöke elmondta, e törvény esetében a döntést azért halasztották el, mert „bizonyos adatokat igényeltek a román közszolgálati rádió és televizió vezetőségétől, de a két közintézet válasza megkésve érkezett meg és igy nem sikerült a kitűzött időpontra befejezni e témával kacsolatos valamennyi aspektus elemzését”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.15)

Az Alfa Kartel Szakszervezet étkezési utalványokat, vakációs jegyeket és a ledolgoyott pluszórák kifizetését kéri

A kormány, a szakszervezetek és a munkáltatók képviselői a közszféra dolgozóinak járó egyes jogokról vitáznak. Az Alfa Kartel Szakszervezeti Szövetség a kormánytól ama sürgösségi rendelet előirásainak felfüggesztését kérte, melyek értelmében a költségvetési alkalmazottak ebben az évben sem részesülnek bizonyos jogokba. Az Alfa Kartel ugyanakkor jutalmakat, étkezési utalványokat, vakációs jegyeket és a ledolgozott pluszórák kifizetését követelte. Az emlitett sürgösségi kormányrendeletet a  kormány-, a szakszervezetek és a munkáltatói képviselők valószinüleg csötörtökön vitatják meg a munkaügyi minisztériumnál. A kormány azzal a szándékkal tervezte meghosszabbitani e pénzügyi korlátozást, hogy  tiszteletben tarthassa a jövő évi költségvetési hiányt.  A szakszervezetek felhivták a figyelmet, hogy az emlitett ösztönző pótlékokat 2010 óta nem folyósitották. Az Alfa Kartel Szakszervezet azt ajánlotta a kormánynak, hogy bizza az új kabinetre a bérkiegészitéssel és a 2017-es költségvetés kidolgozásával kapcsolatos döntést. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.15)

Az ALDE nemsokára tárgyalásokba kezd a PSD-vel

A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) társelnöke, Călin Popescu Tăriceanu kijelentette, hogy mostanig nem nem hangzottak el nevek a miniszerelnöki tisztség betöltésére és a minisztériumok pártok közötti megosztásáról sem tárgyaltak. Az ALDE a december 11-i parlamenti választások eredeményeinek hivatalos közlésére vár, majd ezt követően tárgyalásokba kezd a Szociáldemokrata Párttal (PSD) a közös kormányzati együttműködés lehetőségeiről, jegyezte meg Tăriceanu. „Liviu Dragneával beszéltem telefonon, de nem állapodtunk meg egy találkozó időpontjátban mivel valamennyien az új parlament megalakulására várunk, no meg látnunk kell, hogy hány mandátummal rendelkezünk.”, fűzte hozzá az AÉDE társelnöke. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.15)

Csökkenek az energiatarifák

Az Országos Energiaszolgáltatást Szabályozó Hatóság (ANRE) úgy döntött, hogy 2017 január 1-től csökkenti a lakóssági villamosenergia-felhasználás szabályozott árait, ami azt jelenti, hogy a vilannyszámla mintegz 2%-al lesz olcsóbb. A 2012-ben megállapitott menetrend szerint a villamosenergia piacát 2018 január 1-től teljesen liberalizálják. A jövő évben két szakaszban térünk át a reális szabad piaci ára, igy 2018-ban gyakorlatilag megszünik a szabályozott energiaár és az ANRE tevékenysége csak a piac és a játékszabályok felügyeletére szoritkozik. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.15)

Corina Creţu európai bizotos jóváhagyta több projekt folytatását

Corina Creţiu regionális plitikáért felelős európai biztos jóváhagyta 19 projekt folytatását, amelyeket röbb romániai régióban ültetnek gyakorlatba. A projektek összértéke 1,3 miliárd euró és a vizellátási és szennyvizcsatornázási hálózat, a városi központositott hőközpont rendszerének, valamint a közúti- és vasúti szállitási infrastrktúra kiépitésére vonatkoznak. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.15)

Andrei Demeny