2017. február 6

A szenátus elnöke Klaus Iohannis államfő közbelépését kérte a tűntetések beszűntetéséért

A Klaus Iohannis államfőhöz intézett nyilt levélben Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök megjegyezte, hogy felhivást intézett valamennyi politikai vezetőhöz a tűntetések mielőbbi beszüntetéséért, mivel véleménye szerint a helyzet elfajulhat és kiszabadulhat az ellenörzés alól, melynek előre nem látható hatásai lehetnek. A szenátus elnöke azt is kérte az államfőtől, hogy mondjon le a  parlamenti választások eredményeit érvénytelenitő tervről, mivel ellenkező esetben nagy felelősséget kell vállalnia a román néppel szemben. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.06)

Az igazságügyi minisztérium lemondott a büntetőjog módosításáról

Az igazságügyi minisztérium lemondott arról, hogy a parlament elő terjesztendő törvénytervezettel kezdeményezze a büntetőjog módosítását. „Az igazságügyi minisztériumot nem foglalkoztatja az, hogy törvénytervezetet dolgozzon ki a bűntető-törvénykönyv és a perrendtartás módosításra.A tárca jelenleg a büntetőjogot érintő alkotmánybírósági döntéseket írja össze, amelyek elemzését később végzik el”, mutat rá a minisztérium közleménye. Mint ismeretes, a Sorin Grindeanu vezette román szociálliberális kormány a tüntetések hatására vasárnapi rendkívüli ülésén hatályon kívül helyezte a bűntető-törvénykönyvet módosító sürgősségi rendeletét. A kormány akkor még azt közölte, hogy a miniszterelnök felkérte az igazságügyi minisztériumot, hogy sürgősen kezdeményezzen közvitát valamennyi politikai párt és a civil társadalom bevonásával a bűntető-törvénykönyvek módosítása ügyében, hogy a büntetőjogot egy szabályos parlamenti eljárás keretében az alkotmánybírósági döntésekhez, az európai irányelvekhez igazítsák. A miniszterelnök széles körű társadalmi vitát tart szükségesnek a büntetőjog kiigazításáról, de szerinte kizárólag azokra a cikkelyekre kell a módosításokat korlátozni, amelyek alkotmányellenesnek bizonyultak.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.06)

A kormány elleni bizalmatlansági inditványt felolvasták a parlament plénumán

Az ellenzék által a kormány ellen kezdeményezett bizalmatlansági inditványt hétfőn felolvasták a parlament plémunán. Az inditvány aláirói, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsük meg Romániát Szövetség (USR) Sorin Grindeanu kormányfő lemondását kérte. Cătălin Predoiu liberális alelnök kijelentette, hogy Romániának egy kompetens kormányra van szüksége, amely tudja kezelni a társadalom reális problémáit. Másrészt, Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kihangsúlyozta, hogy a kormánynak nincs amiért lemondania. Sorin Grindeanu miniszterelnök és Florin Iordache igazságügyi miniszter abban állapodtak meg, hogy miután a bizalmatlansági inditvány megbukik a parlementben, a kormányfő meghozza a szükséges döntést, fűzte hozzá Liviu Dragnea.A bizalmatlansági inditványt a PNL és az USR 123 parlamenti képviselője irta alá és a a Népi Mozgalom Párt (PMP) képviselői támogatják.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.06)

Megküldték a jogi bizottságokhoz Victor Ciorba felmentésére vonatkozó liberális kérést

A szenátus és képviselőház állandó bürói megküldték a parlament jogi bizottságaihoz a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kérését, amelyben Victor Ciorba, a Nép Ügyvédjének felmentését szorgalmazzák. A liberálisok Victor Ciorba menesztését követelik, mivel, véleményük szerint, megszegte az általa vezetett intézmény működését szabalyozó törvényt. Kokrétan: A PNL azt rója fel Victor Ciorbanak, hogy egyetlen egy személy érdekében cselekedett, amikor az Alkotmánybiróságon megtámadta a 2001-ben kihirdetett törvényt, amely előirányozza, hogy a jogerősen elitélt személyek nem lehetnek a kormány tagjai. Arról a jogszabályról van szó, mely miatt Liviu Dragnea szociáldemokrata vezető nem lehetett kormányfő. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.06)

Teodor Meleşcanu külügyminiszter Frans Timmermans EB-alelnökkel találkozott

Az Európai Bizottság szerint Romániának előre kell lépnie a korrupció elleni küzdelemben és nem eltörölnie a mostanig elért eredményeket, mondotta, Brüsszelben,  Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke Teodor Meleşcanu román külügyminiszternek. „Frans Timmermans tájékoztatta Teodor Meleşcanu külügyminisztert, hogy az Európai Bizottság készséget tanusit a Romániával való együttműködésre és szakértői véleménnyel is hajlandó támogatni, jogi téren, hogy Bukarest eleget tudjon tenni az igazságszolgáltatás terén elrendelt Együttműkődési és Ellenörzési Mechanizmus (MCV) keretében kitűzött céloknak”, hangsúlyozta a román közszolgálati rádió tudositójának adott exklúziv nyilatkozatában Margaritis Schinas, az Európai Bizottsá szóvivője. Az Európai Bizottság alelnöke és Teodor Meleşcanu találkozójának célja: a jelenlegi romániai helyzet ismertetése volt, fűzte hozzá a román rádió brüsszeli tudósitója.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.06)

Rozalia Gănciulescu