2017. április 13

A Pénzügyi Felügyeleti Hatóság megbirságolta az NN Nyugdíjalapot

Súlyos bírságot rótt ki csütörtökön a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) az NN Nyugdíjalapra, miután a holland tulajdonú cég a napokban elektronikus levélben figyelmeztette ügyfeleit arról, hogy megtörténhet: a kormány államosítja a magánnyugdíj-alapokat. Az ASF közleménye szerint az NN-nek törzstőkéje 1 százalékát, vagyis 750 ezer lejt kell bírságként befizetnie. Ugyanakkor visszavonták a cég vezérigazgatójának engedélyét, mivel a közlemény célja, a felügyelet szerint, a nyugdíj-biztosítási piac destabilizálása volt. Emellett visszavonták Raluca Tintoiu vezérigazgató kinevezési engedélyét is és további 100 ezer lejre bírságolták meg, magánszemélyként.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.13)

Viorel Badea a határátkelőhelyeken végzett ellenörzések leegyszerűsitését szorgalmazta

Viorel Badea, a világszerte élő románokat képviselő szenátusi bizottság elnöke azzal a kéréssel fodrult a külügyminiszterhez, hogy a húsvéti ünnepek alatt egyszerűsitsék le a határátkelőhelyeken végzett ellenörzéseket, a több órás várakozások elkerülése végett.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.13)

Legtöbb két hét múlva a kormány elé terjesztik a közigazgatási törvénykönyvet

Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettes szerint legtöbb két hét múlva a kormány elé terjesztik, jóváhagyás végett, a közigazgatási eljárási törvénykönyvet, amely szabályozza majd az egész közigazgatás működését. A szerdai kormányülésen elfogadott általános decentralizálási stratégia-tervezet előirányozza egyes hatáskörök átútalását a központi hatóságokról a helyi hatóságokra a mezőgazdaság, az oktatás, a kultúra, egészségügy, környezetvédelem, ifjúság és sport, illetve a turizmus terén. A következő három hónap alatt a szaktárcák hatáselemzést végeznek és legkésőbb hét hónap alatt mindegyik területre vonatkozóan elfogadják az ágazati jogszabályokat, mondotta Sevil Shhaideh, hozzáfűzve, hogy a „decentralizálás következtében a közszolgálatok közelebb kerülnek az állampolgárokhoz”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.13)

Munkalehetőségek az EU-ban

A külföldi vállalkozók több mint 700 munkahelyet bocsátanak rendelkezésre az európai közösségi térségben, az EURES Románia hálózat révén.A leginkább autóbuszvezetőket keresnek; Málta, például, 300 sofőr állást, mig Csehország 30-at ajánl fel. Az olaszorszégi korházak ápolónőket és egészségügyi asszisztenseket keresnek. Ezenkivül az itthoni vállalkozók is több mint 29 ezer munkahelyet ajánlanak, amelyekre főleg érettségi vagy szakközépiskolai érettségi végzettséggel rendelkezők pályázhatnak, közölte az Országos Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.13)

Dák nyakéket talált egy kincskereső Madéfalván

Egy 206 grammos, mintegy kétezer éves dák ezüstnyakéket talált egy kincskereső Madéfalván. A szakemberek szerint a nyakék az utóbbi évtizedek legfontosabb régészeti lelete a térségben. Bakos László, a Hargita Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője elmondta, hogy az ezüstékszer jó állapotban van és igen értékes. Az országban csak négy ilyen lelet létezik. Az archeológusok a továbbiakban megvizsgálják, hogy a tárgy megtalálásának helyszínén szükséges-e további ásatásokat folytatni.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.13)/rganciu