2017. április 18

Előzetes letartóztatásban helyezték a szerb hatóságok Sebastian Ghiţă üzletembert
A szerbiai hatóságok hivatalosan közölték a román rendőrséggel, hogy  a kiadatási eljárás lefolytatása érdekében tizennyolc napos előzetes letartóztatásba helyezték Belgrádban Sebastian Ghiţăt. Az üzletember április 14-től számitott 18 napos örizetbe vételétől már csak két hét maradt a román igazságügyi minisztérium rendelkezésére, mely idő alatt meg kell kezdenie Ghiţă kiadatására vonatkozó eljárásokat. A törvényes előirások szerint az ügy már nem tartozik a román rendőrség hatáskörébe és az eljárások megkezdésére az igazságügyi minisztérium a felhatalmazott. A kiadatási procedúrát a Románia és Szerbia által aláirandó, közös európai megállapodás alapján ültetik gyakorlatba. Igy, a napokban megküldik Belgrádba Sebastian Ghiţă kiadatásához szükséges dokumentumokat. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.18)
A két parlamenti kamara elnökei bizottság létrehozását szorgalmazzák a 2009-es választások kivizsgálására
A parlament vezetősége a közeljövőben megvitatja a képviselőház és a szenátus elnökeinek kérését, miszerint hozzanak létre egy kivizsgáló bizottságot a 2009-es államelnök-választás megszervezésének és eredményének tisztázására. A 2009-es választásokkal kapcsolatosan olyan információk láttak napvilágot, melyek alapján felmerül a gyanú, hogy sérült a hatalmi ágak szétválasztásának elve, azáltal, hogy bizonyos intézmények törvénytelenül beavatkoztak a választási folyamatba, hangsúlyozta Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.18)
A tavaly enyhén növekedett a foglalkoztatási arány
Annak ellenére, hogy a tavaly a foglalkoztatási ráta enyhén növekedett, elérve a 61,6% -ot, továbbra is alacsony szinten áll a fejlett uniós tagállamokhoz képest. E statisztikai mútató nagymértékben változik a tanulmányi szintek függvényében. Ez szerint az érettségi diploma nélküli románok mintegy 41%-nak van munkahelye, mig a fiatalok és az idősök egyre kevesebbet dolgoznak. Úgyszintén, a nőkhöz voszonyitva valamivel 20%-al nagyobb az alkalmazásban lévő férfiak aránya. A gazdaságilag aktiv lakosság arányához képest a munkanélküliség 5,9%-ra csökkent 2016-ban és 6,8% volt 2015-ben, derült ki az Országos Statisztikai Hivatal által kedden nyilvánosságra hozott adatokból. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.18)
Kedden megkezdődött a szirénapróba
Romániában kedden megkezdődött minden idők legnagyobb katasztrófariasztási gyakorlata a sziréna-rendszerek tesztelése céljából. Országszerte négy napon át szólalnak meg a szirénák annak ellenörzésére, hogy hogyan reagál a lakósság. Kedden, 10-12 óra között Brăila, Călăraşi, Konstanca, Galac, Ialomiţa, Tulcea és Vrancea megyékben szóltak a szirénák. Szerdán a katasztrófariasztási gyakorlatot Bukarestben, valamint Argeş, Bákó, Botoşani, Brassó, Ilfov, Neamt, Prahova, Suceava, Vaslui, Buzău, Dâmboviţa, Giurgiu és Iaşi megyékben végzik. Országszerte hét ezer szirénát szereltek fel, főleg a technológiai és rádiológoiai veszélyek fenyegette övezetekben.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.18)