2017. április 19

Az IMF javította a román gazdaság kilátásait

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javította a román gazdaság kilátásait, s keddi jelentése szerint az idén 4,2 százalékos, mig jövőre 3,4 százalékos gazdasági növekedésre számít. A gazdasági növekedés érezhető lesz úgy a fejlett, mind a fejlődésben levő és a gyengén fejlett országok gazdaságaiban.Tavaly ősszel az IMF az idei évre 3,8 százalékos gazdasági növekedéssel számolt, amelyet most 4,2 százalékra javitott. 2018-ra 0,1 százalékponttal jobb előrejelzést adott ki, így a román gazdaság az IMF várakozásai szerint 3,4 százalékkal fog növekedni a korábban jelzett 3,3 százalék helyett. Ilyen körülmények között Sorin Grindeanu miniszterelnök egyik közösségi oldalon azt irta, hogy fenntartja elkötelezettségét, amelyet az üzletikör támogatására vonatkozó intézkedések meghozása terén tett. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.19)

Kevés az esély arra, hogy az egységes bértörvény-tervezetet a héten a parlament elé terjesszék

Kevés az esély arra, hogy a költségvetési rendszerben tapasztalt béregyenlőtlenségeket megoldó egységes bértörvény-tervezetet a héten a parlament elé terjesszék, amint ezt korábban bejelentették. Mint Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt képviselőházi frakciójának vezetője elmondta nincs időhöz kötve e tervezet parlamenti vita alá bocsátása és ezt megelőzően a dokumentumot meg kell vitatnia valamennyi pártnak. Mi több – mondotta Adrian Ţuţuianu szociáldemokrata szenátor – a tervezet még módosulhat is. A liberálisok szerint az egységes bértörény-tervezet jelenlegi formája nem alkalmazza a méltányosság és az előreláthatóség elvét. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.19)

A munkaügyi miniszter megerősitette, hogy az egységes bértörvényt július 1-től hatályba helyezik

Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter szerdán megerősitette, hogy az egységes bértörvényt július 1-től hatálya helyezik. E törvénytervezetet valószinüleg a jövő héten a parlament elé terjesztik, fűzte hozzá. A tárcavezető azt követően pontositott, hogy Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakciójának vezetője azt nyilatkozta, hogy nincs határidő e dokumentum paralmenti vita alá bocsátására. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.19)

Május 1-től bevezetik az egyszerűsített vízumrendszert a Kanadába utazó román állampolgárok számára

Kanada bukaresti nagykövetsége közölte, hogy az utóbbi tiz évben kanadai beutazási, illetve az Egyesült Államokban érvényes vizummal rendelkező román állampolgárok május 1-től repülőgéppel utazhatnak Kanadába és mindössze az elektronikus beutazási engedélyt kell kiváltaniuk, amit gyorsan és egyszerűen megszerezhetnek. A kanadai kormány terve szerint 2017 december 1-től megszűntetik valamennyi román állampolgár számára a vizumkötelességet, jegyzi meg a nagykövetség közleménye. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.19)

Több mint 2.000 tűzoltót mozgósitottak a rossz időjárásra való figyelmeztetés nyomán

A következő napokban 1.700 közúti rendőr felügyeli az időjárás viszontagságai miatt veszélyeztetett övezetekben található közútakat, mig 300 hegyi csendőr készen áll a segélynyújtásra. Az intézkedéseket Carmen Dan belügyminiszter rendelte el a prefektúsokkal és a minisztérium alárendeltségében levő intézmények vezetőivel tartott keddi videokonferencián. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.19)

A kis települések polgármesterei a helyi költségvetésekre panaszkodnak

A kis települések polgármesterei attól tartanak, hogy a hatáskörükbe tartozó közigazgatási-területi egységek csődött mondanak, amennyiben növelniük kell a közigazgatási alkalmazottak fizetését, amint ezt az egységek bértövény-tervezet előirányozza. Már több tisztviselőnek fogytán van a türelme és nem vár az új törvényre, hanem bepereli a munkáltatót, amiatt, hogy kevesebb fizetésbe részesül a más megyékben hasonló munkakört betöltő kollégáihoz képest. Igy történt ez Szilágy megyében is. Amint Boncidai Csaba, a Romániai Községek Egyesülete Szilágy Megyei Szervezetének elnöke elmondta, „nagy a káosz, mivel, ha a törvényt úgy alkalmazzuk, ahogy értelmezhető, számos közigazgatási-területi egység nem lesz képes biztositani működését a helyi költségvetésből e célra kiutalt alapokból”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.19)

Andrei Demény