2017. május 23

Sorin Grindeanu: Nem lépjük túl az idei költségvetési hiányt

Az idei költségvetési hiány beilleszkedik az európai partnerekkel kijelölt célpontok közé, nyilatkozta Sorin Grindeanu miniszterelnök azt követően, hogy az Európai Bizottság arra figyelmeztette Romániát, hogy 2016-ban jelentősen eltért a középtávú költségvetési céloktól és az idei államháztartást is bizonyos eltérések kockázata fenyegeti.”Az Európai Bizottság arra utal, hogy 2016-ban, amikor nem került sor nagybefektetésekre, a költségvetési hiány valamivel túllépte a 3%-ot”, fűzte hozzá Sorin Grindeanu. Liviu Dragnea képviselőházi elnök megjegyezte: „Más uniós államok esetében az Európai Bizottság nem helyezkedett hasonló álláspontra. Amikor a nagyobb országok haladták meg a 3%-os államháztartási hiányt, az Európai Bizottság nem reagált. Ami Romániát illeti, ahol fel sem merül a 3%-os hiány túllépése, egyre-másra a sárgalapot emelik fel számunkra, illetve szakcionálnak. A kormányprogramot gyakorlatba ültetjük és a költségvetési hiányt nem lépjük túl, de azt akarjuk: hagyjanak, hogy fejlesszük Romániát”, hangsúlyozta Liviu Dragnea. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.23)

Románia londoni nagykövetségének konzuli csapata kiszállt a manchesteri terrormerénylet helyszinére

A román külögyminiszter közlése szerint, Románia londoni nagykövetségének konzuli csapata kiszállt a manchesteri terrormerénylet helyszinére a közvetlen kapcsolatteremtés érdekében a helyi hatóságokkal. A román rádió tudósitója szerint mostanig csak egyetlen román állampolgár igényelt segitséget, aki a Manchesterben tartózkodó családtagja felöl érdeklődött. A román diplomáciai küldetés által végzett eljárások arra utaltak, hogy az illető román állampolgárt nem fenyegeti semmilyen veszély. A londoni román nagykövetség mostanig nem rendelkezik olyan információkkal arra vonatkozóan, hogy román állampolgárok is tartózkodtak volna a tragédia helyszinén.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.23)

Módositások mellett elfogadták a közalapokból fizetett személyzet bérezésére vonatkozó törvényjavaslatot

A keddi szenátusi ülésen módositások mellett elfogadták a közalapokból fizetett személyzet bérezésére vonatkozó törvényjavaslatot. Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter az ülésen kijelentette, hogy a bértörvény célja a rendszer működészavarainak a megszűntetése az „egyenlő munkáért, egyenlő fizetés” elv alkalmazása révén. A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és az RMDSZ támogatta a törvényjavaslatot, mig a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Népi Mozgalom Pártja (PMP) és a Mentsük meg Romániát Szövetség (USR) ellenezte a dokumentumot és az érdekelt felekkel való széleskörű konzultációt javasolta. A szabályozó rendelkezést a képviselőház szakbizottságainak is meg kell vitaniuk, majd elfogadás végett a plénum elé kell terjeszteni, mig hatályba helyezéséért, a dokumentumot ki kell hirdetnie Klaus Iohannis államfőnek.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.23)

Az államfő kihirdette a katonák egyes bérjogainak növelését előirányzó törvénytervezet

Klaus Iohannis államfő kihirdette a katonák egyes bérjogainakk növelését előirányzó törvénytervezet. Igy, április 1-től a katonai zsold havi 1.450 lej lesz, mig az érdemi katonai fizettség 50%-al emelkedik 2009-hez képest. Az új előirások mintegy 46.500 katonára vonatkoznak. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.23)/rganciu