2017. október 4

Több ezren tüntettek a társadalombiztosítási rendszer tervezett módosítása ellen

Több ezren tüntettek a társadalombiztosítási rendszer januártól tervezett módosítása ellen Bukarestben szerdán, a kormány épülete előtt. A kormány a járulékfizetés kötelezettségét teljes mértékben a munkavállalókra hárítaná. Az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség által szervezett megmozduláson mintegy 6 ezer dolgozó vett részt. A tüntetők kifogásolták, hogy a kormány január 1-től olyan társadalombiztosítási modellt akar bevezetni, amelyre egész Európában nincs példa. A szakszervezetek szerint ugyanis sehol sem terheli a járulékfizetés kötelezettsége kizárólag az alkalmazottat. A tüntetők küldöttségét Mihai Tudose miniszterelnök fogadta. A megbeszélés után Bogdan Hossu, az Alfa Kartell vezetője bejelentette: pénteken ismét tárgyalóasztalhoz ülnek, és a kormány figyelembe veszi azt a lehetőséget, hogy lemondjon a járulékoknak a munkavállalóra való áthárításáról. A kormány a nyáron jelentette be, módosítani akarja a társadalombiztosítási járulékok fizetését úgy, hogy a teljes járulék arányát 4,25 százalékponttal, 35 százalékra csökkenti, amit teljes egészében a munkavállaló fizetne. Ahhoz, hogy a dolgozók nettó bére ne csökkenjen, a kormány 16 százalékról 10 százalékra mérsékelné a személyi jövedelemadót, illetve kötelezné a munkáltatókat, hogy mintegy 20 százalékkal emeljék meg a dolgozók bérét. Az intézkedés bírálói szerint aggályos, hogy a kormány kötelezheti-e a magánvállalkozókat béremelésre, ezért veszélyes kísérletezésnek nevezték a kabinet terveit. A tüntetők attól tartanak, hogy a kormány által korábban megígért béremelések helyett mintegy 10 százalékkal csökkenhet a fizetésük. A kormány még nem hozta nyilvánosságra az intézkedésről szóló konkrét tervezetet. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.04)

Alkotmányellenes a referendumtörvény módosítása

Elbukta a normakontrollt az alkotmánymódosító népszavazások megszervezéséről szeptember elején elfogadott törvénymódosítás, így feltehetően meghiúsul a PSD-ALDE kormánykoalíció azon szándéka, hogy még a tél beállta előtt módosítsák az alkotmányban a család meghatározását. Az alkotmánybíróság keddi ülésén adott helyt 38 jobbközép ellenzéki honatya néhány alkotmányossági kifogásának, megállapítva, hogy a népszavazások megszervezését szabályozó, kihirdetésre váró törvénytervezet több cikkelye sérti az alaptörvényt. A taláros testület egyebek között azt kifogásolta, hogy a jogalkotó a kormányra bízta volna az alkotmánymódosító népszavazás dátumának meghatározását, ami az alaptörvény szerint a parlament hatásköre. Az alkotmánybíróság azzal sem értett egyet, hogy az alkotmánymódosító törvény előzetes normakontrolljára a korábbi öt helyett csak három napja maradjon. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a törvény szeptemberi elfogadása után kifejezte reményét, hogy „senki sem fogja alkotmányos óvással hátráltatni a törvény hatályba lépését, és Klaus Iohannis államfő sem küldi azt vissza megfontolásra a parlamentnek, hogy még a tél beállta előtt a románok „maguk dönthessenek arról”, milyen meghatározással szerepeljen a család fogalma az ország alaptörvényében. Mint ismert, a Koalíció a családért nevű ernyőszervezet – a szükséges félmillió helyett – több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze polgári kezdeményezéséhez, amelyben azt javasolja, hogy az alkotmány „egy férfi és egy nő” önkéntes házasságaként határozza meg a családot, a hatályos alaptörvényben szereplő „házastársak” kifejezés helyett. A melegházasság későbbi legalizálását ellehetetlenítő alkotmánymódosító törvénytervezet túljutott a képviselőházon, jelenleg a szenátus elfogadására vár, de hatályba lépéséhez érvényes és eredményes népszavazásra is szükség van. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.04)

Elutasitották a helyi közigazgatási törvény módositására benyújtott RMDSZ-javaslatot

A képviselőház jogi és közigazgatási bizottságai szerdán elutasitották a helyi közigazgatási törvény módositására az RMDSZ által benyújtott javaslatot, amelyben a 20%-os küszöbérték 10-ra való csökkentését kérték a magyar nyelvhasználat kötelező tevése érdekében a közintézményekben. A román közszolgálati rádió tudósitója szerint, az RMDSZ javaslatát nem támogatta egyetlen más parlamenti frakció sem, még a nemzeti kisebbségek csoportja (más mint a magyar) sem, amely úgy vélte, hogy a román állam által biztositott jogok jelenleg elégségesek. A törvényjavaslat elutasitásáról szóló jelentést a képviselőház plénuma elé terjesztik, majd ezt követően a szenátusnak is meg kell szavaznia, mint döntő fórum. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.04)

Ismét megbüntette Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága

Romániát ismét megbűntette az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), mivel a hatóságok nem voltak képesek megvédeni egy gyermeket apja agressziv cselekedeteitől. Az APADOR-CH Egyesület közleménye szerint az eset 2013-ban kerül az EJEB elé, mitán a gyermek anyja nyoc éven át próbálta bizonyitani, törvényes úton, azt a bánásmódot, amelyben a gyermek részesült. Az EJEB megállapitotta, hogy a román hatóságok nem tettek semmit a kiskorú védelmezése érdekében, aki abban az időben, amikor az édesanyja panaszt emelt a biróságon, három éves volt, valamint azt, hogy a román rendőrség három panasz benyújtása után intézkedett, mig a biróság úgy döntött végül is, hogy az apa nem is volt annyira agressziv a gyermekkel, hogy egy évnél nagyobb felfüggesztett börtönbűntetést mérjenek rá Az Emberi Jogok Európai Bírósága döntése értelmében Romániának a gyermek erkölcsi megkárosodásáért 10.000 euró kártéritést kell fizetnie. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.04)

Romániában 9,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első nyolc hónapban

Romániában 9,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első nyolc hónapban a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet. A szezonális és naptári hatással kiigazított érték szerint a bővülés 8,4 százalék volt. A nem-élelmiszerek eladása 12 százalékkal emelkedett, az üzemanyag értékesítése 11,9 százalékkal nőtt, míg az élelmiszerekből, italokból és dohánytermékekből 4,8 százalékkal többet adtak el. Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene éves összevetésben 15,9 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit. A nem-élelmiszerek értékesítésének volumene 18,5 százalékkal nőtt, üzemanyagból 18,4 százalékkal többet adtak el, az élelmiszerek, italok és dohánytermékek eladása 10,9 százalékkal bővült. A kormány az idén 5,6 százalékos gazdasági növekedésre számít, aminek fő hajtóereje a belföldi fogyasztás. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.04)

Andrei Demeny, RADOR