2017. október 09

Klaus Iohannis a NATO fekete-tengeri jelenlétének erősítését szorgalmazta a parlamenti közgyűlésen

Klaus Iohannis államfő a NATO keleti szárnyának, főleg a fekete-tengeri térségnek a megerősítését szorgalmazta hétfőn, az észak-atlanti szervezet parlamenti közgyűlésének Bukarestben zajló 63. ülésszakán. Oroszországgal kapcsolatban a román elnök hosszú távú, átfogó NATO-stratégiát sürgetett, amelynek szerinte a párbeszédet és a védelem megerősítését is magában kell foglalnia. Az ülésszak megnyitóján Jens Stoltenberg NATO-főtitkár üdvözölte Románia szerepvállalását a NATO koszovói és afganisztáni misszióiban, illetve azt, hogy Románia a GDP két százalékára növelte védelmi költségvetését. A parlamenti közgyűlés bukaresti ülésszakán a NATO 29 tagországának csaknem 270 parlamenti képviselője, valamint 12 partnerország küldöttsége és a társult országok megfigyelői vesznek részt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.09)

Mihai Tudose – Jens Stoltenberg találkozó

Mihai Tudose miniszterelnök hétfőn Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral találkozott. A találkozó után Mihai Tudose elmondta, hogy pozitiv megbeszélést folytatott Románia NATO-struktúrákban és az országhatárokon kivüli hadszintereken való részvételéről. A miniszterelnök szerint a NATO parlamenti közgyűlésének bukaresti ülésszaka üzenet arra vonatkozóan, hogy mit jelent Románia az Észak-Atlanti Szövetségnek.(RADOR HIRÜGZNÖKSÉG – 10.09)

A Holokauszt áldozatainak országos elméknapja

Országos szinten különböző rendezvényeket szerveztek a Holokauszt romániai áldozatainak emléknapja alkalmából.  Bukarestben szimpózium keretében idézték fel a Koral Templom tanulóinak bátor cselekedeteit, mig Kolozsváron egy virtuális Holokauszt-múzeumot avattak fel, amely világviszonylatban egyedinek számit.Klaus Iohannis államfő üzenetében rámutatott, hogy a „Holokauszt áldozataira való emlékezés annak a bizonyítéka, hogy Románia elfogadta múltját és a demokratikus értékek mellett foglal állást”.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.09)

Traian Băsescu: Moldova Köztársaságot és Ukrajnát nem hivják meg a következő 20 évben az EU-csatlakozásra

Traian Băsescu, Románia volt elnöke az egyik moldáv televizió csatornán azt nyilatkozta, hogy Moldova Köztársaság és Ukrajna a következő 20 évben nem kap meghivót az EU-csatlakozásra.”A kisinyóvi politikusok legnagyobb problémája, hogy nincs bátorság bennük. Szeretnék látni egy politikust, aki kijelenti: A mai naptól nem hazudok és nem állitom azt, hogy EU-tagok leszünk”, mondotta Traian Băsescu, hozzáfűzve: „Ukrajnától eltérően, Moldova Köztársaságnak Romániával való egyesülése révén van esélye az Európai Unióhoz való csatlakozásra”.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.09)

Az ellenzék az egészségügyi miniszter lemondását követeli

Az ellenzék az egészségügyi rendszerben uralkodó káosszal vádolja Florian Bodog minisztert. A Mentsük meg Romániát (USR) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) a tárcavezető lemondását követeli, amiatt is, hogy olyan információk láttak napvilágot, melyek szerint plagizálta doktori dolgozatát.Mint ismeretes, a PNL (Nemzeti Liberális Párt), a PMP és az USR az egészségügyi miniszter ellen a képviselőházhoz már benyújtott egy egyszerű bizalmatlansági inditványt, amelyben lemondását követeli.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.09)

Rozália Gănciulescu