2017. október 12

  • Klaus Iohannis: Szerintem a miniszterelnök jóhiszemű
    Klaus Iohannis államfő csütörtöki, craiovai látogatása során, egyebek mellett, elmondta, hogy ismét tárgyalt Mihai Tudose miniszterelnökkel a kormányátalakitásról. „Beszéltem a miniszterelnökkel, aki beszámolt elképzeléseiről. Szerintem a miniszterelnök jóhiszemű és egy hatékony csapatot akar maga mellett tudni. Másrészt, a választások megnyerése után eltelt egy évben mind arra várunk – a lakósság és jómagam -, hogy a PSD konkrét eredményeket mutasson fel”, fűzte hozzá az államfő. A PSD végrehajtó bizottságának ülése előtt valószinű összeül az ALDE vezetősége is, lévén hogy a tisztségükből menesztendő miniszterek listáján szerepel Viorel Ilie, a parlamenttel fenntartott kapcsolatokért felelős miniszter is. Viorel Ilie a Calin Popescu Tariceanu vezette párt tagja és a szenátus nemrég elutasitotta az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ama kérését, hogy engedélyezze a bűnvádi eljárás megkezdését Viorel Ilie miniszer ellen. A DNA a nem nyilvánosságnak szánt információk felhasználásával gyanusitja a Liberálisok és Demokraták Szövetségének politikusát egy minisztériumi állások betöltésére meghirdetett versenyvizsgával kapcsolatosan. (RADOR HIRÜGYNÖKSÁG – 10.12)
    A romániai autóipar „egyre nagyobb  teret hódit európai szinten”
    Mihai Tudose miniszterelnök és Klaus Iohannis államfő csütörtökön  a craiovai Ford gyárba látogatott, ahol megkezdték az új EcoSport kisméretű szabadidő-autó gyártását. „A romániai autóipar egyre fontosabb lesz európai szinten, igy folytatni kell a külföldi befektetéseket az ország gazdasági növekedése érdekében”, hangsúlyozta a vizit alkalmából Klaus Iohannis államfő és Mihai Tudose kormányfő. Mint Klaus Iohannis hozzáfűzte, Románia, Európa viszonylatában, jelenleg a 11-ik helyen szerepel, ami az évi szemlygépkocsi-gyártást illeti, mig Craiovan „a mai naptól kezdve új munkahelyeket hoznak létre”. A craiovai Ford gyár bővitése és modernizálása révén 1.700 új munkahelyet hoznak létre, ami nagy eredmény a helyi és a regionális gazdaság szempontjából. A külföldi beruházásoknak kösöznhetően Craiova újból jelentős ipari központ lesz, nyilatkozta az államfő. Mihai Tudose miniszterelnök a maga részéről kijelentette, hogy az infrastruktúra fejlesztése kormánya prioritása. Másrészt, az amerikai hivatalosságok, a gyár menedzserei és diplomaták az Amerikai-Román Stratégiai Partnerség fontosságát hangsúlyozták, úgy gazdasági, mint katonai téren. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.12)
    100 amerikai cég jön Romániába
    „Jó jel, hogy 100 amerikai cég jön Romániába”, mondotta Mihai Tudose miniszterelnök a szerdai kormányülésen, amelyen számos tervet hagytak jóvá, kezdve a mentőautó park felújjitására hivatott programtól elegészen a molesztált gyermekek megvédése céljából létrehozandó új intézményekről szóló projektig. Továbbá, elhatározták, hogy sürgösségi segélynyújtásba részesitik a lupényi bányában október 5-én történt tragikus balesetben megsebesült vagy életküket vesztett bányászok családtagjait. A szerdai kormánydöntés értelmében a klasszikus Roncsautó Program büdzséjét mintegy 25 millió lejjel növelik, ami azt jelenti, hogy az idei évre szóló voucherek száma 3.800-al növekszik. A kormányülésen döntöttek a Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó sorsa felöl is, amelyet mint teljesen állami tökével működő részvénytársaságként hoznak létre és a Tanügyminisztérium közvetlen alárendeltségébe sorolják. A kiadó fő feladata a tankönyvek és más, iskolai és egyetemi didaktikai anyagok román és a nemzeti kisebbségek nyelvén való megjelentetése. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.12)
    Az ALDE  támogatja Viorel Ilie minisztert 
    Pártja két héttel ezelőtt eldöntötte, hogy támogatja Viorel Ilie minisztert – jelentette ki csütörtökön a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke. Călin Popescu-Tăriceanu leszögezte: az ALDE továbbra is kiáll a korrupciógyanúba keveredett tárcavezető mellett. A kisebbik kormánypárt elnöke úgy vélekedett, hogy Mihai Tudose miniszterelnöknek jogában áll kormányátalakítást javasolni, ha ezt szükségesnek tartja. Mint elmondta, az ALDE vezetősége csütörtökön arról tárgyalt: fontos, hogy a párt a politikai stabilitás érdekében a jelenlegi kormánykoalíció megőrzése mellett foglaljon állást. Mint ismert, Mihai Tudose kormányfő hétfő este közölte: meg akar válni a korrupciógyanús minisztereitől. Bejelentését sokan nemtetszéssel fogadták a Szociáldemokrata Pártban (PSD). A PSD vezetősége csütörtök délutáni ülésén dönt arról, hogy lesz-e kormányátalakítás, és ha igen, kiket érint majd. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.12)
    Románia nem tudja előállitani a szükséges villamosenergia mennyiséget
    Igy, a fogyasztás növekedésekor gondok merülnek fel az áramellátás biztositásában és az országos villamosenergia rendszer biztonságát illetően, nyilatkozta Niculae Havrilet, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) elnöke a hatóság tevékenységének kivizsgálására létrehozott bizottság meghallgatáson. Az idei energiadrágitással kapcsolatosan Niculae Havrilet elmondta, hogy ehhez hozzájárult az áramfogyasztás növekedése egy adott időszakban, amelyet a klimaváltozás nagymértékben befolyásolt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.12)