2017. november 9

A Legfelsőbb Bírói Tanács negativan véleményezte az igazságügyi törvényeket módositó újabb tervezetet is

A Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) negativan véleményezte azt a tervezetet is, amelyet az igazságügyi törvények módositására a Florin Iordache vezette külön parlamenti bizottság javasolt és amelyet Tudorel Toader igazságügyi miniszter tejesztett a CSM elé, közölte a román rádió tudósitója a tanács forrásaira hivatkozva. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.10)

A kormány elfogadta az új adóintézkedéseket

A szakszervezetek és a munkáltakók által birált új pénzügyi-költségvetési intézkedések számottevő hasznot hoznak az állampolgárok és a Romániában működő cégek számára egyaránt, vélekedtek a kormányzók. Az új adóintézkedések révén az oktatást, az egészségügyet és infrastruktúrális projekteket finanszirozzák, mondotta Mihai Tudose miniszterelnök. „Az Adótörvénykönyv módositása az alkalamzottakat és az alkalmazókat érinti, de ugyanakkor a multinacionális cégek által „termelt”profit kivitelének megakadályozására is irányul. Az intézkedések körül kialakult hangulatot egyes multinacionális vállalatok reagálása váltotta ki”, vélekedett a miniszterelnök. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.09)

Az utóbbi 4-5 évben az idén a legszegényebb Románia földgázkészlete

Ezt Ion Sterian, a Transgaz földgázszállító vállalat vezérigazgatója nyilatkozta csütörtökön, aki azt is hozzáfűzte, hogy az elmúlt esztendőben jelentősen növekedett úgy az ipari, mind a háztartási fogyasztás. „Ilyen körülmények között a téli időszakban Románia gázimporta szorul a lakósság fűtési igényeinek kielégitéséért. 2016 október és 2017 március között mintegy 1,7 miliárd köbméternyi földgázat kellett importálnia Romániának, mig az idén – becsléseink szerint – több mint 2,2 miliárd köbméternyire lesz szüksége”, fűzte hozzá Ion Sterian. Ezzel szemben a Romgaz, Románia legfontosabb földgáztermelő vállalata, bejelentette, hogy az idei gázkészlete kétszerese annak, amennyit kötelessége lenne tárolni a téli időszakra.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.09)

Románia, világviszonylatban, a megújuló energiaforrások szempontjából az egyik legvonzóbb piac

Románia, világviszonylatban, a megújuló energiaforrások szempontjából az egyik legvonzóbb piac. Mi több, fontos energetikai szereplő lehet a térségben, vélekedett a Környezetvédelmi Alap elnöke. Cornel Brezuică a finanszirozással megvalósitott, hat tervezetet felkaroló program befejezése alkalmából nyilatkozott a sajtó előtt, aki azt is elmondta, hogy a proiektek megvalósitására mintegy hét millió eurót fizettek ki. Megjegyzendő, hogy a Környezetvédelmi Alap a megújuló energiaforrások – szél- és napenergiával működő berendezések – felhasználását elősegitő programokat finanszirozott úgy fizikai, mind jogi személyek számára.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.09)

Ploieşti-en tiltakozott az Országos Szakszervezeti Tömb több mint 500 tagja

Csütörtökön, Ploieşti-en, tiltakozó akciót tartott az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) több mint 500 tagja, ezáltal fejezve ki elégedetlenségét az Adórötvénykönyvet módositó sürgösségi kormányrendelet miatt, mely értelmében a szocális hozzájárulási adót a jövőben átruházzák az alkalmazókra. A tiltakozók kormányellenes jelszavakat skandáltak. A tűntetők élén vonuló Dumitru Costin, BNS-elnök bejelentette, hogy a jövő héten a Nép Ügyvédjéhez fordul és kérni fogja e szabályozó rendelkezés megtámadását az Alkotmánybiróságon. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.09)

Rozalia Gănciulescu, RADOR