2017. November 27

Megfeszített ütemben dolgozik az igazságügyi törvények módosításának törvénytervezetének a vizsgálatával megbizott különbizottság.

A Florin Iordache, volt igazságügy-miniszter által vezetett testület ma újabb ülést tartott. Az elmúlt héten a bizottság minden nap dolgozott azért, hogy a jogszabály tervezetéről még a karácsonyi ünnepek előtt dönthessen a törvényhozás. Az ellenzék bírálja a gyorsított ütemű munkát és nem ért egyet több, már elfogadott módosítással. Ma ismét több vitatott cikkely került napirendre, többek között a magisztrátusok jogállását szabályozó rendelkezések.

Az igazságügyi törvények módosítása ellen tegnap este országszerte több tízezer ember tüntetett. (Radio România Actualităţi)

Gabriela Firea szerint az idén télen jobb lesz a fővárosi közlekedés mint korábban.

A főpolgármester-asszony ma nyilatkozott erről a közszolgálati rádiónak. Mint elmondta, az idén első ízben használnak 20 hóolvasztó járművet. Ezekre azért volt szükség, mert a fő közlekedési utakról eltávolított hó eltorlaszolta a járdákat és a mellékutakat. Továbbá 200 új kisebb méretű hókotrót is munkába állítanak, így ezek meg tudják tisztítani a mellékutakat illetve a tömbházak közötti sétányokat. (Rador Hírügynökség)

A román gazdaság további növekedésére számít a Moody’s

A pénzügyi hitelminősítő intézet szerint a bérek gyors emelkedése veszélybe sodorja Románia gazdasági versenyképességét. Ennek ellenére a Moody’s szakértői úgy látják, hogy a román gazdaságnak középtávon kedvezőek a perspektívái és ez biztosítja a hitelek fenntarthatóságát. A rangos nemzetközi intézet elismeri, hogy Romániának sikerült helyrehozni a makroökonómiai kiegyensúlyozatlanságokat és megteremtenie a gazdasági növekedés biztos alapjait. Ugyanakkor azt ajánlják az országnak, hogy tartsa ellenőrzés alatt a kormányzati kiadásokat, növelje az európai alapokból származó bevételeit és erősítse meg az állami vállalatok felügyeletét. (Rador Hírügynökség)

Tíz évvel a csatlakozás után Románia lakossága bízik az Európai Unióban

Ezt Angela Cristea, az Európai Bizottság Romániai Képviseletének vezetője nyilatkozta ma a Közszolgálati Rádiónak. Mint mondta egy ezt vizsgáló felmérés szerint a lakosság több mint fele bízik az EU-ban és úgy véli, hogy befolyásolni tudják a közösségi döntéseket, ugyanakkor támogatják Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének az „Egység mindenkiért” elnevezésű tervét. Angela Cristea úgy véli, hogy a román állampolgárok aktivabbak lettek a közösségen belül. (Radio România Actualităţi)

Bezárta kapuit a 24-ik kiadást megért Gaudeamus Nemzetközi Könyvvásár

A Román Rádió által szervezett esemény vasárnap, november 26-án zárult. A vásáron több mint 300 kiállító vett részt, több mint 800 rendezvényt tartottak, amelyeken több mint 125.000 látogató vett részt, amely bizonyítja a vásár jelszavának igazságát: „A leghallgatottabb rádió legolvasottabb könyvvására”. (Rador Hírügynökség)

Székely Ervin, RADOR