2018. február 19

A kormány sürgösségi rendeletet fogad el a helyi közigazgatások költségvetéseinek kiegyenlitésére

A kormány úgy döntött, hogy sürgösségi rendeletet bocsát ki a helyi közigazgatások költségvetéseinek kiegyenlitésére, amelyek azt követően csökkentek, hogy a hozzáadottérték-adót (TVA) 16%-ról 10%-ra szoritották le, közölte Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes, hozzáfűzve, hogy a szükséges összeget a költségvetési többletből biztositják.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.19)

A kormány 15%-al tervezi csökkenteni 2020-ig a városi és a vidéki környezet közötti eltérést

Ezt Viorica Dăncilă miniszterelnök nyilatkozta a Romániai Községek Szövetségének hétfői, bukaresti közgyűlésén. A kormány ugyanakkor arra törekszik, hogy 2020-ig Románia a legerősebb EU-gazdaságok ranglistájának első felében helyezkedjen el és hogy a fiatalok nem távozzanak az országból, fűzte hozzá a kormányfő. A gyülésen részt vett Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter is, aki közölte, hogy rövid időn belül elfogadják a a Környezetvédelmi Alap költségvetését, amelyet az ivóvíz- és csatornahálózat fejlesztésére szánnak azokon a településeken, ahol ez nem létezik. Mint hozzáfűzte, hamarosan meghozzák az intézkedéseket a szelektiv hulladékgyűjtés kiterjesztésére és a „Zöld Ház” program, illetve a „Roncsautó Plusz” program folytatására, hogy ezáltal 2020-ban a romániai országutakon legkevesebb 100.000 elektromos és hibridautó közlekedjen.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.19)

Eugen Teodorovici penzügyminiszter Andrew McDowell BEI-alelnökkel találkozott

Eugen Teodorovici penzügyminiszter Andrew McDowell-el, az Európai Beruházási Bank (BEI) alelnökével találkozott. „Románia érdekelt abban, hogy továbbra is részese legyen a BEI változatos finanszirozási eszközeinek, főleg azoknak, melyek hozzájárulnak a téritésmentes európai alapok lehivási ütemének növeléséhez”, hangsúlyozta Eugen Teodorovici, hozzáfűzve, hogy a pénzügyminisztérium továbbra is figyelemmel követi az Európai Beruházási Bank által folyósitott kölcsökön felhasználását Romániában. Andrew McDowell rámutatott, hogy a BEI-kölcsönök célja a beruházások növelése Romániában, valamint a gazdaság növekedése és új munkahelyek létrehozása. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.19)

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége tiltakozásokba kezd

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége bejelentette, hogy tiltakozásokba kezd a rendszerben dolgozók életszinovalának csökkenése miatt.A szakszervezeti szövetség szerint a januári béremelések még az inflációt sem fedezik, mig adótörvénykönyv január elsejétől hatályba helyezett módosításai miatt a betegszabaságon levő tanügyi alkalmazottak sokat veszitenek fizetéseikből. A szakszervezeti tagok a költségvetési bérekre vonatkozó törvény újratárgyalását követelik, amely véleményük szerint e szempontból hátrányos megkülönböztetésbe részesiti közszférában dolgozókat. Ugyanakkor követelik a nyugdijtörvény módositását annak érdekében, hogy a tanügyi káderek a nyugdijkorhatár előtt három évvel nyugdijaba vonulhassanak. Az emlitett követeléseik miatt a tanügyi szakszervezeti tagok szerdán és csütörtökön sztrájkörséget állnak a munkaügyi minisztérium székházánál. Másrészt, Viorica Dăncilă miniszterelnök nyitott magatartásra helyezkedett, ami a tanügyi szakszervezetek képviselőivel folytatandó párbszédet illeti. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.19)/rganciu