2018. március 14

15 megyében több mint 70 településen vannak árvizek

A Belügyminisztérium ma reggeli tájékoztatása szerint országosan több mint 130 házat és gazdaságot, illetve két országos műutat árasztott el a víz. A közszolgálati rádió riportere, Cătălina Creţu azt jelentette, hogy jelenleg mintegy 3000 tűzoltó hozzávetőleg 2000 különböző műszaki felszereléssel igyekszik segíteni a lakosságot. Eközben ismét piros színű árvízriadót rendeltek el a Buzău folyón Brassó, Buzău és Kovászna megyék területén, amely 12.00 óráig marad érvényben. A hidrológusok szerint veszélyes mennyiségűre duzzadhatnak a hegyekből lezúduló vízfolyások, patakok, amelyek áradásokat okozhatnak. Ugyanakkor délig narancssárga színjelzésű árvízriadót rendeltek el Hargita, Brassó és Maros megye tübb folyójára, míg az ország keleti felére sárga színjelzésű árvízriadó érvényes. Az árvízek miatt jelenleg le van zárva a DN 13 C országút Héjjasfalva és Székelykeresztúr között Maros megyében, valamint a DN 10-es műút, amely Brassót köti össze Buzăuval. (Radio România Actualităţi)

Románia a Hegyi-karabahi konfliktus békés megoldását szorgalmazza összhangban a nemzetközi jog elveivel és előírásaival

Ezt Victor Paul Dobre képviselő, az Azerbajdzsáni – Román Parlamenti Baráti Társaság társelnöke nyilatkozta a Trend nevű azerbajdzsáni hírügynökségnek. „Az elhúzódó konfliktusok kiértékelése – így a.Hegyi-Karabahal kapcsolatos álláspontunk is – mindig egyértelmű és következetes volt. Ezek a konfliktusok, amelyek haláleseteket, emberi szenvedést hozó tragédiákhoz vezetnek súlyosan veszélyeztetik a térség stabilitását és fenntartható fejlődését. Továbbra is a békés megoldást támogatjuk Hegyi-Karabah esetében” – nyilatkozta a politikus. Victor Paul Dobre ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy a konfliktus megoldási folyamata során be kell tartani a területi integritás és szuverenitás elvét. „Támogatjuk továbbá a Minszk-i EBESZ (OSCE) csoport erőfeszítéseit és reméljük, hogy ezek az erőfeszítések pozitív eredményeket hoznak” – tette hozzá a képviselő. (Rador Hírügynökség)

Négy román-ukrán stratégiai beruházás megvalósítását ígérik

A Románia – Ukrajna Határközi Együttműködés Regionális Kirendeltsége bemutatta új szomszédsági programját, amelyre 66 millió eurót irányoztak elő. Azt követően, hogy ezek közül négy stratégiai beruházási projektet már elfogadtak, a további lehetséges kedvezményezetteknek még hozzávetőlegesen 40 millió euró áll a rendelkezésükre. Az egyik már aláírt programról a közszolgálati rádió tudósítója, Irinel Călin részletekkel is szolgált: „A Románia – Ukrajna 2014 – 2020 közös Operatív Program Irányító Hatósága már az elmúlt héten egy sor felkészítő szakmai előadást tartott az elfogadott program megvalósításának körzetében. A felhasználókat a finanszírozási kérvény kitöltésében segítendő második felkészítés Tulceán volt, tekintettel arra, hogy ez a megye részesül majd a négy elfogadott beruházási program egyikéből. A „Clean River” elnevezésű környezetvédő projektről van szó, amelyiknek a célja az, hogy a Duna Chilia ága mindkét oldalán elvégezzék a kanalizálási munkálatokat. Ennek a programnak az első számú felhasználója az Ismail-i Polgármesteri Hivatal, partnere pedig a Tulcea Megyei Tanács. Egy második, egészségügyi célzatú határon átívelő projekt keretében Tulcea és Odessza helyhatóságau alakítanának ki partneri kapcsolatot. (Radio România Actualităţi)

Házkutatások Fehér, Arad, Bihar, Máramaros és Krassó-Szörény megyékben

A ma reggeli rendőrségi akció célja egy feltételezett adócsalási ügy felgöngyölítése. A rendőrségi közlemény szerint a gyanúsítottak 2007 és 2012 között egy olyan pénzügyi mechanizmust hoztak létre, amelynek segítségével fantomcégek által kibocsátott hamis iratok alapján valótlan kifizetéseket jegyeztek be az általuk vezetett vállalkozások könyvelésébe. A feltételezett kár ebben az ügyben, hozzávetőlegesen 300 ezer euró. Várhatóan 22 személyt fognak kihallgatásra bekísérni a rendőrségre. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin, Rador