2018. március 19

A liberálisok szerint a kormány adós maradt Moldovával szemben

Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerint a román kormány nem használta fel kellőképpen politikai forrásait az Észak-Kelet-Románia régió fejlesztésére. „A kormány adós maradt Moldovával szemben és mielőbb komoly beruházásokat kell végrehajtania, valamint régió szinten ösztönöznie kell az üzleti szférát és támogatnia az oktatást és az egészségügyet”, nyilatkozta Ludovic Orban a román rádió helyi tudósitójának az NLP területi szervezeteinek első regionális találkozója után, amelyre a párt Országos Tanácsának döntése értelmében került sor. „Az észak-keleti régió Románia legszegényebb régiója és ez annak tudható be, hogy a kormány nem használta ki politikai forrásait arra, hogy Moldovát összakapcsolja az európai szállitási hálózatokkal. Konrétan: a közúti- és a vasúti infrastruktúráról van szó”, fűzte hozzá Ludovic Orban. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.19)

Tiltakozás a Román Vasúti Csoportnál

Román Vasúti Csoport (GFR) több tucatnyi alkalmazottja, akik a Petrobrazi és a Lukoid olajfinomitóknál dolgoznak, hétfő délelőtt megtagadták felvenni a munkát, ezáltal fejezve ki elégedetlenségüket az alacsony bérek miatt. Cătălin Angheli szakszervezeti vezető szerint spontán akcióra került sor, éppen akkor, amikor a munkáltatókkal folynak a tárgyalások, tájékoztatott a román rádió tudósitója. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.19)

Március 20-a a frankofónia nemzetközi napja

A frankofónia nemzetközi napja alkalmából Romániában és több más országban, egész héten kulturális rendezvényeket szerveznek. Az ünnep alkalmából Emmanuel Macron, Franciország elnöke egy olyan kulturális tervet szándékszik ismertetni, amely reménye szerint ösztönözni fogja a francia nyelv népszerűsitését a nagyvilágban. Románia párizsi nagykövetsége és a Román Kulturális Intézet hétfő este, a Louis Jouvet Szinházban előadást szervez annak tiszteletére, hogy Románia 25 évvel ezelőtt csatlakozott a Frankofónia Nemzetközi Szervezetéhez. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.19)

Az alkotmánybiróság kérésére elfogadták az egyik igazságügyi törvény módositásait

Az alkotmánybiróság kérésére a Florin Iordache vezette parlamenti különbizottság hétfőn elfogadta az egyik igazságügyi törvény módositását, amely az igazságügy terén elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló hivatal létrehozását irányozza elő. A bizottság tagjai megszavazták azt is, hogy a Legfelsőbb Birói Tanácsot (CMS) felhatalmazzák a Legfelsőbb Biróság vezetésének kinevezésével, illetve felmentésével. E cikkelyt összevonják a birák és ügyészek jogállását szabályozó, 303. számú törvénnyel, amelynek módositásait még nem vitatta meg a különbizottság. A parlamenti különbizottség jelentését megküldik majd a képviselőháznak is. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.19)

Alkotmányellenes a marosvásárhelyi római-katolikus liceum megalapításáról szóló törvénytervezet

Az alkotmánybiróság hétfőn helyt adott annak a jogorvoslatnak, amelyet a Nemzeti Liberális Párt és a Népi Mozgalom Párt nyújtott be a marosvásárhelyi magyar tannyelvű római-katólikus iskola megalapitását előirányzó törvénytervezetre vonatkozóan. A dokumentum 50 aláirója szerint a törvény alkotmányellenes, mert sérti a hatalmi ágak szétválasztásának és egyensúlyának elvét, a helyi autonómia és a decentralizáció, illetve a szubszidiaritás elvét azáltal, hogy a helyi hatóságok kizárólagos hatáskörébe tartozó, sajátos és egyedi helyzetet szabályoz. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.19)

Demeny Andrei, RADOR