2016. április 16

Több romániai kórházban tüntettek a fizetésükkel elégedetlen dolgozók

Spontán tüntetések kezdődtek több romániai kórházban hétfőn. Az alkalmazottak amiatt elégedetlenek, hogy a márciusi nagy fizetésemelést követően a kiegészítő személyzet nettó bére csökkent az egészségügyben. Bukarestben a Bagdasar Arseni sürgősségi kórház, a Marius Nasta tüdőkórház dolgozói vonultak utcára, de Craiován, Gyulafehérváron és Zilahon is hasonló tiltakozások voltak.Főként a kiegészítő személyzet tiltakozott, akik szerint nem hogy nőtt márciustól a nettó bérük, hanem csökkent. Sorina Pintea egészségügyi miniszter elmondta, hogy az orvosok és az asszisztensek fizetése nőtt, de a kiegészítő személyzet egy része csak 2022-ben kerül ugyanabba a bérkategóriába, mint társaik. A miniszter szerint egyes jövedelemcsökkenések abból adódnak, hogy a törvény szerint a bér 30 százalékára korlátozták a pótlékokat, így akik korábban ennél az aránynál többet kerestek a különböző pótlékokból, most kevesebb pénzt kaptak.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.16)

A Szociáldemokrata Párt nagyméretű mitinget szervez a hagyományos család támogatásáért

A Szociáldemokrata Párt (PSD) májusban nagygyűlést szervez, hogy egyértelművé tegye a szociáldemokraták támogatják a „hagyományos családot”, vagyis azt az alkotmánymódosító kezdeményezést, amely „egy férfi és egy nő” házasságaként határozná meg a családot, a jelenlegi alaptörvényben szereplő „házastársak” kifejezés helyett, közölte Liviu Dragnea pártelnök. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.16) .

Klaus Iohannis államfő nem menti fel tisztségéből Laura Codruţa Kövesit

Klaus Johannis államfő nem menti fel tisztségéből Laura Codruţa Kövesit, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészét. Johannis megemlitette, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) nem támogatta Tudorel Toader igazságügy-miniszter Kövesi menesztésére vonatkozó javaslatát. Kiemelte, hogy a két álláspont szöges ellentétben áll egymással, ezért elemzést kért az államfői hivatal erre szakosodott intézményeitől. „A miniszter érvei nem győztek meg, mivel nem feleltek meg a törvényes előírásoknak”, mondotta Klaus Iohannis. Tudorel Toader válaszában leszögezte: mivel az államfő hatásköre nem terjed ki a DNA tevékenységének ellenőrzésére, a kormány alkotmánybírósághoz fordul Kövesi menesztésének visszautasítása miatt.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.16)

A liberálisok egyszerű bizalmatlansági inditványt nyújtanak be, amelyben Sorina Pintea egészségügyi miniszter lemondását kérik

A liberálisok hétfőn úgy döntöttek, hogy egyszerű bizalmatlansági inditványt nyújtanak be, amelyben Sorina Pintea egészségügyi miniszter lemondását kérik a gyógyszerhiány és az egészségügyi alkalmazottak fizetése miatt. Florin Roman, a Nemzeti Liberális Párt alelnök szerint a korházakban a betegek élete veszélyben van a rendszerben kialakult káosz miatt és Sorina Pinteat azzal vádolja, hogy a felelősséget a kórházak menedzserei akarja átruházni.A liberálisok szerint a bérezési rendszerben is káosz van, s emiatt Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter a felelős, és véleményük szerint neki is le kell mondania tisztségéből. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.16)/rganciu