2016. április 17

Az Európai Unióban a románok bíznak leginkább az elektromos autók jövőjében

Egy közelmúltban közzétett felmérés szerint Románia lakossága arra számít, hogy a belsőégésű motorokkal rendelkező gépkocsik száma 2030-ig a felére fog csökkenni, 2050-ig pedig ezek a járművek teljesen el fognak tünni. Az elektromos autók piaca és a hozzájuk tartozó infrastruktúra fejlesztése jelenleg az egyik leggyorsabban fejlődő iparág. Ezekbe a projektekbe az állami hatóságok is bekapcsolódtak. Ma az Energynomics nevű média-platform a témával kapcsolatos megbeszélést szervez, amelyen részt vesznek energiaipari szakértők és döntéshozók – tájékoztatta hallgatóit a közszolgálati rádió. (Radio România Actualităţi)

Fákat és cserjéket ültetnek a Sinaia-i királyi birtokon

A munkálatok Margit hercegnő jelenlétében folynak majd. A Peleş kastélyhoz tartozó park évi felújításában részt vesznek a Bukaresti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem, valamint a Brassói Erdészeti Egyetem diákjai. A diákok és tanáraik elvégzik a zöldövezet karbantartási munkálatait, valamint gondozzák a még Mária királynő idejéből fennmaradt királyi melegházakat is. (Rador Hírügynökség)

A Szociáldemokrata Párt elnöke reagált az egészségügyi dolgozók tiltakozásaira

Liviu Dragnea úgy véli, hogy a bérezési törvény hibás alkalmazása miatt egyes egészségügyi alkalmazottak kevesebbet keresnek, mint korábban és arra kérte az Egészségügyi Minisztérium vezetését, hogy intézkedjen a hiányosságok pótlása érdekében. Eközben az ellenzékben lévő liberálisok bejelentették, hogy parlamenti vitanapot kezdeményeznek, amelyen kérik Sorina Pintea miniszter-asszony lemondását, mert az a kórházigazgatók nyakába akarja varrni a felelősséget. A Románia Megmentéséért Szövetség (USR) tagjai is úgy vélik, hogy nem a kórházmenedzsereknek kell megoldásokat találniuk és azt kérik a miniszterektől, hogy oldják meg a helyzetet, vagy távozzanak. (Radio România Actualităţi)

Románia határozottan elítéli a vegyi fegyverek használatát

Ezt Teodor Meleşcanu külügyminiszter nyilatkozta hétfőn az Európai Unió tagországai külügyminisztereinek luxemburgi értekezletén. Az elhúzódó szíriai válságról szólva a román diplomácia vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy fennáll a katonai konfliktus eszkalációjának a veszélye, amelynek súlyos következményei lehetnek, ezért arra kérte a konfliktusban érintett feleket, hogy támogassák az ENSZ azon erőfeszítéseit, hogy politikai megoldás szülessen. A testület kinyilvánította, hogy támogat minden olyan intézkedést, amelynek révén megakadályozhatók a civilek elleni újabb vegyi fegyverekkel végrehajtott támadások. Oroszországgal kapcsolatban az európai külügyminiszterek kijelentették, hogy támogatják a gazdasági szankciók fenntartását, mindaddig, amíg fennáll a nemzetközi jog előírásainak a megsértése. (Rador Hírügynökség)

Az igazságügy-miniszter válasza arra, hogy az államfő visszautasította az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vezetőjének leváltására tett javaslatát

Tudorel Toader a Facebook közösségi oldalon reagált Klaus Iohannis döntésére és kijelentette, hogy  az Alkotmánybírósághoz fog fordulni Laura Codruţa Kövesi leváltásának visszautasítása ügyében. A tárcavezető úgy véli, hogy az államfőnek sem felhatalmazása, sem pedig funkcionális hatásköre nincs arra, hogy kiértékelje a DNA főügyészének szakmai és menedzseri tevékenységét. (Radio România Actualităţi)

Bolgár-osztrák-román csúcstalálkozó lesz Bulgáriában

A három ország elnökei május 4-én találkoznak Ruse-ban annak okán, hogy Bulgária, Ausztria és Románia fogják sorrendben ellátni az EU soros elnökségét. Az értesülést a BTA bolgár hírügynökség tette közzé a bolgár elnöki hivatalra hivatkozva. Az informális találkozót Rumen Radev, bolgár elnök kezdeményezte. A három elnök az Európai Unió napirendjén szereplő kérdéseket fogja áttekinteni, azokat, amelyek a jelenlegi bolgár elnökség prioritásai között is szerepelnek. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin, Rador