2018. május 28

Tegnap május 27-én leleplezték Máramarosszigeten Elie Wiesel mellszobrát szobrát

A Béke Nobel díjjal kitüntetett író, közíró, emberjogi aktivista emlékházában került sor az eseményre, amelyen számos meghívott, a zsidó közösségek, valamint a hatóságok képviselői vettek részt. A rendezvényről Adrian Marchiş, a közszolgálati rádió tudósítója elmondta, hogy a szobrot Ion Ladea, bukaresti szobrászművész készítette el. Elie Wiesel 1928. szeptember 30-án született Máramarosszigeten s két évvel ezelőtt halt meg New Yorkban. A Holokauszt egyik túlélője, író, újságíró, filozófus, az amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia tagja, a Román Akadémia tiszteletbeli tagja sokat tett azért, hogy megismertesse a világgal a Holokauszt borzalmait.

Máramarosszigetről 12.849 zsidót deportáltak 1944 májusában, s közülük mindössze 1500-an jöttek vissza.

Az eseményen felszólalók méltatták Elie Wiesel személyiségét, művészeti és tudományos tevékenységét. Az emlékházban tegnap Máramarosszigeten nyomtatott zsidó vallásos könyvek bemutatójára is sor került. A megemlékező rendezvényeket és a szoboravatást a Máramarosszigeti Polgármesteri Hivatal szervezte. (Radio România Actualităţi)

Szigorúbban szabályozza a személyes adatok kezelését a három nappal ezelőtt életbe lépett adatvédelmi szabályzat

Naponta mintegy 250 millió európai használja az internetet kapcsolattartásra vagy vásárlásra. Ennek során az alkalmazók gyakran átadják személyes adataikat a különböző szolgáltatóknak, megnövelve annak a kockázatát, hogy ezek illetéktelen személyekhez kerüljenek, vagy visszaéljenek azokkal.

Az adatvédelmi szabályzat ezért megszigorítja ezeknek az adatoknak a kezelési módozatát, továbbá büntetéseket helyez kilátásba arra az esetre ha a cégek nem megfelelően kezelik ügyfeleik személyes adatait. (Rador Hírügynökség)

A fővárosi Nemzeti Színházban ma kerül sor a Romániai Filmesek Szövetségének (UCIN) díjátadó gálájára

Az idei, immár 46-ik ilyen rendezvényre mintegy 500 személyiséget, TV- és filmsztárokat, művészeket várnak. A szervezők tájékoztatása szerint az UCIN Gála nagydíjára és a trófeára a következő alkotásokat jelölték: „Fixeur” – rendező Adrian Sitaru, „Anna, mon amour” – rendező Cătălin Peter Netzer és „Un pas în urma serafimilor” (Egy lépéssel a szeráfok után) rendező Daniel Sandu. Az „Anna, mon amour” című film a zsűri különdíjának elnyerésére is esélyes. Ugyancsak ebben a kategóriában jelölték még a „Perfect sănătos” (Tökéletesen egészséges) című filmet, amelyiknek a rendezője Anca Damian és a „Breaking News” címűt, amelyet Iulia Rugină rendezett. Az UCIN Gála célja az, hogy megünnepelje és támogassa a filmművészeti értékeket, azokat az alkotásokat, amelyek az elmúlt évben kitűntek a műfajban, sikerrel képviselték Romániát külföldön, hozzájárultak a román filmművészet fejlődéséhez. Az UCIN idén ünnepli fennállásának 55-ik évfordulóját. (Rador Hírügynökség)

A rendőrök elővigyázatosságra intik az okos-telefonok használóit

A Román Rendőrség tájékoztatását Ciprian Sassu a közszolgálati rádió riportere ismertette a hallgatókkal. Mint elmondta, a rendőrök fokozott óvatosságra intik azokat, akik számítógépes alkalmazásokat töltenek le a telefonjaikra, továbbá ne nyissanak meg olyan e-mailen érkező csatolmányokat, amelyeknek nem ismerik a feladóját. A biztonságos telefonhasználathoz szükséges továbbá egy belépési kód beállítása a telefonra és egy PIN-kód a kártya használatára.

A rendőrök felhívják a felhasználók figyelmét a biztonsági beállítások ismeretének a fontosságára. Ugyanakkor célszerű, ha a telefonon tárolt adatokat a felhasználók bizonyos időközönként külső tárhelyekre is átmentik. A rendőrség arra kéri a telefonhasználókat, hogy amennyiben nyilvános wi-fi hálózatot használnak, úgy kerüljék el a telefonról banki átutalások vagy on-line vásárlások eszközlését. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin, Rador