2018. május 31

Klaus Johannis köteles leváltani a DNA főügyészét
Románia elnökének menesztenie kell tisztségéből az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészét, közölte az alkotmánybíróság.A taláros testület szerdai döntésében megállapította, hogy az államfő alkotmányos jellegű jogi konfliktust idézett elő az igazságügyi miniszter és az elnök között azáltal, hogy elutasította a Laura Codruţa Kövesi főügyész menesztésére irányuló miniszteri javaslatot. A konfliktus feloldása érdekében az államfőnek ki kell adnia a korrupcióellenes főügyész leváltására vonatkozó rendeletet. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.31)
Románia és Bulgária felkészült a schengeni övezethez való csatlakozásra
Az Európai Parlament szerdai határozatában ismételten megerősitette, hogy Románia és Bulgária felkészült a schengeni övezethez való csatlakozásra és e két ország csatlakozásának jóváhagyását kérte az Európai Tanácstól. Ugyanezen határozatban – amelyet 439 szavazattal, 157 ellenében és 80 tartózkodás mellett fogadtak el – az európai parlamenti képviselők elmarasztalták a schengeni térség belső határainál végzett ellenörzések meghosszabitását, ami korlátozza a 26 uniós tagország közötti szabad közlekedést. Megjegyzendő, hogy több uniós tagország a migrációs nyomás miatt 2016-ban állitotta vissza ideiglenesen a határellenőrzést az övezet belső határain.”Ha valamennyi ország  a határok állandő ellenörzésének bevezetése mellet döntene, az erre forditandó kiadás tiz év alatt 100-230 miliárd euróra rugna”, figyelemzetett az Európai Parlament. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.30)
Május 30-a az utolsó nap, amig le lehet adni a pályázatokat Románia Ifjúsági Fővárosa címre
A nyertes város 2019. május 2. és 2020 május 1. között viselheti majd a címet, melnyek célja lehetőséget biztosítani az egyes romániai városoknak, hogy átfotó keretprogramot dolgozzanak ki a fiatalok bevonásával történő városfejlesztésre, az új ötletek felfedezésére. 2018. május 2. és 2019. május 1. között Nagybánya viseli a címet, korábban Bákó és Temesvár volt még Románia Ifjúsági Fővárosa. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.30)
Az EJEB birálta Romániát és Litvániát
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) azzal vádolta Romániát és Litvániát, hogy területükön titkos CIA-börtönököt működtetettek és ezáltal megszegték az Európai Emberi Jogok Egyezményét, jegyzi meg az intézmény honlapján közölt dokumentum.Az EJEB szerint Románia az egyezmény több cikkelyét megszegte, melyek között azt, amely tiltja a kinzást, az embertelen bánásmódot és a magánélettől való megfosztást. A CEDO szerint 2003 szeptember és 2005 november között Románia területén titkos CIA-börtönök működtek és a bukaresti hatóságok tudatában voltak annak, hogy megszegik az Európai Emberi Jogok Egyezményében előirányzott jogokat. Az Emberi Jogok Európai Bírósága átfogó kivizsgálást  és az esetleges vétkesek megbűntetését ajánlotta a román hatóságoknak. Ugyanakkor Romániának száz ezer euró értékű kártéritést kell fizenie annak a fogolynak, aki panaszt tett romániai fogvatartása ellen az Európai Emberjogi Bíróságon. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.31)
Nemzetközi gyermeknap
Romániában a tavaly ünnepelték először munkaszünettel a nemzetközi gyermeknapot, miután 2016-ban a parlament június 1-jét is a munkatörvénykönyvben szereplő hivatalos munkaszüneti napok közé sorolta. E nap alkalmából a helyi hatóságok, országszerte, szines és gazdag programokkal várják a gyermekeket. Bukarestben a képviselőház már március 31-re meghivta három liceum több mint 200 diákját a „Gyermekek parlamentje” témakörrel szervezett eseményre, melynek keretében a diákok saját kezdeményezéseket ismertetnek, melyek fontosságát érvekkel kell alátámasztaniuk.A Beszterce-Naszód Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság alkalmazottjai a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő 235 gyermek számára sportevékenységeket és különböző versenyeket szerveznek. A szervezők a programban részt vevő valamennyi gyermeket kitűntetik, illetve megajándékozzák.Prahova megyében az ökölógiai gondolkodásra és magatartásra ösztönző verseny-projektet szervenek. A „Gondolkozz zölden, gondolkozz tisztán” verseny-projektet az idén tizedik alkalommal szervezte meg a Prahova Megyei Természetvédelmi Ügynökség, amelyben 2.000 diák vett részt. Tiz év alatt e projektben 25 ezer diák vett részt, akik 13 ezer facsemetét ültettek és 1,5 tonna műanyaghulladékot gyüjtöttek össze. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.31)