2018. június 6

Viorica Dăncilă Portugáliába látogat

A kormányfő ma kezdi meg két napos, hivatalos látogatását. Programja szerint találkozni fog Antonio Costa portugál miniszterelnökkel és Marcelo Rebelo de Sousa államfővel. A kormány közleménye szerint a látogatás célja a két ország gazdasági, kereskedelmi és beruházási együttműködésének erősítése, ugyanakkor pedig szó lesz a biztonságpolitikai és védelmi tevékenységek összehangolásáról. A megbeszéléseknek kiemelt fejezetét fogja képezni az alapkutatás és innováció, a közegészségügy és orvoslás, valamint a tudományos munka terén folytatott együttműködés. A lisszaboni megbeszéléseken szóba kerül továbbá a két ország európai együttműködése is, különös tekintettel arra, hogy 2019 első félévében Románia veszi át az EU soros elnökségét. (Radio România Actualităţi)

Az ALDE is részt vesz a Szociáldemokrata Párt (PSD) által szombaton szervezett tüntetésen

Ezt a párt elnöke, Călin Popescu-Tăriceanu jelentette be tegnap. Mint kifejtette, az ALDE – a PSD mintájára – valamennyi megyében mozgósítani fogja tagságát és szimpatizánsait annak érdekében, hogy részt vegyenek az igazságügyben az utóbbi években elkövetett visszaélések elleni tiltakozó megmozduláson. (Rador Hírügynökség)

Egy a roncsautó-programhoz hasonló, de a háztartási elektromos berendezésekre vonatkozó különleges eljárás bevezetését fontolgatja a Környezetvédelmi Minisztérium

Ezt Graţiela Gavrilescu tárcavezető közölte tegnap a Környezetvédelmi Világnap alkalmából rendezett konferencián. „Megbeszéléseket folytattunk annak érdekében, hogy újrakezdjük, újraindítsuk a motorokat a nagy lomtalanításért, s nemcsak azért, hogy egy roncsautó-szerű programot hozzunk létre a háztartási elektromos berendezéseknek, mert a román meg akar ezektől szabadulni, de nem tudja, hogy hová vigye őket. Nehéz neki az utcasarokra vinni ezeket. De egy integrált programnak, egy befogadó programnak, amelyben részt vennének az importőrök, viszonteladók stb. szükségét érezni, ráadásul valamennyiünknek fel kell sorakoznunk a mellé, amit nem szennyező berendezéseknek hívnak.” – mondta Graţiela Gavrilescu.

A hazai törvénykezés átvette az európai szabályozás azon direktíváját, amelynek értelmében a gyártóknak az elektromos háztartási gépeik 40%-át kell begyűjteniük. Ez az arány 2021-ben 65% lesz. Tegnap Románia a térség országai közül elsőként érte el azt, hogy a csomagolási céllal forgalmazott zacskók 100% biológiailag lebomló anyagokból készül. Ez hosszútávon megoldja a jelenleg több millió műanyag zacskó által okozott környezetszennyezési problémát. Az új zacskók, amelyet egy román gyártó fejlesztett ki kukoricakeményítőből, szója alapú tinta felhasználásával készülnek, s ezek a termékek hat hónapon belül szerves anyagokká alakulnak. Az új zacskók egyelőre Bukarestben egy nagy kereskedelmi áruház-láncban kaphatók, de az év végéig az egész ország területére eljutnak. (Radio România Actualităţi)

A rendőrség Elena Udrea nevére kiállított európai letartóztatási parancs kiállítását és nemzetközi körözés az elrendelését kérte a Bukaresti Törvényszéktől

Mint arról korábban hírt adtunk a volt miniszter-asszonyt 6 év letöltendő börtönbüntetésre és kártérítés fizetésére ítélte tegnap a Legfelsőbb Bíróság az úgynevezett „Bute.gála” ügyben. Elena Udrea mellett ebben a perben öt év letöltendő börtönbüntetésre és kártérítés fizetésére ítélték a Román Ökölvívó Föderáció volt elnökét, Rudel Obreját is.

Jelenleg a román igazságszolgáltatás több külföldön tartózkodó politikus kiadatását kéri. Közéjük tartozik Sebastian Ghiţă, volt parlamenti képviselő, Alexandru Mazăre, volt konstancai polgármester, Markó Attila volt parlamenti képviselő. (Rador Hírügynökség)

Székely Ervin, Rador