2018. július 23

Az ellenzék birálta Dăncilă-kormány féléves tevékenységi mérlegét

Az ellenzék birálta az év első hat hónapjában végzett kormányzati munka mérlegét, amelyet hétfőn Viorica Dăncilă miniszterelnök ismertetett. Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a párt vezetőségének hétfői ülése után kijelentette, hogy a jelenlegi kormány a nyugdijakat mintegy egyszázalékkal csökkentette és a Dăncilă-kabinet által hozott intézkedések nem voltak hatékonyak.”Viorica Dăncilă helyében benyújtottam volna lemondásomat. Természetesen, Viorica Dăncilă nem tehet azt, amit akar; őt akarata ellenére tartják a Victoria palotában, olyan körülmények között, hogy világos: semmi köze a kormányfői tisztséghez”, vélekedett Ludovic Orban.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.23)

A kormány több repülőgépet tervez vásárolni a jégeső elháritására

Erről Petre Daea mezőgazdasági miniszter nyiltakozott hétfőn, Botoşani-ban.A repülőgépeket első szakaszban főleg azon övezetekben használják, amelyeket a leginkább fenyeget e veszély, majd 2020-ig kiterjesztik az ország valamennyi régiójába.A tervezett repülőgépek a következő két évben épitendő 65 kilövési pontban működő jégeső-elháritó rakétákat egészitik ki. Megjegyzendő, hogy jelenleg 34 kilövési pont működőképes, ami 500.000 hektáros lefödöttséget jelent.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.23)

A kkv-k védőintézkedéseket szorgalmaznak, amennyiben az állam felmondja a nagyvállalkozókkal kötött szerződéseket

A romániai kis- és közepes vállalatok (kkv) védőintézkedéseket szorgalmaznak arra a helyzetre való tekintettel, hogy az állam felmondja a nagyvállalkozókkal kötött szerződéseket. A üzletemberek aláirásgyűjtésbe kezdtek, hogy az ősszel törvénytervezetet nyúthassank be a parlamentbe. A kisebb  társaságok ügyvivői szerint kártéritésben kell részesülniük, amennyiben az állam felbontja a nagytársaságokkal megkötött szerződéseket, mivel ezáltal károsul az üzleti szféra.Az aláirásgyűjtési karaván Bakóban kezdődött és már megérkezett Beszterce-Naszód megyébe, tájékoztatott a román rádió helyi tudósitója.”A törvénytervezet első sorban a magán tőkével műkődő kereskedelmi társaságokra utal, amelyek hozzájárulnak – termékszállitással vagy bizonyos munkálatok elvégzésével – Románia fejlődéséhez”, hangsúlyozta Emilian Chiţu, az „SOS Mediul Privat” társaság elnöke. (RADOR HIRÜGYNÖJKSÉG – 07. 23)

Felix Bănilă a DIICOT új főügyésze

Felix Bănilă a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) új főügyésze.Klaus Iohannis államelnök hétfőn irta alá Bănilă kinevezésére vonatkozó rendeletet.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.23)

A román állam a mangáliai hajógyártó vállalat főrészvényese lett

Először töténik meg, hogy a román állam egy privatizált létesitmény főrészvényese lesz a mangáliai hajógyártó vállalat részvényeinek 51%-os birtoklásával. A dél-koreai Daewoo 1997-ben vásárolta meg a cég 51 százalékát és tavaly eladta részesedését a holland Damen Shypyards Groupnak, amely most a részvények 49%-val rendelkezik, miután 2%-ot átengedett a román államnak.A mangáliai hajógyártó vállalat mától a Damen Shipyards Mangalia nevet viseli. Chris Groninger, a vállalat új menedzsere szerint nehéz időszak következik a vállalat jelenlegi helyzete miatt, de bizik „a kormány támogatásában, az alkalmazottak tapasztalaiban és a helyi közösségben”. A hajógyártó vállalat legfontosabb cékitűzései: a pénzügyi biztonság helyreállitása, a munkaerő stabilizálása és a vállalat tevékenységét növelő megoldások felkutatása.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.23)

Rozália Gănciulescu