2018. augusztus 3

Az alkotmánybiróságon emelt panaszt Kalus Iohannis államfő Viorica Dăncilă miniszterelnök ellen

Az alkotmánybíróságnál emelt panaszt Klaus Iohannis államfő pénteken Viorica Dăncilă miniszterelnök ellen, amiért önhatalmúlag Paul Stănescu miniszterelnök-helyettesre bízta a kormány vezetését a jövő héten esedékes egyhetes szabadsága idejére.Az államfő leszögezte, hogy előzetesen nem értesitették az eljárásról, s az alkotmány előirásai szerint az államfő nevezi ki a miniszterelnök és a kormány tagjait. Iohannis szerint Dăncilă túllépte alkotmányos hatáskörét és az állami intézmények közötti jóhiszemű együttműködés elvét, ezért arra kérte az alkotmánybíróságot: állapítsa meg, hogy alkotmányos természetű jogi konfliktus állt elő az államfő és a miniszterelnök között.Másrészt, Pau Stănescu miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy tiszteletben tartják az alkotmánybiróság által hozandó döntéseket. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.03)

Ülésezett a Nagy Egyesülés 100.-ik évfordulóját előkészitő minisztériumközi bizottság

A Nagy Egyesülés 100.-ik évfordulóját előkészitő minisztériumközi bizottság pénteki ülésén több mint 20 millió lej értékű pályázatokat hagytak jová. George Ivaşcu művelődésügyi miniszter közölte, hogy mostanig 100 millió lejt utaltak ki a központi adminisztráció és a helyi hatóságok által javasolt projektekre. Mint hozzáfűzte, a hónap végéig kiértékelik a civil szervezetek által tett javaslatokat is.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.03)

Az Európai Unió szintjén Románia a kilencedik sörgyártó ország

Az Európai Unió szintjén Románia a kilencedik sörgyártó ország. Az első helyen Németország szerepel, amely az alkoholos sörök egyikét gyártja. A ranglistán Nagy-Britannia és Lengyelország következik. Románia évente 1,76 miliárd liter alkoholos sört gyárt. Az Európai Unióban gyártott sör mintegy egyharmadát az amerikai piacra exportálják. Az EU főleg Mexikóból importálja a sört, derült ki az Eurostat adataibl, amelyeket a Nemzetközi Sörnap alkalmából közölt pénteken. Megjegyzendő, hogy a Nemzetközi Sörnapot 2008 óta minden év augusztus első péntekén tartják. A sör a kedvelt italok világranglistánján a harmadik helyen szerepel. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.03)

Az év első hat hónapjában 461 lakást épitett a fiatalok számára az Országos Lakásügynökség

A lakások Krassó-Szörény, Konstanca, Hargita, Máramaros és Vrancea megyékben épültek, tájékoztatott Paul Stănescu regionális fejlesztésért felelős miniszter, megjegyezve, hogy az Országos Lakásügynökség (ANL) további 2.106, fiataloknak szánt bérlakásokat épit, melyek közül 217-et Brassó, Gorj, Brăila, Călăraşi és Suceava megyékben adnak át.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.03)

Afrikai sertéspestis – Több mint 61 ezer házi sertést pusztítottak el a hatóságok

Romániában már több mint 61 ezer házi sertést pusztítottak el a hatóságok az afrikai sertéspestis (ASP) rohamos terjedésének megfékezése érdekében, túlnyomó többségüket a Fekete-tenger és a Duna-delta térségében, ahol sokkal agresszívebb a járvány, mint a magyar határral szomszédos megyékben, közölte pénteken az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA), megjegyezve, hogy a román-magyar határ közelében Máramaros, Szilágy és főleg Bihar megye érintett, ahol már 18 gócpontot fedeztek fel. A dél-keleti részen ennél jóval több van, például a Duna és a Fekete-tenger torkolatánál levő Tulcea megyében több mint négyszáz gócpontot azonosítottak a hatóságok. Összesen Románia nyolc megyéje érintett a 41-ből.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.03)

Dănuţ Andruşcă: Az ipar a román gazdaság fő mozgató ereje

Az ipar, amely a román gazdaság fő mozgató ereje, jól működik és fenntartható, nyilatkozta Dănuţ Andruşcă gazdasági miniszter, az első félévi mandátumának kiértékelésén.”Románia élvonalban van, ami az ipari termelés növekedését illeti, amely áprilisban 6% százalékos volt éves szinten, s e növekedésnek köszönhetően az ország a második helyen szerepel az EU-ban”, fűzte hozzá a miniszter. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.03)/rganciu