2018. október 16

Klaus Iohannis részt vett a román-olasz gazdasági fórum megnyitóján
Olaszországi látogatásának második napján, kedden, Klaus Iohannis államfő részt vett  a román-olasz gazdasági fórum megnyitóján, melynek célja az olasz befektetők részvételének növelése volt a romániai gazdaság fejlesztésében. „Románia növelni óhajtja a hagyománnyal rendelkező területek olaszországi exportját”, hangsúlyozta Iohannis, aki fontosnak tartja, hogy az európai politikai döntő tényezők figyelembe vegyék az üzleti szféra hangját is olyan közös érdekű témákban, mint például a gazdasági növekedés és foglalkoztatás ösztönzése, a vállalkozások bátoritása és a nemzetérdekek védelmezése a nemzetközi gazdasági tárgyalásokban.”Túl kell lépnünk az elszigetelt nacionalista gondolkodáson és ki kell épitenünk egy valóban erős európai gazdaságot; a mélyreható gazdasági integráció nélkül az EU képtelen lesz  élmezőnyben maradni a globális gazdaság körülményei között”, hangsúlyozta a román államfő, aki ugyancsak kedden Róma polgármesterével és a román közösség képviselőivel találkozik.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.16)
Viorică Dăncilă az Egyesült Arab Emirségekbe látogatott
Viorică Dăncilă miniszterelnök az Egyesült Arab Emirségekbe tett látogatása során kedden Maktúm bin Rásid Ál Maktúm sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek alelnökével és kormányfőjével, Dubai kormányzójával folytatott megbeszélést elsősorban a kétoldalú kapcsolatokról és a gazdasági és szektoriális együttműködés erősitéséről. A felek új üzleti lehetőségekre és közös együttműködési projektekre fektették a súlyt. E témában Viorica Dăncilă ismertette a hazánk által biztositott fontosabb befektetési előnyöket és az Emirségekben működő cégeket arra ösztönözte, hogy vegyenek részt a román hatóságok által szervezett pályázathirdetéseken a hatályos operativ programok révén finanszirozott projektek elnyeréséért.A megbeszélésen teritékre kerültek a nemzetközi és regionális kérdések is. Viorica Dăncilă kihangsúlyozta, hogy Románia továbbra is külön figyelmet fordit az EU déli szomszédjaira, annál inkább hogy a jövő évtől országunk veszi át hat hónapra az EU Tanácsának soros elnökségét.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.16)
Az alkotmánybiróság csütörtökön elemzi a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló referendum eredményét
Az alkotmánybiróság csütörtökön elemzi a család alkotmányos meghatározásának módosításával kapcsolatosan október 6-án és 7-én szervezett referendum eredményét, tájékoztatott a román közszolgálati rádió tudósitója.Az alkotmánybiróság szerdán birálja el azt a három óvást, amelyeket Sever Alexandru Sbârnă jogász nyújtott be a népszavazás megszervezésére és lebonyolitására vonatkozó eljárások tiszteletben tartása tekintetében.Mint ismeretes, a Központi Választási Iroda által október 8-án közölt adatok szerint a család új meghatározását az urnákhoz járulók 21%-a szavazta meg, mig a szavazás érvényességéhez az állandó választási listákon szereplő állampolgárok 30%-nak a szavazatára lett volna szükség.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.16)
A jövő évben is érvényes lesz a roncsautó-program
A jövő évben is érvényes lesz a roncsautó-program. A program jövő évi kiadásában egy új szabályt is bevezettek, nevezetesen: a leadásra kerülő gépkocsiknak érvényes műszaki vizsgával kell rendelkezniük, jelentette be kedden a Parlamentben Cornel Brezuică, a Környezetvédelmi Alap elnöke. Mint hozzáfűzte e döntést már közölték a Hivatalos Közlönyben. Megjegyzendő, hogy az év kezdetétől mintegy 40 új autót vásárolt a lakosság a roncsautó-program révén.A klasszikus Roncsautó-program 6.500 lejes, mig a Roncsautó Plusz program 45 ezer lejes értékjegyeket kínál elektromos autó vásárlása esetén.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.16)