2018. október 22

Klaus Iohannis konzultációra hivta a parlamenti pártokat

Klaus Iohannis államelnök szerda délutánra, parlamenti fontosságuk sorrendjében, egyeztetésre hivta a pártok mintegy öt tagú küldöttségét. Igy, elsőként a Szociál Demokrata Párttal (PSD) tárgyal, fél órával később a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE), majd következik a Nemzeti Liberális Párt (PNL), Mentsük meg Romániát Szövetség (USR), az RMDSZ, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) és a nemzeti kisebbségek – más mint a magyar kisebbség – parlamenti csoportja Az Elnöki Hivatal közleménye szerint az államfő az igazságügyi törvények módositása kapcsán kezdeményezte a találkozót a parlamenti politikai erők képviselőivel.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.22)

A Velencei Bizottság véleménye az igazságügyi törvények módositásról

A parlamenti pártok küldöttségét azt követően hivta egyeztetésre a Cotroceni palotába az államelnök, hogy a Velencei Bizottság közölte véleményét a büntető törvénykönyv és a büntetés-végrehajtási törvény módositásairól.”A román parlamentnek módositani kellett a bűntető törvénykönyvet az Alkotmánybiróság döntésének és az Európai Unió irányelvének gyakorlatba ültetése végett, de nem megfelelő módon hajtotta végre e reformot”, mutat rá a Velencei Bizottság jelentése, amelyet a múlt pénteken fogadtak el és hétfőn közölte a bizottság saját honlapján. A módositó javaslatokat nagyon gyorsan és nem elég átlátható módon fogadta el a román parlament, mig az eljárás alatt a szövegen gyakran változtattak, jegyzi meg a jelentés.A Velencei Bizottság tagjai aláhúzzák: nemcsak ajánlatos, de szükségszerű lett volna a módositójavaslatok széleskörű megvitatása az illetékes tényezőkkel és ezek hatásának részletbemenő kiértékelése. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.22)

Az Európai Bizottság tudomásul vette a Velencei Bizottság ajánlását

Az Európai Bizottság (EB) tudomásul vette a román igazságügyi törvények és a bűntető törvénykönyv kapcsán a Velencei Bizottság által tett ajánlásokat és azt kéri a bukaresti kormánytól, hogy tartsa szemelőtt ezeket. Christian Wigand, az Európai Bizottság szóvivője a román közszolgálati rádió tudósitójának adott nyilatkozatában leszögezte: A dialógus a román hatóságokkal folytatódik az Együttműködési és Ellenörzési Mechanizmus (MVC) révén is; az EB levonja majd a következtetéseket, ha az igazságügyi törvények és a büntetőntörvénykönyvek módositása, valamint az érdekkonfliktus és a korrupció leszoritására vonatkozó szabályozó rendelkezések eltekintenek Románia törekvéseitől. Az EB részletes elemzését a november 13-i MCV-jelentésben ismerteti. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.22)

A munkaadók havonta bérpótlékba részesülnek, ha munkanélkülieket alkalmaznak

A munkaadók, akik munkanélkülieket alkalmaznak, európai alapokból havonta bérpótlékba részesülnek, akárcsak azok a fiatalok, akik tanulmányaik elvégzése után 60 napon belül munkát vállalnak. A szubvenciós intézkedések már eredményesek Szilágy megyében, ahol a munkanélküliségi ráta az intézkedés nyomán most csökkent először. A Szilágy megyei Munkaerőfoglalkoztatási Ügynökség képviselői a román közszolgálati rádió helyi tudósitójának elmondták, hogy „a munkaadók havonta 2.250 lejt kapnak abban az esetben, ha olyan személyt alkalmaznak, aki addig soha nem vállalt munkát. Ugyanakkor 1.000 lej szubvencióba részesülnek azok a fiatalok, akik tanulmányaik befejezése után rövid időre munkát vállanak és az ők esetükben a munkaszerződést legkevesebb három hónapra kötik meg”.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.22)

Románia a jövőben informális ülést tart igazságügyi és belügyi témakörökben

A jövő év februárjában, Románia először hiv össze egy informális tanácsot igazságügyi és belügyi témákban, amelyre meghivja az Európai Unió tagállamaninak belügyi és igazságügyi minisztereit. Julian King-el, az EU biztonságáért felelős európai biztossal folytatott megbeszélés után Carmen Dan belügyminiszter közölte, hogy Románia az EU Tanácsa soros elnökségének betöltése alatt 19 összejövetelnek ad helyet. „Az EU román elnökségének jelmondata az összefogás, amely közös európai érték és a tagállamok közötti egység kiépitését és az együttműködés szükségességét tükrözi. „A román elnökség prioritása négy szinten vázolható: a konvergencia Európája, a biztonság Európája, Európa, mind globális tényező és a közös értékek Európája”, magyarázta Carmen Dan. Az európai biztos szerint, az Európai Unió a terrorizmus és a szervezett bűnőzős veszélyével szembesül. „Románia az EU Tanácsának elnökségét nagyon fontos pillanatban veszi át”, mondotta Julian King, hozzáfűzve: „Meggyőződtem arról, hogy milyen komolyan veszi Románia a biztonság kérdését és milyen nagy fontosságot tulajdonit az EU külső határai biztonsága szavatolásának. Meggyőződésem, hogy együtt egy sikeres román elnökséget készitünk elő, és hogy közös erőfeszitéseink nyomán megvalósul az Ön által emlitett szintek közül legalább az egyik, éspedig: a biztonság Európája”.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.22)
Rozália Gănciulescu/rganciu