2018. október 23

Klaus Iohannis az EP-ben: Románia továbbra is hisz az európai tipusú demokráciában

Klaus Iohanni államelnök kedden, az Európai Parlamentben (EP) kihangsúlyozta, hogy Románia – amely a kommunista diktatúra megbukása után mélyreható változásokon ment át – továbbra is hisz az európai tipusú demokráciában.”Románia a térség stabilitási pólusa és továbbra is elkötelezett marad a korrupció elleni küzdelemben”, hangsúlyozta Klaus Iohannis, aki az Európai Parlament keddi, strasbourgi plenáris ülésén tartott beszédében ismertette Románia meglátását Európa jövőjéről. „A többsebességes vagy a koncentrikus körök mintájára létrejövő Európa nem jelenthet megoldást, az Európai Unió egységét meg kell őrizni, ez ugyanis értéket közvetít, és az EU hitelességét is megerősíti a világban”, mondotta. Másrészt, Klaus Iohannis államfővel tartott közös strasbourgi sajtótájékoztatón Antonio Tajani EP-elnök kijelentette: Az Európai Unió Tanácsának román elnöksége nagy fontossággal bir. Az Európai Parlament az  európai választások megszervezésében, a menekültügyi rendszer megreformálásában és a Többéves Pénzügyi Keret kidolgozásának befejezésében számit Románia közreműködésére.  Klaus Iohannis a maga részéről megjegyezte, hogy az Európai Uniónak olyan irányban kell dolgoznia, amelyben egyetlen tagállam és egyetlen állampolgár sem marad le.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10-23)

Jean-Claude Juncker támogatja Románia schengeni csatlakozását

Klaus Iohannis államfő beszédét követően, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke elmondta, hogy támogatja Románia schengeni övezethez való csatlakozását. „A romániai hatóságoknak konszenzusra kell jutniuk a korrupció elleni küzdelemben, mielőtt az ország átveszi az EU Tanácsának soros elnökségét”, hangsúlyozta Juncker. Másrészt, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetője, Manfred Weber, úgy fogalmazott, hogy támogatja a schengeni térség kiterjesztését.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.23)

A minimálbér növeléséről tárgyalt a Victoria palotában több szakszervezti és munkaadói képviselő

Viorica Dăncila miniszterelnök, valamint a munkaügyi- és a pénzügyminiszter a minimálbér növeléséről tárgyalt a Victoria palotában több szakszervezet és munkaadó képviselőjével. A Gazdaságtervezési Tanács szerint a minimálbér növelésének pozitiv hatása lesz hosszú távon a gazdasági növekedésre, az infláció alakulására, valamint ösztönzi a fogyasztást és a keresetet. Igy, a garantált bruttó minimálbér ez év november 1-től havi 2080 lejnek felel meg. A tervek szerint bevezetnek egy differenciált bérminimumot is, amely 2.350 lej lesz a felsőfokú végzettséggel rendelkező alkalmazottak, illetve azok esetében, akiknek 15 év munkarégiségük van, mig a diplomával nem rendelkező alkalmazottak fizetése 2019 november 1-től 2.250 lej lesz.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.23)

Az európai alapok nehezen jutnak el a falvakba

Nagyon kevesen veszik rá magukat arra, hogy pályázatokat nyújtsanak be, de ha mégis benyújtják projektjeiket, nagy esély nics arra, hogy jóvá is hagyják.A mezőgazdasági minisztérium segiteni próbált az ez irányban érdeklődést tanusitó vállalkozóknak  és tájékoztató tanfolyamot szervezett. „A legnagyobb gondot a tanácsadók hiánya jelenti és emiatt nagyon sok pályázatot rosszul állitanak össze és, természetesen, nem hagytak jóvá”, mondotta Florin Ciobanu, a tanfolyam szaktanára, hozzáfűzve: „Tudatositani próbáltam bennük azt, hogy nagyon fontos, hogy szövetkezetekbe tömörüljenek, mivel igy könnyebben tudják értékesiteni termékeiket és könnyebben tudják felvenni a harcot a piacon a más országok termelőivel”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.23)
Rozália Gănciulescu