2018. október 25

A Román Hadsereg Napja

A Román Hadsereg Napja alkalmából, csütörtökön, a bukaresti I.Károly Parkban ünnepi rendezvény tartottak az ismeretlen katona szobránál, amelyet az első világháborúban életüket áldozó 225 ezer katona emlékére állitottak. A ceremónián Klaus Iohannis államfő is részt vett, aki ez alkalommak kihangsúlyozta: „A jelenlegi bonyolult geopolitikai helyzetben Romániának folytatnia kell hadserege modernizálását. A GDP 2%-nak honvédelemre való költése arról tanuskodik, hogy Románia megbizható partner a NATO- és az EU-partnerekkel fenntartott kapcsolatokban”. Viorica Dăncilă miniszterelnök beszédében a román hadsereg által tanusitott hősies helytállást és a modern román állam kiépitésében betöltött szerepét méltatta.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.25)

Kisebbségvédelmi problémák és ezek megoldása – konferencia Marosvásárhelyen Hollandia romániai nagykövetének részvételével

Kisebbségvédelmi problémák és ezek megoldása témakörrel szervezett csütörtökön konferenciát a Román Akadémia „Gheorghe Şincai” Társadalomtudományi Kutatóintézete, amelynek a marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Műszaki Egyetem adott helyet, közölte a román rádió helyi tudósitója.A konferencián részt vett Hollandia romániai nagykövete is, Stella Ronner-Grubacic.A nagykövet szerint mindegyik kisebbségnek saját védelmi módszerre van szüksége. Mircea Mocanu, a Nemzetközi Menekültügyi Szervezet romániai missziójának vezetője arról beszélt, hogy Románia hogyan járulhat hozzá a következő időszakban a migráció kezeléséhez.”Noha, Románia nem szembesül migrációs hullámmal, kúlcsfontosságú szerep hárul rá a következő hat hónap alatt, az EU elnökségének betőltése alatt, az illegális bevándorlással szembeni küzdelemben, valamint olyan megoldások felkutatásában, amelyek a migrációt társadalmi problémából erőforrássá alakitják.Cristian Troncotă nagyszebeni egyetemi tanár kihangsúlyozta: Miközben európai szintén nem sikerült közös nevezőre jutni a kisebbségi kérdésekben, Erdély már 100 éve a multikultúralizmus példája. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.25)

A szociáldemokraták Nicolae Hurduc egyetemi tanárt javasolják a kutatási és fejlesztési minisztérium élére

A Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy döntött, hogy Nicolae Hurduc egyetemi tanárt javasolja a kutatási és fejlesztési minisztérium élére, nyilatkozta Viorica Dăncilă miniszterelnök, aki csütörtökön rész vett a párt Országos Politikai Bürójának ülésén. Nicolae Hurduc jelenleg a jászvásari Gheorghe Asachi Egyetem vegyészmérnöki karának a dékánja, akinek jelölését már megküldték Klaus Iohannis államelnöknek. Megjegyzendő, hogy Nicolae Burnete, az előző kutatási és fejlesztési miniszter augusztus végén mondott le tisztségéről és azóta a minisztériumot ideiglenesen Viorel Ştefan vezeti.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.25)

A nukleáris technológia és a rádióaktiv hulladékok kezelése témakörrel tartanak konferenciát a Parlament Palotájában

Románia először szervezett ilyen nagyszabású rendezvényt a nukleáris technológia és a rádióaktiv hulladékok kezelése témakörrel. A Parlament Palotájába szervezett konferencián a térség kilenc országa, az Európai Unió és az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (OEEC) képviselői vesznek részt. A rendezvényre olyan időszakban került sor, amikor a nukleáris energia szerepének újbóli meghatározásán dolgoznak az üvegházhatású gázok csökkentésére hivatott célok elérése érdekében.A két napos konferencia munkálatait megnyitó Viorel Ştefan miniszerelnök-helyettes Románia prioritásait ismertette az emlitett témákban, nevezetesen: beruházások egyes nukleáris kapacitások fejlesztésébe, a rádióaktiv hulladékok kezelése, a humánforrások fejlesztése, valamint kutatási és innovációs projektek gyakorlatba ültetése.William Magwood, az OEEC Atomenergia Ügynökségének vezérigazgatója a regionális szintű együttműködés fontosságát hansúlyozta, tekintettel a földrajzi szempontból egymáshoz közelálló országok fejlesztési célkitűzéseire, a kultúrák közötti hasonlóságra, amely megkönnyiti a kommunikációt. „A konferencián képviselt 19 ország kereskedelmi célú atomerőművet működtet, mig két reaktor most épül Szlovákiában. Ugyanakkor a térség hat országa folytat tárgyalásokat új reaktorok megépitéséért”, mondotta William Magwood.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.25)

Klaus Iohannis: Helytelen a legfőbb ügyész leváltását szorgalmazó kérés

Klaus Iohannis államelnök szerint helytelen az igazságügyi miniszter kérése, miszerint menesszék tisztségéből Augustin Lazăr legfőbb ügyészt, és Tudorel Teoader lemondását kérte.”Ismét azt akarják elhitetni, hogy az ügyészek a társadalom ellenségei”, mondotta az államfő, felhivásban kérve az ügyészeket, hogy „továbbra is bizzanak a román társadalom, amely képes kivédeni a jogállamra mért újabb csapást”, mutat rá az Elnöki Hivatal közleménye.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.25)
Rozália Gănciulescu/rganciu