2018. október 30

A kohéziós politika fontossága az Európai Unió szegény régióinak fejlesztésében

A Parlament Palotájában kedden szervezett konferencia keretében vitatták meg a kohéziós politika fontosságát az Európai Unió szegény régióinak fejlesztésében. Rovana Plumb európai alapokért felelős miniszter külön kihangsúlyozta, hogy a kormány európai alapokból épiti meg a három regionális korházat Jászvásáron, Kolozsváron és Craiován. Mint hozzáfűzte, a három korház megépitése több műszaki tanulmány elvégzését feltételezi és „ezeket ki kell fizetni”. A kormány már kidolgozta a kivitelezhetőségi tanulmányokat, melyek költségét az európai alapokbók fedezik miután megküldik Brüsszelnek és jóváhagyják az illetékes európai fórumok.Az Európai Befektetési Bank és az Egészségügyi Minisztérium közreműködésével 2019-ben Románia befejezi a többi műszaki jellegű dokumentumokat is, majd ezt követően meghirdetik a licitet a korházak megépitésére, mondotta Rovana Plumb. A konferencián részt vevő Corina Creţu regionális politikáért felelős európai biztos a Románia rendelkezésére bocsátott európai alapok felhasználását szorgalmazta. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.30)

Bukarestbe érkezik az IMF-küldöttség

A jövő héten Bukarestbe érkezik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, hogy megbeszéléseket folytasson a román hatóségokkal, valamint az üzleti szféra és a civil társadalom érdekelt tényezőivel. A megbeszélések témáit, az IMF előrejelzéseit és javaslatait a valutaalap romániai és bulgáriai képviselője, Alejandro Hajdenberg, ismertette egy kedden szervezett fórumon. „Kiértékeljük a makrógazdasági keretet, a jövő évi költségvetés előkészitését és a struktúrális reformok gyakorlatba ültetésének stádiumát”, mondotta Alejandro Hajdenberg.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.30)

A politikai pártoknak konszenzusra kell jutniuk az európai értékek tekintetében

A politikai pártoknak konszenzusra kell jutniuk országos viszonylatban az európai értékek tekintetében, még azt megelőzően, hogy aktivan hozzájáruljanak az európai konszenzushoz. Ez a konkluzió szabadult fel azon a megbeszélésen, amelyet az Európai Bizottság bukaresti képviselete szervezett „Nagyszeben fele vezet az út” elnevezés alatt. A konferenciára annak fényében került sor, hogy jövőben Nagyszebenben szervezik meg az Európai Unió csúcstalálkozóját, miután Nagy-Britannia kilép az EU-ból. Az eseményen részt vevő pártelnökök azt nyilatkozták, hogy politikai alakulataik pro-európaiak. „A nagyszebeni csúcsalálkozón a részvevők sok évre szólóan megrajzolják Európa jövőjét – Nagy-Britannia nélkül”, hangsúlyozta az Európai Bizottság bukaresti képviseletének vezetője, Angela Cristea, aki hozzáfűzte: „Nagyon meglepő, hogy a különböző eseményeken a politikai pártok meggyőződött európai szellemiségüeknek vallják magukat, holott a nyilvánosság előtt gyakran eltérő álláspontra helyezkednek”. Varujan Vosganian, az ALDE alelnöke szerint az EU keretében tapasztalt nagy különbségek nem gazdasági jellegűek, hanem az eltérő mentalitásból adódnak.Ludovic Orban liberális elnök ügy vélte, hogy az EU több országában támadás éri magát a demokráciát és a tekintélyuralmi rendszer kialakulásának veszélye fenyeget. A konferencia részvevőinek nagyrésze úgy vélte azonban, hogy az uniós tagság Romániának számos előnyt jelentett. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.30)

TAGRO – Bukarestben bemutatták a szászrégeni IRUM üzem új traktorját

Tíz év után újraindult a traktorgyártás Romániában. A négymillió eurós beruházással létrejött szászrégeni üzemben gyártott Tagro nevű modellt 50 mérnök ötéves munkájának köszönhetően fejlesztették ki. A szakemberek célja az volt, hogy olyan traktort gyártsanak, amelyet a kis- és közepes gazdálkodók használhatnak. A Bukarestben kedden bemutatott, klimaberendezéssel és rádióvezérléssel ellátott traktor gyártását 2019-ben kezdik meg. Az első évben 200, a másodikban 300, azt követőn évi 500 traktor gyártását tervezik.A vállalat öt típust kínál, ezek 80-110 lóerősek, a gyártó kétéves garanciát vállal, mig az árak 16 és 30 ezer euró között mozognak. Az első, teljesen román gyártmányú traktor megtekinthető az INDAGRA elnevezésű Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron, amely szerdán nyitja meg kapuit a bukaresti Romexpo kiállitási központban.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.30)

Rozália Gănciulescu