2018. november 6

Klaus Iohannis nem tesz semmit Augustin Lazăr felmentését szorgalmazó miniszteri kérés nyomán

Klaus Iohannis államelnök közölte, hogy nincs szándékában tenni is valamit az igazságügyi miniszter kérésére, miszerint mentse fel tisztségéből Augustin Lazăr főügyészt, mindaddig amig a birák nem döntenek a főügyész által beterjesztett fellebbezésről.Az államelnök szerint hihetetlen Tudorel Toader tárcavezető eljárása, amely teljesen „törvényen kivüli”.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.06)

Viorica Dăncilă miniszterelnököt Katar Állam emirje fogadta

Viorica Dăncilă miniszterelnök Tamím bin Hamad Ál Tháni sejkkel, Katar Állam emírjével folytatott megbeszéléseket kedden a kétoldalú együttműködés elmélyitéséről gazdasági és ágazati szinten, valamint a biztonsági helyzet alakulásáról regionális és nemzetközi téren.Tamim bin Hamad Al Thanir megjegyezte, hogy a dohai hatóságok nyitott magatartásra helyezkednek a Romániával való kooperáció kiterjesztése, valamint a gazdasági és kereskedelmi cserék volumenének növelése érdekében. A megbeszélésen a román miniszterelnök megerősitette a bukaresti kormány vállalását az arab országokkal fenntartott kapcsolatok megerősitéséért és rámutatott, hogy Románia gazdasági helyzete stabil és előrelátható. A miniszterelnök érdeklődést tanusitott a katari hatóságokkal való együttműködés iránt olyan fonstos területeken, mint amilyen az infrastruktúra, egészségügy, mezőgazdaság és idegenforgalom. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.06)

A Román Rádiótársaság és a Román Akadémia együttműködési megállapodást irt alá a kultúra és a média terén

Az együttműködési megállapodás aláirása alkalmával Georgică Severin, a román rádió elnök-vezérigazgatója kihangsúlyozta, hogy „a ROMÁN RÁDIÓ továbbra is megbizható, viszonyitó forrás marad és minden alkalommal, amikor a lakosságnak hiteles információra van szüksége, a legbiztonságosabb forrásból, a román köszolgálati rádiótól kaphatja meg”.Ioan Aurel Pop akadémikus méltatta a közszolgálati rádió által 90 éven át kifejtett tevékenységet. „Nem véletlen, hogy a Román Rádiótársaság a közvélemény tiszteletét élvezi, amelyet kilenc évtizeden át szerzett meg magának”, fűzte hozzá az akadémikus. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.06)

Florin Iordache: A PSD nem mond le a birákat kivizsgáló osztály létrehozásáról

Florin Iordache, az igazságügyi törvények módositásával megbizott parlamenti különbizottság elnöke bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem mond le a birákat kivizsgáló osztály létrehozásáról.Mint megjegyezte, ezt közölte a Velencei Bizottság képviselőivel is.”Szerdán a bizottságban megvitatjuk az igazságügyi törvényeket módositó három tervezet összehangolására hivatott javaslatokat, amelyeket a parlamenti frakciók, a szakmai egyesületek, a Főügyészség és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) terjesztett be, fűzte hozzá Iordache.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.06)
Rozália Gănciulescu, Rador