2018. november 22

Az Európai Parlament elnöke szerint Románia felkészült arra, hogy január 1-től átvegye az Európai Tanács soros elnökségét

Alberto Tajani azt követően nyilatkozott erről, hogy tegnap találkozott Viorica Dăncilă miniszterelnök-asszonnyal. A találkozón Dăncilă asszony elmondta, hogy Románia elkötelezett az Európai Unióval folytatott párbeszéd és együttműködés mellett. A parlamentben folytatott tárgyalásai után Tajani megerősítette, hogy bízik a román elnökség sikerében és az Európai Parlament következő ülésszakán kérni fogja Románia csatlakozását a schengeni övezethet.

Az európai törvényhozás elnöke találkozott Klaus Iohannis-al is. Az államfő elmondta, hogy Románia osztja az Európai Parlamentnek az európai projekt megerősítésére vonatkozó elképzeléseit, amelyek megvalósítása révén az Európai Unió erősebb és hatékonyabb lesz. (Rador Hírügynökség)

A Szociáldemokrata Párt a kormány-átalakítás keretében újabb jelöléseket tett a miniszteri tárcák élére, miután korábbi javaslataikat Klaus Iohannis államfő visszautasította

Ennek értelmében a továbbiakban a Regionális Fejlesztési Minisztériumot Lia Olguţa Vasilescu, a Közlekedésügyi Minisztériumot pedig Mircea Drăghici fogja irányítani, amennyiben kinevezésüket az államfő jóváhagyja.

Alina Stănuţă, a közszolgálati rádió riportere a helyszínről tudósítva elmondta, hogy a két miniszterjelöltre – akiket Viorica Dăncilă miniszterelnök-asszony javasolt a szóban forgó tisztségek betöltésére – egyhangúan adták szavazataikat a párt végrehajtó bizottságának tagjai. A gyűlésen részt vett Tudorel Toader igazságügy-miniszter is, aki elmondta, hogy jogi értelemben az államfő nem vonhatja vissza egyetlen miniszter mandátumát sem. Ez a kormányfő kizárólagos kompetenciája, továbbá nincs olyan törvényes rendelkezés, amely megtiltaná, hogy azt a személyt akinek miniszteri kinevezését az egyik tárca élére az államfő visszautasította, ne lehetne jelölni egy másik tárca élére. Ezért Lia Olguţa Vasilescu jelölhető a Regionális Fejlesztési Minisztérium élére. (Radio România Actualităţi)

Új jogszabályokat fogadott el a Képviselőház

Az óvodás, illetve az I-IV osztályos gyerekek havonta 350 gr. mézet fognak kapni. Egyebek mellett ezt a rendelkezést is megszavazta a Képviselőház, amelyik a törvény végleges szövegét hivatott elfogadni. A jogszabály értelmében a gyerekek vegyes virágmézet fognak kapni, zárható fedelű, 250 gr. űrtartalmú üvegekben. A méz minőségét egy hologramos zárjegy fogja igazolni. Ugyancsak tegnap fogadott el törvényt a testület arról, hogy kedvezményeket biztosítanak azoknak a vállalkozásoknak, amelyek fiatalokat alkalmaznak a mezőgazdaságban, halgazdaságokban és az élelmiszeriparban. A szóban forgó cégek adókedvezményben részesülnek, ha legalább három 40 év alatti fiatalt alkalmaznak legalább egy évre. Ebben az esetben a munkaadóknak nem kell az államnak járulékokat fizetniük a dolgozóknak adott bérek után.

A Képviselőház mindkét említett jogszabályt elküldte kihirdetésre Klaus Iohannis államfőnek. (Rador Hírügynökség)

Háromnapos rendezvénysorozattal idézik fel a hét végén Csíkszeredában a száz éve megalakult Székely Hadosztály történetét.

A rendezvénysorozatról sajtótájékoztatón beszéltek tegnap a szervezők. A rendezvénysorozat a Kratochvill Károly és a Székely Hadosztály című kiállítás megnyitójával kezdődik pénteken a Csíki Székely Múzeumban. Szombaton könyvbemutatón és tudományos konferencián idézik fel a Székely Hadosztály történetét. Színházi előadás, filmvetítés és a Székely Hadosztály csíksomlyói emlékművénél tartandó megemlékezés is szerepel a programban. Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja elmondta: olyan interaktív kiállítás válik láthatóvá a közönség számára, mely a tárgyi emlékek, eredeti festmények mellett installációkkal: lövészárokkal, géppuskaállással is idézi az első világháború korát. A kiállítás anyagát a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Csíki Székely Múzeum törzsanyaga adja, de a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumból és a Nyíregyházi Józsa András Múzeumból is kölcsönöztek tárgyakat. A csíkszeredai Mikó várban tartandó szombati konferenciára a téma legavatottabb kutatóit várják előadást tartani. Tóth László főkonzul elmondta: a konferencia nem csupán a Székely Hadosztály történetét, hanem az első világháború lezárásának a történéseit is felidézi. A főkonzul úgy vélte: minden kornak megvannak a kihívásai, és ahhoz, hogy a mai kihívásokkal sikeresen lehessen megküzdeni, fontos megismerni és megérteni a múltat, fontos felhasználni a múlt tapasztalatait. Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere hozzátette: azt szeretnék, ha a város és a környék iskolái szervezett módon megnéznék a székely múlt eme nagyszerű fejezetét bemutató kiállítást. Azt is hozzátette: dolgoznak azon, hogy a a Székely Hadosztály történetét megelevenítő könyv kiadói jogát időszakosan megszerezzék egy csíkszeredai kiadó számára, hogy minden diák, akik a 2018-2019-es tanévben Csíkszeredában fejezi be a tanulmányait, útravalóul megkaphassa a könyvet. Ráduly Róbert hozzátette: nem a nemzeti hivalkodás, hanem a történelem eme fejezetének a hiteles, magas kulturális szinten történő megismertetése a cél. (MTI / Rador Hírügynökség)

Székely Ervin, RADOR