2019. január 11

Jean Claude Juncker: Románia nehéz pillanatban veszi át az Európai Unió Tanácsának elnökségét

Románia nehéz pillanatban veszi át az Európai Unió Tanácsának elnökségét, jelentette ki Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke, pénteken a Cotroceni-palotában, az uniós biztosok kollégiumának tagjai és a Klaus Iohannis államfő közötti találkozón.„Románia nehéz pillanatban veszi át az Európai Unió Tanácsának elnökségét, így ennek több eltérő szakasza lesz, és ez az eredményekre is vonatkozik”, mondta az EB elnöke, aki utalt arra, hogy az EU többéves költségvetése kapcsán kialakítandó elvi megállapodásnak még az európai parlamenti választások előtt létre kell jönnie.A találkozón Klaus Iohannis államfő rámutatott, hogy a következő hat hónap nehéz lesz, de Románia arra törekszik, hogy elérje az általa óhajtott eredményeket. Iohannis megerősitette, hogy kitart meggyőződése mellett, miszerint a „jogállam nem alku téma” és úgy értékelte, hogy Romániának a schengi övezet tagja kell, hogy legyen. „Megpróbáljuk meggyőzni barátainkat és partnereinket, hogy Románia egy komoly ország, amely tiszteletben tartja a schengeni övezet szabályait és az Európai Unió értékeire épül”, fűzte hozzá Klaus Iohannis.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.11)

Juncker: Romániának helye van a schengeni övezeten belül

Nem kérdőjelezhető meg senki részéről, hogy Romániának helye van a schengeni övezeten belül, hangsúlyozta az Európai Bizottság évek óta képviselt álláspontját Jean-Claude Juncker bizottsági elnök pénteken a Viorica Dăncila román miniszterelnökkel tartott közös bukaresti sajtóértekezleten. A román uniós elnökség hivatalos megnyitójára Bukarestbe érkezett Juncker megjegyezte, hogy minden kétkedőnek, köztük Mark Rutte holland miniszterelnöknek is világossá teszi a közeljövőben, hogy Románia megfelel az uniós feltételrendszernek. Mint hozzáfűzte, hivatali ideje végéig mindent megtesz azért, hogy Románia csatlakozhasson a belső határellenőrzés megszüntetését lehetővé tévő övezethez.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.11)

Călin Popescu-Tăriceanu:A következő hat hónapot a román hatóságok intenziv és eltökélt cselekvése jellemzi majd

Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke pénteken arról biztositotta Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét, hogy a következő hat hónapot a román hatóságok intenziv és eltökélt cselekvése jellemzi majd annak érdekében, hogy Románia minél eredményesebben teljesitse az EU-Tanács soros elnökségének betöltésével járó felelősséget. Ugyanakkor, a román EU-elnökség jó alkalom lesz arra, hogy az európai liderek jobban megismerjék Romániát, és ehhez hozzájárul számos, az országunkban sorra kerülő rendezvény, mint amilyen a nagyszebeni EU-találkozó is, hangsúlyozta a szenátus elnöke. Florin Iordache, a képviselőház alelnöke a maga részéről bizalmának adott hangot, hogy a román elnökség alatt előrelépések történnek a schengeni övezet reformjának befejezését célzó politikai egyezmény megkötéséért.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.11)

Franciaország támogatja Romániát, hogy sikeresen teljesitse az EU-Tanács soros elnökségét

Nathalie Loiseau, az európai ügyekért felelős francia miniszter bizalmának adott hangot, hogy Románia sikeresen betölti az EU Tanácsának soros elnökségét. A Viorica Dăncilă miniszterelnökkel tartott pénteki, bukaresti találkozója végén Nathalie Loiseau aláhúzta, hogy az európai értékek tiszteletben tartása és a jogállam megerősitése valamennyi tagállamban a következő hat hónap prioritásait kell képezze.”Nem beszélhetünk zökkenőmentes üzleti szféráról, hatékony rendőrségi és igazságügyi közreműködésről és európai finanszorizásokról olyan országokban, ahol a jogállam nem biztositott teljes mértékben. A cél nem a bűntetés. Valamennyien a jogállam konszolidálására törekszünk”, fűzte hozzá Nathalie Loiseau. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.11)

Romániába látogat május végén Ferenc pápa

Az elnöki hivatal közleménye szerint Ferenc pápa május 31. és június 2. között Romániába látogat, és Bukarest mellett Jászvásárra, a romániai görög-katolikusok szellemi központjának számító Balázsfalvára, valamint Csíksomlyóra is elmegy. Liviu-Petru Zăpîrţan, Románia szentszéki nagykövete szerint Ferenc pápa a Román Ortodox Egyház képviselőivel is találkozik. Ferenc pápát 2017-ben hívták meg a román hatóságok. Legutóbb II. János Pál pápa látogatott Romániába 1999-ben, akkor a római katolikus egyház feje csak Bukarestet kereste fel.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.11)

Megalakulásának 100.-ik évfordulóját ünnepli a Romániai Hivatásos Újságírók Egyesülete

Ma ünnepelte megalakulásának 100.-ik évfordulóját a Romániai Hivatásos Újságírók Egyesülete (UZPR). Ez alkalommal az egyesület tagjai emléktáblát avattak Bukarestben, a Constantin Mille 4 sz. alatt található volt Berlin Söröző épületén, ugyanis itt irták alá az első romániai hivatásos újságirói szervezet létrehozására vonatkozó dokumentumot.Az UZPR 100.-ik évfordulója alkalmából számos rendezvényre kerül sor az egyesület 35 fiókszervezeteinél is. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.11)/rganciu