2019. január 16

Leszavazta a brit parlament a kilépési megállapodást, súlyos vereséget szenvedett Theresa May
A brit parlament nagytöbbséggel elutasitotta Nagy-Britannia EU-ból való kilépésére vonatkozó megállapodást. A kormány által másfél éven át tárgyalt dokumentum ratifikálása ellen szavazott – az ellenzéki parlamenti tagokon kivül – a kormányzó Konzervativ Párt több mint száz tagja is. A brit parlament szavazata a legnagyobb vereségnek számit, amelyet a modern korszakban valaha is elkönyvelt egy brit kabinet. A megállapodás elutasitása megkérdőjelezi egyaránt a brexit és a Theresa May vezette brit kormány jövőjét, amelyet a bizalmatlansági szavazat veszélye fenyeget. A román rádió tudósitója szerint a szavazás eredménye után Jeremy Corbyn, a laburista ellenzék vezetője közölte, hogy bizalmatlansági inditványt terjeszt be. „A kormány elveszitette a parlament és az ország bizalmát és ezért javaslom a kormány elleni bizalmatlansági inditványt”, fűzte hozzá Jeremy Corbyn. Theresa May bejelentette, hogy az inditványt még a szerdai nap folyamán megvitatják. ”Amennyiben a parlament megerősiti kormányba vetett bizalmát, valamennyi parlamenti párt tagjaival találkozom, hogy megvitassuk: miért szükséges az EU-val megkötött megállapodás jóváhagyása. Olyan megoldásokat kell találnunk, amelyeket a parlamenti többség is támogat”, hangsúlyozta Theresa May. Mostanig egyetlen konzervativ parlamenti tag sem közölte, hogy a kormány ellen szavaz, mig az észak-irországi honatyák, akik elbillenthetik a mérleg nyelvét, bejelentették, hogy támogatni fogják a kormányt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.16)
Klaus Iohannis: „Sajnálatos” a brexit feltételeiről szóló megállapodás brit parlament általi elutasitása
Klaus Iohannis államfő szerint ”sajnálatos” a brexit feltételeiről szóló megállapodás brit parlament általi elutasitása. Sajtónyilatkozatában az államfő úgy értékelte, hogy a brit kormánynak tisztáznia kell álláspontját. Hangsúlyozta: még van esély e megállapodás jóváhagyására. A Nagy-Britanniában élő és dolgozó román állampolgárok kapcsán az államfő kijelentette, hogy ezek jogait továbbra is tiszteletben tartják. Megjegyzendő, hogy a brit törvényhozás alsóháza kedd este nagy többséggel elutasította az Egyesült Királyság európai uniós tagsága megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodást. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.16)
46 millió eurós pályázatot hirdetett meg a Román Vasúttársaság
A Román Vasúttársaság (CFR) 46 millió eurós pályázatot hirdetett meg több mint 300 vasúti kocsi javitására és korszerűsitésére. Egy vagon teljes felújitása 500 ezer euróba is kerülhet, de ez nagymértékben függ a munkálatok bonyolultságától. A CFR jelenleg mintegy 800 vagont tart forgalomba, de további 400-at kell felújitani, ahhoz, hogy fedezze a vasúti személyszállitási szükségletet. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.16)
Lemondtak a sztrájkról a Târgu Jiu-i Energetikai Komlexum épülete előtt tiltakozó bányászok
Szerda reggel beszűntették az éhségsztrájkot a Târgu Jiu-i Energetikai Komplexum épülete előtt titltakozó bányászok. A vállalat vezetősége és szakszervezete, valamint az energiaügyi minisztérium képviselői között folytatott tárgyalások szerda reggel újabb bérjavaslatokkal értek véget. A vakációs jegyeken kivül a tárgyaló bizottság újabb, 700 lejes bruttó béremelést hagyott jóvá a bányászoknak, mig a szektorfőnök javára 400 lejt. A tárgyalások erdeményeit közölték a bányászokkal is, akik valószinüleg fokozatosab felveszik a munkát. „A bányászok elégedetlenek a béremeléssel”, nyilatkozta Adrian Maciuc szakszervezeti vezető. A bányászok újabb megoldásokra várnak a vezetőség részéről, de nem akarják, hogy tiltakozó akciójukkal kárt okozzanak az ország energetikai rendszerében. Megjegyzendő, hogy a hőerőművek jelenleg a normális paraméterek között működnek, de a szénkészletek néhány napon belül elfogynak, ha nem kezdik meg a szénszállitást. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.16)