2019. február 7

A parlament épületében, az Európai Tanács román elnökségének keretében ma kezdődik Belügyi és Igazságügyi Tanács (JAI) két naposra tervezett informális ülése

A tanácskozás napirendjén szereplő legfontosabb témák: a Schengeni övezet kérdésköre, a migráció és a tagállamok közötti együttműködés adatforgalmi ügyekben. Ma az Európai Unió tagországainak belügyminiszterei tanácskoznak. Carmen Dan belügyminiszter a közszolgálati rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy „a Schengeni övezet kérdése nemcsak azért került napirendre, mert Románia és Bulgária számára fontos kérdésről van szó, hanem azért is, mert ennek az ügynek egyéb fontos vonatkozásai is vannak, egyebek közt a belső határellenőrzés fenntartása huzamosabb időre”.

Ami a migráció kérdését illeti, Carmen Dan azt mondta, hogy „fel kell gyorsítani az átmeneti megállapodások kidolgozására vonatkozó eljárásokat. Az átmeneti megállapodások megoldást jelenthetnek ilyen konkrét válsághelyzetekben. Ennek a megoldásnak az alapját a szolidaritás és az önkéntesség képezi. Románia már több ízben kifejtette, hogy ezen két elvnek kell jellemeznie az EU válaszát, ezért magunknak is hozzá kell járulnunk más államok közös erőfeszítéséhez”. (Radio România Actualităţi)

Ma ismét a költségvetési törvényről tárgyalnak a kormánykoalíció pártjai

Ugyancsak ez a jogszabály lesz a tárgya annak a megbeszélésnek, amelyre a Pénzügyminisztériumban kerül sor a szaktárca vezetői, illetve a Gabriela Firea főpolgármester-asszony és a kerületi polgármesterek között. A tegnapi hasonló tárgyú megbeszélésen, amelyen Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök is részt vett a fővárosi polgármesteri hivatalok biztosítékot kaptak arra nézve, hogy a tavalyi évhez képest 27%-al megemelik a költségvetésüket, ugyanakkor egyetlen település sem fog kevesebb pénzt kapni, mint 2018-ban. A nagyvárosok polgármesterei azonban úgy vélik, hogy a tervezett költségvetés-növelés nem fedezi a kiadásaikat olyan körülmények között, amikor a kormány rájuk hárítja a társadalombiztosítási költségeket. A kormány a tervek szerint holnap fogadja el a költségvetési törvény tervezetét, amelyet a parlamentnek kell jóváhagynia. (Rador Hírügynökség)

Hazug reklámok befolyásolják a romániai és a külföldi gyógyszerpiacot

Ezt a betegek egyesületeinek vezetői és a hatóságok képviselői állapították meg tegnap a fővárosi Pullmann Bucharest World Trade Centerben szervezett „PRIA Drugs and Medicine Publicity elnevezésű konferencián, amelyet a PRIA Events nevű cég szervezett. A hamis reklámok elsősorban a virtuális térben jelennek meg. A konferencia résztvevői úgy vélték, hogy a vény nélkül árusított gyógyszerek és táplálék-kiegészítők hirdetéseit megfelelőbben kellene szabályozni, s ezeknek tartalmazniuk kellene a tudományosan megalapozott, teljes körű információkat. Radu Gănescu, a Krónikus Betegségekben Szenvedő Betegek Szövetségei Koalíciójának elnöke úgy vélte, hogy: „Sajnos a gyógyszerek ritkaságnak számítanak a romániai beteg számára, ezért az más megoldás híján megpróbál kezelést vagy gyógyulást találni különböző kórokra azokban a reklámokban, amelyek nem felelnek meg a törvényes előírásoknak, hamisak, sok esetben félrevezetőek. Még ennél is súlyosabb, hogy ezeknek (mármint a törvénytelen, hamis és félrevezető reklámoknak sz. m.) alapját az online propaganda képezi, amelyet Románia egyetlen hatósága sem tud ellenőrizni, miközben az online, legalábbis a közösségi oldalak, tele vannak ilyen hirdetményekkel, amelyek gyógyulást ígérnek a cukorbetegségtől a rákig mindenre, amelyeket egyetlen romániai professzor és egyetlen orvos sem javasolna”.

A konferencián jelen volt László Attila szenátor, a Szenátus egészségügyi szakbizottságának elnöke, aki elmondta, hogy a parlament foglalkozik a reklámtörvény módosításának kérdésével. (Rador Hírügynökség)

Klaus Iohannis harmadszor is visszautasította Lia Olguţa Vasilescu kinevezését a Regionális Fejlesztési Minisztérium élére

Ezt levélben közölte az államfő Viorica Dăncilă miniszterelnök-asszonnyal. Iohannis azzal indokolta visszautasítását, hogy a rendelkezésére bocsátott iratokból nem derül ki az, hogy Lia Olguţa Vasilescu rendelkezik a tisztség betöltéséhez szükséges képzettséggel. Az elnök továbbá úgy értékelte, hogy Lia Olguţa Vasilescu nem rendelkezik kellő tapasztalattal a közpolitikák érvényesítésében és kezelésében, egy olyan összetett szakterületen, mint amilyen a regionális fejlesztés és közigazgatás. Az államfő rövidesen nyilvánosságra kell, hogy hozza a döntését Mircea Drăghici jelöltségét illetően is, akit a közlekedésügyi tárca vezetésével kíván megbízni a kormány. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin, Rador