2019. március 15

Az államfő kihirdetette az idei költségvetési törvényt

Klaus Iohannis államfő pénteken kihirdette az idei költségvetési törvényt. A Cotroceni palotában tartott sajtónyilatkozatában az államfő elmarasztalta a kormánykoaliciót, mivel a parlamenthez megfontolás végett általa visszaküldött költégvetés-tervezetet a honatyák abban a formájában fogadták el másodszorra is, amelyet eredetileg is elküldtek kihirdetésre. “Mindössze egy napot szánt a PSD a parlamentben az állami költségvetés felülvizsgálására”, mondotta Klaus Johannis, a szociáldemokratákat téve felelőssé Románia fejlődésének megtorpanásáért. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.15)

Corina Creţu európai biztos részt vett a régiók és városok bukaresti csúcstalálkozóján

Corina Creţu regionális politikáért felelős európai biztos beszédet mondott a régiók és városok európai csúcstalálkozóján, amelyet Bukarestben szerveztek  meg. Az európai biztos felszólalásában a helyi és a regionális hatóságok bevonását szorgalmazta az Európai Unió szintjén hozandó döntésekbe, kihangsúlyozva: a felzárkózási politika célja, hogy Európa közelebb kerüljön az állampolgárokhoz. „A populizmus elterjedése jellemezte időszakban, szakadék kialakulása tapasztalható a kormányzók és a kormányzottak között. Az Európai Unió nem Brüsszelről, hanem régiókról és az állampolgárokról szól”, fűzte hozzá Corina Creţu. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.15)

Răzvan Cuc szállitásügyi miniszter Bákóba látogatott

A Szociáldemokrata Párt (PSD) közlése szerint pénteken megkezdték a bákói terelőút épitését, amely részét képezi a IX-es páneurópai közlekedési hálozathoz tartozó Moldova-autópályának. Facebook-bejegyzésébem a PSD még megjegyzi, hogy az autópálya megépitésére a versenypályázatot 2017-ben hirdették meg és a munkálatok 144 millió euróba kerülnek. A terelőút épitési munkálatainak megkezdésén Răzvan Cuc szállitásügyi miniszter is részt vett. Másrészt, több egyesület és gazdasági közeg bejelentette, hogy csatlakozik Ştefan Mandachi suceávai üzletember által a „Románia autópályákat akar” elnevezéssel meghirdetett kampányhoz. Ştefan Mandachi, egy méter hosszú autópálya-szakaszt épitett Suceaván, 17 szekemberrel együtt. Mandachi ugyanakkor felhivást intézett a románokhoz, hogy pénteken 15 órakor 15 percig tegyék le a munkát a romániai autópályák hiánya miatti tiltakozás jegyében. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.15)

Patriot-rakétákat vásárolt Románia

Románia 85 millió dolláért megvásárolta a harmadik rend Patriot-rakétákat. A négy rakétarendszer megvásárlásával Románia számottevően fejleszti szárazföldi telepitésű légelháritási képességeit, hozzájárulva ezáltal az ország és a térség biztonságának növeléséhez, nyilatkozta Gabriel Leş pénteki sajtóértekezletén. Megjegyendő, hogy Románia 2017 decemberében írta alá a hét Patriot típusú rakétavédelmi üteg megvásárlására vonatkozó szerződést az Amerikai Egyesült Államokkal. „A hadsereg felszerelésére a GDP-ből kiutalt 2 százalék 1,89%-át költötte el a tavaly a védelmi minisztérium”, közölte Gabriel Leş, hozzáfűzve, hogy az önkéntes védelmi tartalékos törvényét nensokára módositják egyes bérjuttatások növelése céljából. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.15)

Andrei Demény