2019. március 22

Politikai részrehajlással vádolják a közrádiót

A Képviselőház művelődésügyi szakbizottságának elnöke, Gigel Ştirbu bejelentette, hogy március 26-ra beidézte meghallgatásra a Román Rádiótársaság elnökét, Georgică Severint. A rádióelnököt azért hívták meg a szakbizottságba, hogy választ adjon azokra a sajtóban megjelent vádakra, amelyek szerint az intézményben sérülne a kiegyensúlyozott tájékoztatás elve.

A szóban forgó sajtóközleményben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője, Gigel Ştirbu kifejtette, hogy a központi sajtóban a rádiótársaság igazgatótanácsának egyes tagjai kivizsgáló-bizottság felállítását sürgették, azért, hogy az ellenőrizze azokat a vádakat, amelyek szerint „a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) kedvező politikai részrehajlás tapasztalható az intézmény műsorpolitikájában”. (Rador Hírügynökség)

Ma befejeződik a 2019-2020-as tanévben induló előkészítő osztályokba való beiratkozás első szakasza

A beíratott gyerekek névsorát március 29-ig függesztik ki a tanintézetekben, illetve elérhetők lesznek a megyei tanfelügyelőségek internetes honlapjain is. Azon gyerekek számára akiket most nem írattak be, a szakminisztérium egy újabb beiratkozási időszakot jelölt ki április másodika és nyolcadika között, a fennmaradó helyekre. Azon gyerekeket lehet beíratni az előkészítő osztályokba, akik augusztus 31-ig betöltik hatodik életévüket. Azok a gyerekek, akik nem érték el ezt az életkort egy pszichológiai felmérési bizonylat felmutatásával beírathatók az előkészítő osztályokba. (Rador Hírügynökség)

Az Erdélyi Autópálya újabb négy szakaszára írtak ki közbeszerzési eljárásokat

A Magyarnádas – Berettyószéplak közötti pályaszakaszokról van szó. A tervezési és kivitelezési szerződések összértéke 2,5 milliárd lej, teljes hosszúságuk pedig 55 kilométer. A Bors – Brassó közötti Erdélyi Autópályát 2004-ben kezdték el építeni és a 400 km-es távból máig mindössze valamivel több mint 70 kilométer készült el. (Radio România Actualităţi)

Továbbra is a hadseregben és a NATO-ban bíznak leginkább a román állampolgárok

Az INSCOP Research közvélemény-kutató intézet szerint a hazai intézmények közül a legnagyobb bizalom a hadseregben van (64,1%). Ezt követi az egyház (55,1%), a csendőrség (48,1%) és a rendőrség (41,2%). A további sorrend: Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) (40,9), elnöki hivatal (38,2), polgármesteri hivatal (35,9%) és a Románia Nemzeti Bankja (BNR) (35,2%). Az utolsó helyeket a politikai pártok (11,3%) és a parlament (11,2%) foglalják el.

A nemzetközi intézmények között az első helyen áll a NATO (52%), a további sorrend pedig: Európai Unió (49,6%), Európai Parlament (46,9%), Európai Bizottság (46,2%).

A felmérés március 5-ke és 13-ka között készült a Konrad Adenauer Alapítvány megbízásából. A felmérésben 1053személyt kérdeztek meg, akik hűen képviselik Románia felnőtt lakosságának összetételét. A felmérés hibahatára plusz/mínusz 3%. (Rador Hírügynökség)

A Brexit utáni helyzet kilátásairól tartott tájékoztatót a Nagy Britanniában élő román állampolgárok számára tegnap Románia londoni nagykövetsége

A hangsúlyt az úgynevezett „letelepedett-státusra” (seattled status) helyezték, amely biztosítja, hogy az Egyesült Királyság területén élő európai uniós tagországok állampolgárainak a jogai érintetlenek maradjanak – tájékoztatta a közszolgálati rádió hallgatóit Dan Vasiliu, a Radio România Actualităţi tudósítója. Azon személyek, akik legalább 5 éve laknak Nagy Britanniában 2020 végéig igényelhetik ezt a státust. Az eljárás viszonylag egyszerű, hiszen egy Android rendszerű mobil alkalmazás révén kitölthető az igénylési űrlap. Azok, akik 5 évnél kevesebb idő óta élnek a szigetországon úgynevezett elő-letelepedési státust igényelhetnek. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin, Rador