2019. június 9

November 10-én lesznek az elnökválasztások

A keddi kormányrendelet értelmében november 10-én lesznek az elnökválasztások. Viorica Dăncilă miniszterelnök bejelentette, hogy mielőbb kidolgozzák a szavazás jó körülmények közötti megszervezésére vonatkozó rendelkezéseket. Mostanig csak Klaus Iohannis jelenlegi államfő és Ramona Ioana Bruynseels volt államtanácsos jelentette be hivatalosan, hogy indul az elnökválasztáson. A szociáldemokraták jelöltjüket a párt kongresszusán nevesitik, az ALDE és a PRO Románia a szociáldemokratákkal tervez közös jelöltet inditani, mig az USR-PLUS szövetségnek egy jelöltje lesz, de még nem döntött a jelölt személyéről.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.09)

A GRECO-jelentés: Románia keveset tett a korrupció elleni küzdelemben

A Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO) keddi jelentése szerint Románia kevés intézkedést hozott a törvényhozók, bírák és ügyészek korrupciójának megakadályozására és nem adott megnyugtató választ az igazságszolgáltatás vitatott reformjával kapcsolatos aggályokra. Az európai szekértők aggodalommal tapasztalják, hogy a román hatóságok teljesen semmibe vették a GRECO ajánlását, miszerint mondjanak le az igazságszolgáltatásban tapasztalható visszaéléseket kivizsgáló különleges ügyészi osztály létrehozásáról, de üdvözlik Viorica Dăncilă miniszterelnök bejelentését, miszerint nem ültetik gyakorlatba a kontesztált igazságügyi reformokat. Ilyen körülmények között Romániát továbbra is megfigyelés alatt marad és az ajánlásokat 2020. június 30-ig kell telejesitenie, jegyzi meg a GRECO-jelentés. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.09)

Ludovic Orban reagált a GRECO-jelentésre

Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt kérte a kormánytól, hogy kötelezze el magát az európai intézményekkel szemben, hogy támogatja az igazságszolgáltatásban tapasztalható visszaéléseket kivizsgáló különleges ügyészi osztály felszámolását. Mint mondotta, a liberálisok törvénytervezetet kezdeményeztek az emlitett orszály felszámolására. A dokumentumot hallgatólagosan a képviselőházban elfogadták és jelenleg a szenátus vitatja, mint dőntő jellegű fórum. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.09)

Viorica Dăncilă miniszterelnök Ioan Mircea Paşcut javasolta Corina Creţu helyébe

Viorica Dăncilă miniszterelnök Ioan Mircea Paşcut javasolta európai biztosi tisztségre, amelyet ideiglenesen Corina Creţutól vesz át, akit megválasztottak európai parlamenti képviselőnek. Az Európai Bizottság arra törekedett, hogy az illető mandátumokat ideiglenesen vegyék át a tisztségben levő biztosok, de a javaslatot az Európai Tanács elutasitotta, A miniszterelnök azt követően tette meg e lépést, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a múlt szerdán törvényjavaslatot terjesztett be az Európai Tanácshoz, mely előirányozta, hogy azokat a biztosokat, akik európai parlamenti képviselői mandátumot szereztek, ne váltsák le jelenlegi funkciójukból a hátra maradt négy hónapra, hanem a tárcákat vegyék át ideiglenesen a tisztségben levő biztosok.Az Európai Unió Tanácsa nem hagyta helyben e javaslatot.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.09)
Rozália Gănciulescu/rganciu