2019. augusztus 1

Szeptember elsejétől növekedik a cigaretta és egyes  hűsitő italok jövedéki adómértéke

Szeptember elsejétől drágulnak egyes hűsitő italok, illetve a cigaretta. A kormány a jövedéki adók növelését tervezi. Az erről szóló sürgösségi kormányrendeletet valószinüleg hétfőn fogadják el. A pénzügyminisztérium reméli, hogy  az intézkedés nyomán az év végéig csaknem félmiliárd lej kerül az állami kasszába, amelyre nagy szükség van, hiszen a költségvetési hiány az év első hat hónapjában a GDP-vel arányosan mintegy két százalék volt. A kormány szeptember elsejétől növelni óhatja  a magas cukortartamú hűsitő italok jövedéki adóját. Romániában az emlitett hűsitó italok évi fogyasztása 80 liter lakosként és a legtöbb EU-tagországban – köztük Nagy-Britanniában, Dániában, Finnországban, Franciaországban és Irországban – már alkalmaznak hasonló előirásokat, véli a bukaresti kabinet. A román hatóságok remélik, hogy ezen intézkedés 320 millió lejt hoz az állami büdzsébe az év végéig. Ugyancsak szeptember elsejétől növekszik a cigaretta jövedéki adója, ami konkrétan dobozonként több mint 40 bani drágulást és csaknem 160 millió lej pluszjövedelmet jelent majd az államháztartásnak. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.01)

Augusztusban négy napos hosszú hétvégének örülhetnek a közalkalmazottak

Augusztus 15-e, Nagyboldogasszony ünnepe, amely  a törvény értelmében szabad nap. A kormány szerdai döntése értelmében augusztus 16-a, péntek is munkaszüneti nap lesz a közalkalmazottak számára, akiknek e szabadnapot a hónap végéig kell bepótolniuk. Ugyanakkor, Viorica Dăncilă miniszterelnök azt kérte Ecaterina Andornescu tanügyminisztertől, hogy vegye figyelembe az új tanév szeptember 16-tól való kezdésének lehetőségét. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.01)

A rendőr-csendőr vegyes őrjárat újbóli bevezetését szorgalmazza Mihai Fifor

Az ideiglenes belügyminiszter a rendőr-csendőr vegyes őrjárat újbóli bevezetését szorgalmazza. Mihai Fifor csütörtökön beszámolt a caracali ügy után hozandó  intézkedésekről. „Első lépésként alaposan elemezzük mindegyik rendőr-felügyelőség tevékenységét. A szerdai videokonferencián konkrét intézkedések meghozását kértem a felügyelőségek vezetőitől, nevezetesen a rendőr-csendőr őrjárat újbóli bevezetését, hogy a lakosság biztonságban érezze magát”, fűzte hozzá Fifor, megjegyezeve, hogy a jövő héten törvénytervezetet nyújtanak be a kormányhoz az eltűnt személyekre vonatkozóan. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.01)

A kormány jóváhagyta 63 magántulajdonban levő ingatlan kisajátitását

A kormány jóváhagyta 63 magántulajdonban levő ingatlan kisajátitását, amelyek a Henri Coandă nemzetközi repülőtér és az Északi Pályaudvar között megépitendő vasútvonal területén találhatóak. Nelu Barbu kormányszóvivő szerint a repülőtér és a páyaudvar közötti vasútvonal hozzájárul majd a közúti közlekedési zsúfoltság csökkentéséhez, az üzemanyagfogyasztás és a légköri szennyeződés leszoritásához, valamint a szállitási idő lerövidüléséhez. A közérdekből állami tulajdonba kerülő ingatlanokat mintegy hét millió lejjel kártalanitják a szállitásügyi minisztérium költségvetéséből. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG 08.01)

Ma kezdődik az Untold Fesztivál, Kolozsváron

Ma kezdődik Kolozsváron az Untold Fesztivál, amelyre több mint 35 ezer fiatal, az elektromos zene rajongója vesz részt. A fellépők között szerepel a világhirű Armin Van Buuren, David Guetta, Martin Garrix, a fesztivál ikonikus alakjai. A fesztivált Kolozsvár központi parkjában szervezeték meg. A közrend felett 3.000 rendőr és csendőr örködik, mig mintegy ezer fedett ügynök feladata a kábitószerek forgalmazásanak és fogyasztásának a megakadályozása lesz. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.01)

Andrei Demeny, RADOR