2019. augusztus 16

Januárra halasztották a cigaretta jövedéki adójának emelését

Januárra halasztották a cigaretta jövedéki adójának emelését, amelynek szeptemberbe kellett volna hatályba lépnie egyik korábbi döntés értelmében, derült ki az adótörvényt módositó tervezetből, amelyet a pénzügyminisztérium közölt honlapján. A dohánygyártók elmarasztalták a kormány döntését, amelyet – véleményük szerint – elsietve hozott meg, anélkül, hogy konzultált volna erről velük. Emiatt odázta el a kabinet a drágitás bevezetésének időpontját.A jövedéki adó 2020 január 1-től való növelésének célja az idevágó román törvények harmonizálása az európai törvénykezéssel.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.16)

Másodszorra is kisiklott a máramarosi Vasér-völgyében közlekedő Mocăniţa

Szerencsére senki sem sérült meg amikor a máramarosi Vasér-völgyében közlekedő keskeny nyomtávú vasúti szerelvény (Mocăniţa) egyik vagona leugrott a sínekről. A vasúti kocsi alig egy hét alatt másodszorra siklott ki. Most a sétaút 8. kilométerénél történt az incidens. A jelenlegi sétaútra 280 jegyet adtak el, a kisiklott vagonban 46 személy ült. A helyszínre a visói tűzoltóalakulat egy csapata és a mentősök is kiszálltak.(RADOR HIRÜGNÖKSÉG – 08.16)

A Marosvásárhely-Iaşi autópályaszakaszt nemzeti fontosságú létesitménynek nyilvánitották

Az Egyesülés Autópályája, amely összekapcsolja Erdélyt a keleti országrésszel (Moldova) a Marosvásárhely-Iaşi útszakaszon, nemzeti fontosságú objektum, nyilatkozta pénteken, Iaşi-ban Răzvan Cuc szállitásügyi miniszter, aki a prefektussal és az autópálya megépitését szorgalmazó egyesületek képviselőivel találkozott. A Marosvásárhely-Iaşi autópályát abbóli meggondolásból nyilvánitották nemzeti fontosságú létesitménynek, hogy állami költségvetésből tudják finanszorozni, a köz- és magánegyüttműködés (PPP) alternativájaként.”A Legfelsőbb Védelmi Tanács következő ülésén nemzeti stratégiai fontosságú létesitményekként napirendre tűzzük a Marosvásárhely-Târgu Neamţ, Târgu Neamţ-Iaşi, Iaşi-Ungheni autópályaszakaszok, valamint a Pruton átvezető hid megépitésének megvitatását”, fűzte hozzá a miniszter. Răzvan Cuc minisztert Iaşi-i látogatására Viorica Dăncilă miniszterelnök és Mihat Fifor ideiglenes belügyminiszter kisérte el.A román hivatalosságok ez alkalommal a megye szociáldemokrata polgármestereivel is találkoznak. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.16)

A vámhivatalt a pénzügyminisztérium felügyeletébe sorolják

Eugen Teodorovici pénügyminiszter terve szerint a vámhivatalt az Országos Adóhatóság (ANAF) alárendeltségéből , külön, teljesen független struktúraként, átirányitják a pénzügyminisztérium felügyelete alá. E tervet a miniszter még júniusban bejelentette, aki úgy véli, hogy ezáltal a vámhivatal hatékonyabban fog működni és nagyobb lesz a költségvetési bevétel is. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.16)

A BRUA gázvezeték megépitését 2020 decemberében fejezik be

A Bulgárián, Románián, Magyarországon és Ausztrián áthaladó BRUA gázvezeték első, romániai szakasza csak 2020 végére épül meg. Az eredeti tervhez képest egy évet késnek a kivitelezéssel, tájékoztatott féléves pénzügyi jelentésében a Transgaz társaság.A kitüzőtt határidő módositásának okai között szerepel a törvényes keret kiegészitése és javitása, a kedvezőtlen időjárás, a közbeszerzési pályázatok meghirdetésénél tapasztalt késések, régészeti leletek feltárása és a kisajátítások elhúzódása.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.16)

Rozália Gănciulescu