2019. szeptember 18

Továbbra is kettős mércét alkalmaznak az európai gyártók a Romániában forgalmazott élelmiszerek esetében

Ezt az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ONPC) közölte ma. Az intézmény szakemberei arra hívták fel a figyelmet, hogy az Európai Unió más országaiban forgalmazott élelmiszerekhez képest, a Romániában eladottak esetében nemcsak más szabványokat alkalmaznak a gyártók, de különbség van az összetétel, a felhasznált alapanyagok minősége, sajátosságai tekintetében is. Az ONPC elnöke, Horia Constantinescu elmondta, hogy egyes termékek – különösen a halkészítmények – esetében hamis címkézés is előfordul. „Olyan esetekről van szó, amikor az adott terméket <<extra>> minőségi jelzéssel látják el és a címkézés szerint a termék 14 napig megőrzi minőségét, holott közismert, hogy a halételek minőségi sajátosságai néhány napon belül megváltoznak, tehát az <<extra>> minősítésnek már akkor sem felelnek meg, amikor bekerülnek az országba. Bátorítanunk kell a hazai halkészítmények forgalmazását, hiszen természetes, hogy egy romániai tóból hamarabb kerül a hal az élelmiszerboltok polcaira, mint ha az illető terméket az európai közösség valamelyik országából importálnák” – mondta Hora Constantinescu. (Rador Hírügynökség)

Tegnap a kormány jóváhagyott 116 beruházási pályázatot

A munkálatok összértéke két milliárd lej. Elsősorban utak, utcák, felújításáról, valamint napköziotthonok, iskolák és helyi kórházak építéséről van szó. Viorica Dăncilă miniszterelnök-asszony bejelentette, hogy a jövő héten kibocsátják Bukarest déli körgyűrűjének építésének a megkezdésére vonatkozó rendeletet, ugyanakkor már megjelent a Nagyszeben – Piteşti autópálya első szakaszának építését lehetővé tevő kisajátítási határozat. Ez Nagyszeben – Boiţa közötti útszakaszra vonatkozik. (Rador Hírügynökség)

A Képviselőház Jogi Szakbizottsága tegnap visszautasította a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát (USR) kezdeményezéseit

Az ellenzéki pártok javaslatai arra vonatkoztak, hogy vegyék napirendre a kompenzatív (kiegyenlítő) fellebbezés eltörlésére vonatkozó törvénytervezetet és az Alkotmány-módosításra vonatkozó, a májusi népszavazás nyomán aktuálissá vált törvénytervezetet. Mint ismeretes, a kompenzatív fellebbezés lehetőséget teremt arra, hogy mindazok, akik nem megfelelő fogva-tartási körülmények között töltötték büntetésüket, kérjék a büntetési tételeik megfelelő arányú csökkentését.

Florin Iordache, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője úgy nyilatkozott, hogy a szóban forgó jogszabály-tervezeteket csak azt követően tűzhetik napirendre, ha megkapták az Igazságügyi Minisztérium, a Bírák Tanácsa és a Lefőbb Ügyészség véleményezését, amely a jövő héten lesz esedékes. Stelian Ion USR-képviselő úgy vélte, hogy már három hete annak, hogy a parlament rendkívüli ülésszakán megvitatták ezeket a jogszabályokat, s az említett intézmények számára ez az idő elégséges lehetett arra, hogy kialakítsák álláspontjaikat. Gabriel Andronache, az NLP képviselője azt mondta, hogy kérni fogja azt, hogy a Képviselőház plénuma a szakbizottsági jelentés nélkül is vitassa meg a kompenzatív fellebbezés eltörlésére vonatkozó törvénytervezetet. (Radio România Actualităţi)

Az Alkotmánybíróság ma tárgyalja Viorica Dăncilă miniszterelnök-asszony óvását, amelyben kérte, hogy a taláros testület állapítsa meg az állam intézményei közötti jogi konfliktust annak kapcsán, hogy Klaus Iohannis államfő visszautasította a kormány által javasolt miniszterek kinevezését

Az érintett intézmények – a kormány és az elnöki hivatal – az elmúlt héten benyújtották álláspontjaikat. Viorica Dăncilă miniszterelnök-asszony úgy fogalmazott, hogy a taláros testület döntésének a jövőre nézve is iránymutatónak kellene lennie. A kormányfő Niculae Bădălăut javasolta az energiaügy, Ioan Deneşt a környezetvédelem és Ştefan Radu Opreat a parlamenti kapcsolattartás élére. Klaus Iohannis államfő mindegyik javaslatot visszautasította. (Radio România Actualităţi)

(Székely Ervin, Rador)