2019. november 18

 A kormány tervei szerint november végéig véglegesitik a minimélbérre vonatkozó határozatot

A kormány tervei szerint november végéig véglegesitik a minimélbérre vonatkozó határozatot, mig a 2020-as költségvetés-tervezetet az év végéig. Ludovic Orban miniszterelnök szerint a minimálbér megkülönböztetése a tanulmányok alapján nem indokolt és obiektiv megoldást kell találni, amely alapját képeszi majd a bruttó minimálbér növelésének. „Csak egy minimálbér van, nincs ennek több formája. A jövő évben rendeznünk kell az ágazati minimálbért is, amelyet egyébként az Európai Bizottság is kért még 2015-ben”, fűzte hozzá a miniszterelnök.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.18)

Az idei karácsonyfa-ajánlat

Az idén, a Romsilva negyvenezer fenyőt kínál eladásra. Az Országos Erdőgondnokság tájékoztatása szerint az áruba bocsátandó fenyők közül 26 ezer jegenyefenyő, 14 ezer pedig lucfenyő, mig az árak 15-35 lej között ingadoznak. A három méternél magasabb fenyőkre vonatkozó igénylések különleges rendelésnek minősülnek, és az erdőigazgatóságok szabják meg az árakat, amelyek nem lehetnek alacsonyabbak méterenként 25 lejnél. A Romsilva vezetője, Gheorghe Mihăilescu októberben úgy nyilatkozott, hogy terveik szerint a következő években kizárólag cserepes fenyőket kínálnak eladásra, amelyek utólag újraültethetők. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.18)

Klaus Iohannis kihirdette a tanórák számának csökkentését előirányzó törvényt

Klaus Iohannis államfő hétfőn kihirdette a tanórák számának csökkentését előirányzó törvényt, amely a 2020-2021-es tanévben lép hatályba.A törvény értelmében a kerettantervben szereplő órák száma az elemi oktatásban hetente átlagosan 20 óra, a gimnáziumban 25 óra, a líceumban pedig heti 30 óra lesz.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.18)

Újrakezdődik Mezei János volt gyergyószentmiklósi polgármester pere

Négy és fél év pereskedés és egy elsőfokú felmentő ítélet után a Marosvásárhelyi Táblabíróság visszaküldte első fokra Mezei János volt gyergyószentmiklósi polgármester korrupciós perét. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöki tisztségét is betöltő Mezei János az MTI-nek elmondta: elkerülte az első fokon eljáró Hargita Megyei Törvényszék figyelmét egy 2000-ben hozott törvény, amely szerint olyan bíráknak kellett volna ítélkezniük az ügyében, akiknek képesítésük van a hasonló, korrupcióval összefüggésbe hozott ügyekre.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.18)

Rozália Gănciulescu