2020. január 7

Klaus Iohannis részt vesz a Bajor Keresztényszociális Unió parlamenti frakciójának éves ülésén

Klaus Iohannis államfő németországi munkalátogatása során kedd délelőtt Bajorország kormányfőjével találkozott és részt vett a bajor tartományi kormány ülésén, ahol beszédet mondott.Ugyanakkor párbeszédet folytatott a bajor kormánytagokkal a román-német kapcsolatokról és európai időszerű kérdésekről. A megbeszélések napirendjén szerepeltek a kétoldali politikai és gazdasági kapcsolatok, európai témák, mint például, az UE költségvetése és a Brexit. A Bajor Keresztényszociális Unió parlamenti frakciójának éves ülése előtt Klaus Iohannis közös sajtóértekezletet tartott Alexander Dobrindt frakcióelnökkel, amelyen kijelentette, hogy a német politikusokkal megvitatja az európai agendában szereplő konkrét témákat. Kérdésre válaszolva a román államfő utalt a nemrégi közel-keleti helyzetre, aláhúzva, hogy az iraki helyzet minket is érint, mivel ebben az övezeteben nagyon sok román él és dolgozik, és román katonák NATO-felkészitőkön vesznek részt.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.07)

Ludovic Orban miniszterelnök kedden Brüsszelben megkezdi első munkalátogatását

Ludovic Orban miniszterelnök kedden Brüsszelben megkezdi első, három napos munkalátogatását, melynek során EU- és NATO-hivatalosságokkal találkozik. A miniszterelnök látogatásának napirendjén szerepel az Európai Néppárt képviselőcsoportjának ülésén való részvétel is. A vizit első felében a román kormányfő Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével folytat kétoldalú megbeszélést, majd fogadja Frans Timmermans, az Európai Bizottság végrehajtó alelnöke, valamint Michel Barnier, az EU Brexit-főtárgyalója. A miniszterelnök küldöttsége tálálkozik Olivár Várhelyi európai bővitésért és jószomszédi viszony fenntartásáért felelős biztossal is, valamint Johannes Hahn-al, költségvetéséért és humán forrásokért felelős uniós biztossal. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.07)

A kormány az idén is finanszirozza a Roncsautó- és Roncsautó Plusz programot

A kormány az idén is finanszírozza a Roncsautó- és Roncsautó Plusz programokat, amelyek valószínűleg márciusban indulnak újra, közölte Ludovic Orban miniszterelnök, aki hozzáfűzte: „Szükség van erre a lendületadásra, főleg a romániai gyártók szempontjából. A gépjárműipar jelentős százalékkal járul hozzá a bruttó hazai termékhez (GDP)”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.07)

Az EU több mint egymilliárd eurót térit meg Romániának

Az Európai Unió kedden több mint egy egymilliárd eurót térit meg Romániának, amely a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) által 2019 október 15-november 30 között a gazdálkodóknak előre kifizetett összeget fedezi. Adrian Pintea, az APIA vezérigazgatója szerint ez a legnagyobb előre kifizetett összeg 2009-től mostanig. A pénz a Mezőgazdasági Minisztérium számlájára folyik be és innen irányitják át majd az állami költségvetésbe. Az uniós szabályzat értelmében, Románia 1,9 milliárd euróban részesült 2019-ben a gazdálkodóknak nyújtott szubvenciók kifizetésére.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.07)

Az ingatlan piac szempontjából Kolozsvár 2020-ban is a legdrágább város marad

Az ingatlan piac szempontjából Kolozsvár 2020-ban is a legdrágább romániai város marad. A hasznos felület átlagára 1600 euró/négyzetméter, azaz 15%-al drágább mint Bukarestben és több mint 6%-al magasabb mint egy évvel ezelőtt.A panellakások iránti kereslet jóval meghaladja a kinálatot és ezt teszi drágább várossá Kolozsvárt, ahol 22 ezren az IT területén és több mint 17 ezren a multinacionális cégeknél dolgoznak. Kolozsváron tanul, ugyanakkor, több mint 100 ezer főiskolás, illetve mesteri képzésben részt vevő fiatalok és doktoráló diákok, melyel közül néhány ezren külföldiek, Franciaországból, Németországból és Belgiumból származnak.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.07)

Az idegenforgalmi és szálloda ipar képviselői a kormány támogatását kérik

A külföldi turisták vonzása, illetve a modernebb elszállásolási helyiségek megépitésének ösztönzése érdekében az idegenforgalmi és szálloda ipar képviselői a kormány támogatását kérik. A román turizmus fenntartható fejlesztése végett az ország külföldi megismertetését előmozditó stratégiára van szükség, amelyet ideális lenne, ha a köz- és magánegyüttműködés révén valóstanának meg, vélekedett Călin Ilie, a Romániai Szálloda Ipari Szövetség elnöke. „A „de minimis” támogatás folytatását szorgalmazzuk a turisztikai befektetések, valamint a költségvetés biztositását az új inveszticiók megvalósitása céljából”, fűzte hozzá Călin Ilie. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.07)

Gănciulescu Rozália