2020. március 11

Klaus Iohannis felhivást intézett a lakossághoz

A koronavirus gazdasági, pénzügyi és költségvetési hatásait felmérő Intézményközi Munkacsoport első ülésének megkezdése előtt Klaus Iohannis államfő felhivásban kérte a lakosságot, hogy ne essen pánikba, hiszen az országban még nem jeleztek súlyos eseteket. „A kormány felméri, hogy milyen mértékben tudja segiteni a kis- és középvállalatokat, például, a fuvarozókat. De, figyelmebe kell venni a hatóságok tanácsait is, akik jól felkészült szakemberek”, fűzte hozzá az államfő. Az Intézményközi Munkacsoport első ülését Klaus Iohannis elnökölte, aki az ülés részvevőitől azt kérte, hogy határozzák meg mielőbb a a koronavirus-járvány gazdasági hatásait. Véleménye szerint azonositani kell a legjobb mechanizmusokat és eszközöket, elsősorban a lakosság egészségének védelmezésére, de egészében véve, a gazdaság és a társadalom működése érdekében is, tájékoztatott a román közszolgálati rádió tudósitója.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.11)

Románia rendelkezik a szükséges pénzügyi forrásokkal és eszközökkel az új koronavirus elterjedése okozta kihivások leküzdésére

Az ügyvivő pénzügyminiszter szerint Románia rendelkezik a szükséges pénzügyi forrásokkal és eszközökkel az új koronavirus elterjedése okozta kihivások leküzdésére. A Klaus Iohannis államfővel és az ügyvivő miniszterelnökkel szerda délben sorra került találkozó után Florin Câţu internetes bejegyzésében leszögezte, hogy elővigyázatos volt és sikerült finanszirozásokat lehivnia, igy a költségvetési kiadások fedezésére meg vannak a szükséges pénzforrások.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.11)

Fellázadtak a határon az Olaszországból hazatérő románok

A koronavirus-gócpontok elterjedése miatt a nyugat-európai országokban hosszú ideje élő és dolgozó románok tömegesen térnek vissza Romániába. Az egyes, közvelten légi és közúti járatok felfüggesztése miatt az Olaszországban vagy más európai országokban élő románok saját kocsijukkal vagy bérelt kisbuszokkal térnek haza.A határon nagyon sokat kell várakozniuk a formaságok miatt és több esetben fellázadnak amiatt, hogy karanténba vagy otthoni elszigeteltségbe kerülnek. Úgy tűnik, hogy a Sürgösségi Helyzetek Bizottsága által hozott intézkedés, mely szerint a közúti határátkelőknél Romániába belépő román vagy külföldi állampolgárokat a határ menti megyékben felállitott karantéba helyezik – nem bizonyult hatékonynak. Következésképpen, egy másik intézkedést rendeltek el, pontosabban lakhelyük szerinti megyék határáig viszik őket, a rendőrség és a csendőrség kiséretében.A Szatmár megyei petei határátkelőnél folyamatosan érkeznek a románok Olaszországból, akik felháborodottak, mivel több órát kell várakozniuk, mi több, nem közlik a hatóságok, hogy mi történik velük. Kérdésre válaszolva, Radu Bud, Szatmár Megye prefektusa, elmondta, hogy a helyzet ellenörzés alatt van, 6-7 kocsit elkisér a rendőrség a románok lakhelye szerinti megyehatárokig, ahol karanténba helyezik őket.Szatmár megyében jelenleg 76 személyt helyeztek karaténba, mig 138 önkéntes otthoni vesztegzár alatt van.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.11)

Megelőző intézkedéseket vezettek be a román hatóságok a koronavirus-fertőzés elterjedésének megakadályozására

Romániában mostanig 35 embert diagnosztizáltak koronavirus-fertőzéssel. A fertőzés elterjedésének megakadályozására a román hatóságok egész sor intézkedést vezettek be. Igy, március 31-ig felfüggesztik a koronavirus-fertőzések kezeléséhez szükséges gyógyszerexportot, a zárt térben tartandó eseményeket – ideértve a vallásos jellegű eseményeket is – , amelyek szász főnél nagyobb gyűlekezést jelentenek. Az exporttilalom alá eső orvosságok és eszközök listáját az egészségügyi minisztérium fogja összeállítani. A hatóságok ugyanakkor azt javasolták a 99 főnél több dolgozóval rendelkező magánvállalatoknak, hogy módositsák a munkaprogramot, a közszállitási zsúfoltság csökkentéséért. A hatóságok bejelentették, hogy szigorúan ellenőrzik a határt, beleértve az átszálló utasokat is, hogy senki ne tudja kijátszani a koronavírus elleni védekezés szabályait.Raed Arafat belügyi államtitkár megjegyezte, hogy a karantén vagy az önkéntes vesztegzár megszegését 4.000 euróval bűntetik és e bűntetést többször is megismételhetik, amennyiben az illető személy többször megszegi a szabályokat. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG . 03.11)

Gănciulescu Rozália