2020. június 30/

A parlament elfogadta az ország új védelmi stratégiáját

A kétkamarás parlament együttes ülése nagy szavazattöbbséggel megerősítette kedden Románia 2020-2024-es időszakra szóló nemzeti védelmi stratégiát, amelyet tavaly decemberben Klaus Iohannis államfő terjesztett a törvényhozás elé. A NATO-tagországok kollektív védelmére és az ország saját intézményrendszerének megerősítésére alapozó új román védelmi stratégia tágabb összefüggésben a nemzetbiztonság külpolitikai, közrendvédelmi, oktatási, egészségügyi, gazdasági, környezetvédelmi, energetikai és kiberbiztonsági vetületeire is kiterjed. „Romániának meg kell védenie polgárait, bárhol is tartózkodnának, szavatolnia kell biztonságukat, tiszteletben kell tartania jogaikat, intézményeit pedig a polgárok szolgálatába kell állítania. Románia ugyanakkor olyan ország, amely megvédi értékeit, érdekeit, jelképeit, de nemzeti javait és erőforrásait is” – hangsúlyozta Klaus Iohannis államfő, amikor az ország nemzetbiztonsági testülete, a Legfelsőbb Védelmi Tanács május végén elfogadta a 2020-2024-re szóló védelmi stratégiát. Románia főleg az Oroszország és a NATO viszonyának megromlásával, a terrorizmus terjedésével, valamint a hibrid hadviseléssel és a kiberbűnözéssel kapcsolatos fenyegetésekkel számol, ugyanakkor külpolitikája és biztonságpolitikája alappilléreinek tekinti az Egyesült Államokkal ápolt stratégiai partnerséget, valamint NATO- és EU-tagságát. A keddi parlamenti szavazás alkalmával a jobbközép Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) bejelentette, hogy nem szavazza meg a stratégiát, mivel az nem sorolja a nemzetbiztonsági kockázatok közé a korrupciót. A parlament együttes ülése 311 szavazattal 4 ellenében 38 tartózkodás mellett fogadta el az új román nemzeti védelmi stratégiát. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.30)

Koronavírus Romániában: ismét 400-hoz közelít az új fertőzéses esetek száma

Az elmúlt 24 órában 388 új fertőzést igazoltak Romániában, a nyilvántartott fertőzöttek száma 26 970-re emelkedett – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Összesen 17 új halálesetet jelentettek, ezzel az áldozatok száma 1651-re nőtt. A gyógyultak és száma 19 050, így az aktív fertőzöttek száma 6269-re nőtt a hétfői 6036-hoz képest. Jelenleg 205 beteget ápolnak intenzív osztályon. Az elmúlt 24 órában 10 424 teszt eredményét dolgozták fel. Az elmúlt 24 órában 17, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Ezzel 1651-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.30)

Marcel Ciolacu: nem az emberek, hanem a kormány a hibás járványhelyzet fokozódásáért

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke szerint a nemzeti liberális párti (PNL-) kormány kudarcát igazolja, hogy elhalasztják a július elsejére várt lazítások bevezetését. A PSD vezetője – aki egyben a képviselőház elnöke is – Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a kabinet Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel az élen az egyszerű embereket hibáztatja a koronavírus-járvány terjedéséért, mondván, hogy nem tartják tiszteletben a szabályokat, például a fizikai távolságtartást. „Megfeledkeznek azonban a PNL vezetőinek botrányos viselkedéséről: Orban a kormány épületében ivott és cigarettázott, más közjogi méltóságokkal, és a maszkot mai napig sem tudja szabályszerűen használni. Robu helikopterrel hozott labdával választási vásárt rendezett a stadionban, távolságtartás és maszkok nélkül, Chirica polgármester és Alexe miniszter sátoros ünnepek százaival kezdte választási kampányát, még arra az elnöki kijelentésre is fittyet hányva, hogy vagy óvatos vagy, vagy ostoba” – olvasható Ciolacu Facebook-bejegyzésében. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.30)

IMAS-felmérés: enyhén nőtt a PNL és az USR népszerűsége, csökkent a PSD támogatottsága

Január óta először mutatott növekedést a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) népszerűségi indexe az IMAS közvéleménykutató-intézet június felmérésében. Egy kereskedelmi rádió megrendelésére készült kutatás szerint a fő ellenzéki erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága csökkent a válaszadók körében. Az RMDSZ a május 5,1 százalékról 3,4-re esett vissza. A kormánypárt a legutóbbi 32,6 százalékról 33 szálakéra „tornázta fel” magát, ami még mindig messze van a januári 47 százalékos támogatottságtól, de idén először sikerült népszerűség-emelkedést felmutatnia a PNL-nek. A megkérdezetteknek arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy ha a következő vasárnap tartanák a parlamenti választásokat, melyik pártra adnák voksukat. A válaszolók 21,9 százaléka pecsételne a PSD-re, ami csökkenés a múlt hónap 23 százalékához képest. A PNL-hez hasonlóan szintén jobb oldali értékeket valló Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is felszálló ágban van (12,3 százalék a legutóbbi 11,6-hoz képest), míg választási szövetségesét, a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártját (PLUS) 5,8 százalékon mérték. A Pro Románia a negyedik helyen áll (11,2 százalék), a Népi Mozgalom Pártja (PMPM) az ötödik a parlamenti alakulatok rangsorában (4,7 százalék), a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) a hatodik, és szintén az 5 százalékos bejutási küszöb alatt, utolsó helyen áll az RMDSZ 3,4 százalékkal. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.30)

Románia újabb vízierőművet építene a Dunán

Románia újabb vízierőművet építene a Dunán, ami fontos beruházás lenne az úgynevezett uniós zöld megállapodásban rögzített célok eléréséhez vezető átmeneti szakaszban. Erről a tervről kedden egy bukaresti konferencián Bogdan Badea, a Hidroelectrica állami energiavállalat vezérigazgatója beszélt. Badea kifejtette, hogy az átmeneti szakaszban az új vízierőmű lenne a legfontosabb projekt Románia számára. Elmondta, korábban is terveztek egy új vízierőművet a román Turnu Magurelenál és a bolgár Nikápolynál, de ez a projekt nem úgy haladt, ahogyan szerették volna, ezért most a román fél olyan beruházást tervez, amely csak a Duna romániai szakaszának hozamát használná fel energiatermelésre. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.30)

Andrei Demeny