2020. augusztus 14

A Román Tengerészet Napja

A Román Haditengerészet az életüket áldozó matrózokra emlékezett pénteken. Konstanca fő sétányán található Matrózok Keresztje emlékműnél a délelött folyamán katonai és vallásos ceremóniára került sor.A Román Haditengerészet igy emlékezett meg a matrózokra, aki egy nappal a Román Tengerészet Napja előtt életüket áldozták.Az idei rendezvényt szükkörben tartották a koronavirus-járvány miatt. „E napnak nagy jelentősége van valamennyi tengerész számára, katonáknak civileknek egyaránt. Virágkoszorúkat helyezünk el azok emlékére, akik életüket áldozták és a viz mélyén alusszák örök álmukat. Gyakorlatilag azt visszük tovább, amit elődeink megkezdtek”, nyilatkozta, a Román Haditengerészet szóvivője, Corneliu Pavel ezredes.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.14)

A miniszterelnök munkalátogatást tesz Dolj megyében

Ludovic Orban miniszterelnök pénteken munkalátogatást tesz Dolj megyében. A kormányküldöttség megtekinti a craiovai repülögépgyárat és részt vesz a Craiova-Pitesti gyorsforgalmi út projektjének bemutatásán. A repülőgyárban a kormányfő részt vesz a „védelmi minisztérium felszerelésében levő IAR-99 Standard tipusú repülőgépek modernizálása” elnevezésű szerződés aláirási ceremóniáján.Ezt követően a küldöttség a Dolj megyei Cârcea településre látogat, ahol részt vesz a Craiova-Segarcea gázvezeték felavatásán. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.14)

Németországban január 1-től munkát vállaló románoknak jobb körülményeket biztositanak

Mint ismeretes, néhány hónappal ezelőtt nagy botrány tört ki a németországi végóhidakon dolgozó románoknak biztositott szálláskörülmények miatt. A botrány nyomán a két ország szakminisztere közvetlenül igyekezett tenni a helyzet megváltoztatásáért.Violeta Alexandru román munkaügyi miniszter Hubertus Heil német kollégájával konzultált. A megvitatott, a német fél által megigért változások között szerepel az is, hogy a románok maguk köthetik meg a szerződéseket a munkáltatóval és nem egy közvetitő cég révén. Facebook-bejegyzésében Violeta Alexandru kifejtette, hogy január 1-től a külföldi állampolgárok, ideértve a románokat is, egyéni munkaszerződéseket köthetnek a német húsipari munkáltatókkal és őket terheli majd a felelősség a munkakörülmények biztositásáért valamnenyi alkalmazottjuk számára.Ugyanakkor, a német hatóságok arra kötelezik a munkáltatókat, hogy pontosan jegyezzék a románok által ledolgozott munkaidőt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.14)

A PSD a nyugdijak 40%-al való emelését követeli a kormánytól

A szociáldemokraták a kormánytól a nyugdijak 40%-al való emelését követelik szeptember 1-től, a 2019-ben elfogadott törvényhez hiven. Olguța Vasilescu volt munkaügyi miniszter bejelentette, hogy a Szociál Demokrata Párt (PSD) több minyt 800 ezer aláirást gyűjtött a nyugdijasoktól, akik támogatják a 40%-os nyugdijnövelést. Olguța Vasilescu figyelmeztetett, hogy a nyugdijasok az illetékes intézményekhez fordulnak a törvény által előirt jogaiknak visszaszerzőséért. Mint hozzáfűzte, a nyugdijakra vonatkozó új kormányrendeletet a PSD elutasitja a parlamentben és hasonlóképpen jár el a gyermeknevelési pótlék 20%-al való emelésésől szóló rendelet esetében is, amely végleges megszavazásra a jövő héten kerül a képviselőház elé. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.14)

Rozália Gănciulescu