2020. november 6

Kezdődik a parlamenti választási kampány

Szigorú óvintézkedések mellett pénteken kezdődik hivatalosan a parlamenti választásokat megelőző kampány, amely az audiovizuális médiában december 4-én fejeződik be. Ez idő alatt a Román Rádió következetesen tájékoztat a jelöltek tevékenységéről, a szavazás lebonyolitásának technikai feltételeiről és sugározza a  jelöltek közötti vitát.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.06)

A szociáldemokraták a Parlament Palotájában nyitják meg választási kampányukat

A szociáldemokraták péntek délben, a Parlament Palotájában nyitják meg választási kampányukat. Az USR PLUS Szövetség ugyanebben az időben, saját közösségi oldalán, digitális miting keretében mutatja be programját az állampolgároknak. A koronavirus-várvány miatt rendkivüli választási kampányt tartanak a jelöltek, és ezek nagy része online kampány lesz, mig a fizikailag tartott rendezvényeken kevés számú részvevő lehet jelen és csakis védőmaszkkal. A parlamenti választások időszerűsége kapcsán Ludovic Orban miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy létfontosságú Románia számára, hogy a jelenlegi parlament mandátuma az alkotmány által előirányzott határidőre érvényét veszitse. „A demokrácia az emberek urnákhoz való járulását jelenti. Romániának szüksége van arra, hogy állampolgárai új parlamentet válasszanak, mig az állampolgároknak joguk van egy olyan parlamenthez, amely képviseli jelenlegi politikai meglátásukat”, hangsúlyozta a miniszterelnök.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.06)

A Romániai Tanulók Országos Tanácsa elmarasztalja az iskolák bezárásával kacsolatos javaslatot

A Romániai Tanulók Országos Tanácsa elmarasztalja valamennyi iskola bezárására vonatkozó javaslatot, mivel számos tanintézmény olyan közösségekben található, ahol az aktív fertőzöttségi ráta három fő ezer lakosra kivetitve. A minőségi tanitás szavatolása érdekében fontos, hogy ezen iskolák nyitva maradjanak, a biztonsági intézkedések tiszteletben tartása mellett, véli a Diáktanács.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.06)

A PSD az európai oktatási modell alkalmazását szorgalmazza

A Szociáldemokrata Párt (PSD) az európai oktatási modell alkalmazását szorgalmazza, amely szavatolja az iskolák biztonságos körülmények közötti nyitvatartását. A Facebookon közölt üzenetükben a szociáldemokraták ezt irták: „A Nemzeti Liberális Párt elképzelése szerint az iskola online-tanitást, illetve televiziós távoktatás jelent azok számára, akiknek nincs áram a lakásukban. Ludovic Orban vezetése alatt az iskolákat a diákok számára bezárják, de megnyitják a választások lebonyolitására”.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.06)

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter felhivásban kérte a lakosságot a prevenciós szabályok betartására

Szatmárnémetiben emelkedik a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma, noha a megye hosszú időn át országos viszonylatbn az utolsó helyen volt, ami pozitivitási rátát illeti. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter a tegnap Szatmárnémetiben felhivta a lakosság figyelmét a prevenciós szabályok betartására, „hiszen mindannyiunktól függ, hogy milyen karácsonyi ünnepünk lesz”. A virus elterjedésének megállitására legkevesebb három hétig tiszteletben kell tartanunk az egészségügyi szabályokat, hangsúlyozta a miniszter.”Minden tevékenységet – legyen az gazdasági vagy átmeneti jellegű – a miniszteri rendelet által előirányzott feltételek mellett kell lebonyolitanunk. Legkevesebb három hétre van szükségünk ahhoz, hogy csökkentsük  fertőzések számát”, fűzte hozzá Nelu Tătaru.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.06)

Rozália Gănciulescu