2020. november 9

December 15-ig megérkezik az influenza elleni védőoltás az egészségügyi minisztérium által rendelt mennyiségben

Romániában december közepéig érkezik meg az influenza elleni védőoltás az egészségügyi minisztérium által rendelt mennyiségben, nyilatkozta Nelu Tătaru tárcavezető. A gyógyszertárak 300 ezerrel több adagot rendeltek, mint a tavaly, de igy is kevésnek bizonyul ez a mennyiség a pandémia miatt, fűzte hozzá a miniszter. „November 15-ig megérkezik az októberre és novemberre rendelt és le nem szállitott vakcina-mennyiség, mig december közepéig rendelkezésünkre fog állni az egész mennyiség, azaz 2.970.000 adag vakcina, amelyeket megyék szerint, a Közegészségügyi Igazgatóságoknak és a családi orvosoknak osztunk szét. A forgalmazóktól azt kértük, hogy ezt a mennyiséget egészitsék ki, a lehetőségtől függően, hogy a vakcina a szabad piacon is elérhető legyen”, tájékoztatott Nelu Tătaru miniszter. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.09)

Gratulált Klaus Iohannis államfő Joe Bidennek az amerikai elnökválasztáson elért győzelméhez

Klaus Iohannis üdvözlő üzenetet intézett Joe Biden megválasztott amerikai elnökhöz, amelyben megerősitette, hogy Románia továbbra is elkötelezett a közös stratégiai biztonsági, illelve a védelmi és gazdasági célkitűzések elérése iránt. Románia, mint a NATO szövetséges állama, elkötelezetten vállalja a jövőben is a védelmi kiadásokhoz való hozzájárulást és az Egyesült Államok mellett van az egészségügyi, gazdasági és a klimaváltozás okozta kihivások leküzdésében, hangsúlyozta a román államfő, megjegezve, hogy készül a „A román-amerikai közös stratégiai partnerségi nyilatkozat” 10-ik évfordulójának jövő évi megünneplésére, mely dokumentumot Joe Biden alelnöki mandátuma alatt fgadtak el.  (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.09)

A koronavirus-fertőzöttek száma a jövő héten elérheti a napi 15 ezret

A hétfőn gyarkorlatba ültetett újabb intézkedések elégtelennek minősülnek az új koronavírus (SARS-CoV-2) okozta fertőzések számának csökkentésére és még szigorúbb intézkedésekre van szükség, vélekednek a szakemberek.Octavian Jurma járványügyi orvos és kutató a román közszolgálati rádió érdeklődésére elmondta, hogy ezen a héten a koronavirus-fertőzöttek száma minden bizonnyal meghaladja a napi 12 ezret, mig a jövő héten elérheti a napi 15 ezret is. Az orvos szerint a tömeges tesztelés a legjobb megoldás a gazdaság működésének fenntartására. „Sokkal olcsóbb egy emberen elvégezni a tesztet, majd visszaküldeni munkahelyére, mint 14 napra karanténba helyezni és betegszabadságot fizetni neki. Az antigén gyorstesztről beszélünk. A gond az, hogy már nem tesztelik azokat, akik közvetlen kapcsolatba kerültek igazolt fertőzöttekkel. Három tűnet kialakulása kell a teszt elvégzéséhez és ezért is három tesztelt személy közül egynek pozitiv a tesztje. A helyzet teljesen kiszabadult az ellenörzés alól, magyarázta Octavian Jurma. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.09)

A parlamenti választások alkalmából külföldön mintegy 750 szavazókörzetet állitnak fel

A román külügyminisztérium becslése szerint a december 6-án tartandó parlamenti választások alkalmából külföldön mintegy 750 szavazókörzetet állitnak fel. Mindössze Nigéria és Málta közölte hivatalosan, hogy nem szerveznek szavazókörzeteket területükön. Iulian Ivan, a minisztérium választási folyamatért felelős képviselője leszögezte, hogy mindegyik ország döntését saját járványügyi szabályai alapján hozta meg.”Az ilyen intézkedések az illető ország állampolgárainak védelmét szolgálják és nem tárgyalhatóak, de semmi esetre sem irányulnak az ott élő román állampolgárok szavazati joga gyakorlásának megakadályozására”, fűzte hozzá Iulian Ivan. A külföldön élő román állampolgároknak két nap áll rendelkezésükre – december 5-e és 6-a – hogy éljenek szavazati jogukkal, pontositotta a külügyminisztérium. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.09)

Gănciulescu Rozália, RADOR