2020. november 10

A NATO online tartotta éves konferenciáját, amelynek a román külügyminisztérium adott helyet

A NATO nem maradhat nukleáris fegyver nélkül, mindaddig, amig Oroszország és Kina nem mond le az ilyen tipusú fegyverzetről, nyilatkozta kedden Jens Stoltenberg, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára, a szervezet éves konferenciáján, melynek témája a fegyverzet ellenörzése és a leszerelés, valamint a tömegpusztitó fegyverek elterjedésének megakadályozása volt. A konferenciát a NATO és a román külügyminisztérium szervezte. A konferenciát még márciusban kellett volna megrendezni Bukarestben, de a járványhelyzet miatt elhalasztották és most videokonferencia formájában  került sor. A NATO főtitkára felhivta a figyelmet, hogy a nukleáris fegyvereket az utóbbi 40 évben 90%-al csökkentették, és a szervezet keretében mindössze három szövetséges rendelkezik ilyen  fegyverzettel, de „ők garantálják a biztonságot a többiek számára”. „Oroszország és Kina hatalmas befektetéseket fordit a minőségi és diverzifikált nukleáris arzenálokra, mig Észak-Korea folytatja nukleáris fejlesztését. Ilyen körülmények között a teljes nukleáris leszerelés perspektivája nagyon távolinak tűnik, de nem jelenti azt, hogy ez nem fontos cél”, fűzte hozzá Jens Stoltenberg. Bogdan Aurescu román külügyminiszter a nukleáris fegyverek elterjedésének globális megközelitését szorgalmazta és megerősitette, hogy Románia szempontjából Kinának részt kellene vennie – Oroszország és az Egyesült Államok mellett – az új, nagyszabású nukleáris leszerelési megállapodásban, a START-szerződésben.  A román külügminisztérium által rendezett konferencián a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására vonatkozó szerződés hatályba helyezésének 50. évfordulóját is felidézik és előkészitik e szerződést kiértékelő konferenciát, amelyre a jövő augusztusban kerül sor.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.10)

A képviselőház törvényjavaslatot fogadott el az öregségi nyugdijra vonatkozóan

A képviselőház, döntő fórumként, törvényjavaslatot fogadott el, amely előirányozza azon munkavállalói kategóriák kiszélesitését, amelyek a sztandard nyugdijkorhatár két évvel való csökkentését élvezik annak nyomán, hogy legkevesebb 30 évet  visszamaradt rádióaktiv anyagokkal szennyezett légkörű térségben, illetve a fertőzött hely nyolc kilóméteres körzetében éltek. A törvényjavaslat további 27 települést sorol e kategóriába, melyek között Bákó, Onyest, Năvodari, Barót, Târgoviște és Titu. A jogszabály-tervezetet 243 szavazattal, 22 ellenében és egy tartózkodás mellett fogadták el. A törvényjavaslat célja a nyugdijtörvény egységes állami nyugdijrendszerre vonatkozó cikkelyének módositása.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.10)

Nem zárják be a zárt terű piacokat a vészhelyzet alatt

Nem zárják be a vészhelyzet alatt az agrár-élelmiszerpiacokat, vásárokat és bolhapiacokat, de kötelezően tiszteletben kell tartani a egészségügyi óvintézkedéseket. A képviselőház erről szóló döntését kedden hagyták jóvá 173 szavazattal, egy ellenében és 93 tartózkodás mellett, azon javaslat elfogadásával együtt, amelyet a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyújtott be a tavaly hozott egyik sürgösségi kormányrendelet módositására. A módositójavaslatot azt követően fogadták el, hogy a kormány a múlt héten úgy döntött, hogy december elejéig bezárják a zárt terű piacokat a kornavirus elterjedésének megakadályozása érdekében. A dokumentumot kihirdetés végett Klaus Iohannis államfő elé terjesztik.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.10)

Lemondott a tiltakozásról az Ambulanţa Szakszervezeti Szövetség

Az Ambulanţa Szakszervezeti Szövetség lemondott a keddre, Bukarestben tervezett tiltakozó akcióról a miniszterelnökkel, az egészségügyi és a pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélések után. Nem kerül sor a szerdától tervezett japánsztrájkra sem, közölte a szakszervezeti szövetség elnöke, Gheorghe Chiş, hozzáfűzve, hogy megállapodtak, a mentőszolgálatok alkalmazottjainak számát ezerrel növelik, azonban a  megyék szerint kiegyensúlyozottan elosztandó posztok betöltésére versenyvizsgát hirdetnek meg. A megbeszéléseken teritékre került az orvosi asszisztens bérezése, valamint ösztönző összegek vagy pótlékok kiutalása a koronavirus-járvány alatt mentőkocsikon dolgozó operativ személyzetnek, fűzte hozzá Gheorghe Chiş.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.10)

RADOR – Gănciulescu Rozália