2021. január 6

Egészségügyi védőfelszereléseket küldött a román védelmi minisztérium Moldova Köztársaságnak

Az új koronavirus-járvány okozta válság leküzdésének megkönnyitéséért a román védelmi minisztérium egészségügyi védőfelszerelésekkel – maszk, köpeny, szemellenző – segiti Moldova Köztársaságot. Az újabb segélyszállitmány a tavaly áprilisban kezdeményezett eljárást egésziti ki és részét képezi Moldova Köztársaság állampolgárainak nyújtott segélycsomagnak, melynek folyósitását Románia államelnöke is megerősitette nemrégi kisinyóvi látogatása alkalmából, tájékoztatott a tárca közleménye. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.06)

A Diákszövetség az iskolák újranyitását kéri a helyi szinten ezer rezidens lakosra jutó fertőzöttségi arány függvényében

Az Országos Diákszövetség az iskolák újranyitását kéri a tanügyminisztériumtól a helyi szinten ismert esetek alapján számitott, ezer rezidens lakosra jutó fertőzöttségi arány függvényében. A Diákszövetség ugyanakkor megjegyzi, hogy országban számos olyan település van, ahol a fertőzöttségi arány három százalék alatt van és hogy állandó kapcsolatban állt a tanulókkal és a konklúzió az, hogy többségük számára a digitális oktatás fárasztó és nem hatékony. A diákok képvsielői az országos felmérők megszervezésével kapcsolatos viták mielőbbi megkezdését is szorgalmazzák több forgatókönyv előkészitése éredekében, hogy ezekre a vizsgákra a meghatározott időben sor kerülhessen. Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter bejelentése szerint a szerdai kormányülésen sürgösségi rendeletet fogadnak el az online-oktatás február 8-ig történő folytatására. „Csak ezután gondolhatunk az osztálytermekbe való visszatérésre, de ezzel kapcsolatosan is sok forgatókönyv van ellemzés alatt. Szemelőtt tartjuk azon diákok helyzetét, akik számára az online-oktatás nehészégeket okozott”, fűzte hozzá a tárcavezető. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.06)

Nagyköveti tisztségekre pályázók meghallgatása

Kilenc nagyköveti tisztségre pályázó jelöltet hallgatnak meg a parlamenti külpolitikai és a román diaszpóráért felelős bizottságok szerdai együttes ülésén. A jelöltek parlamenti meghallgatására még az elmúlt év novemberében sor kellett volna, hogy kerüljön, de elhalasztották amiatt, hogy a Szenátus Állandó Bürója kvórum hiányában nem tudta jóváhagyni a szakbizottságok programját.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.06)

A villamosenergia-fogyasztók a hónap végéig választhatnak a versenyalapú energiapiac ajánlatai közül

A villanosenergia-fogyasztók a hónap végéig választhatnak a versenyalapú energiapiac ajánlatai közül, anélkül, hogy szankciókkal sújtanák őket a villamosenergia egyetemes szolgáltatásába való autómatikus átirányitásuk révén, ahol az áram sokkal drágább. Nagy-Bege Zoltán, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) alelnöke azt tanácsolja, hogy minthogy elmenjünk az ügyfélkapcsolatot fenntartó központokhoz, válasszunk az új szerződések megkötésére alkalmas más lehetőségek közül. „Egy másik lehetőség az internetes megoldás, aki csak teheti menjen rá az energiaszolgáltatók honlapjára és onnan válassza ki a számára legelőnyösebb ajánlatot.Valamennyi energiaszolgáltató megteremti a lehetőséget a szerződések online megkötésére. A harmadik varriáns a telefonos megoldás, azaz az illető szolgáltató Call Center felhivása. Ebben az esetben az érdeklődő tájékozatást kap valamennyi energiaszolgáltató ajánlatáról és ezek közül választhat. A kiválasztott ajánlat esetén a szerződést postán küldik el a lakáscimre. A szerződést alá kell irni és visszaküldeni az illető energiaszolgáltató cimére.További tanácsom az, hogy a fogyasztók használják az Autorităţii, anre.ro. honlapján található árösszehasonlitót is”, fűzte hozzá Nagy-Bege Zoltán. Az ANRE alelnöke azt is megjegyezte, hogy a hivatal csütörtöktől Call Center szolgáltatást bocsát rendelkezésre, ahol az érdekeltek részletes információkat kapnak a energiapiac liberalizálásáról. Az új szerződések pénzügyi előnnyel járnak, mégha bürokratikus problémékat okoznak is. Bátran kell választani az energiaszolgáltatók közül, mivel amennyiben nem vagyunk megelégedve a kiválasztott szolgáltatóval 21 nap után egy másikat választhatunk. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.06)

Repülőgéppel megérkezett Romániába a harmadik vakcina-szállitmány

Repülőgéppel csütörtökön megérkezett Romániába a harmadik vakcina-szállitmány az Otopeni-i, kolozsvári és temesvári repülőterekre. A több mint 150 ezer oltóanyagot regionális központokban osztják szét. A szállitmány biztonságát – a gépek leszállása után is – a gyártócég szavatolja. Az oltóanyagot speciális konténerekben szállitották. A szállitmányból Bukarest 39.975 dózist kap, Brassó 26.325-öt, Kolozsvár és Konstanca külön-külön 20.475-öt, mig Temesvár 11.700-et. Az oltási kampányt rányitó országos bizottság legutóbbi közleménye szerint a koronavirus elleni védekezés érdekében december 27-től mostanig 41 ezer egészségügyi dolgozó oltatta be magát.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.06)

Rozália Gănciulescu