2021.február 26

Felbontják az észak-erdélyi autópálya Maroskece – Aranyosgyéres szakaszának megépitésére megkötött szerződést

A szerződésbontást Cătălin Drulă szállitásügyi miniszter jelentette be. Az észak-erdélyi autópálya Maroskece (Cheţani) – Aranyosgyéres (Câmpia Turzii) közötti, 16 kilóméter hosszú szakaszán leálltak a munkálatok, mivel a román vállalkozó cége fizetésképtelenségbe került és új közbeszerzési eljárást kell kiirni.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.26)

Klaus Iohannis államelnök júniusba Észtországba látogathat

Klaus Iohannis államelnök júniusba Észtországba látogathat, amennyiben ezt a járványügyi helyzet lehetővé teszi. Klaus Iohannis videokonferencián tárgyalt Kersti Kaljulaid észt elnökkel, aki meghivta, látogasson el országába. A két államfő a világjárvány kezeléséről, a digitalizálásról és az éghajlatváltozás okozta hatások leküzdéséről tárgyalt. A felek megvitatták az Európai Unió keleti szomszédságában található országokkal, valamint a Három Tenger Kezdeményezés keretében való együttműködést is. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.26)

Romániában egy évvel ezelőtt igazolták az első SARS-CoV-2 esetet

2020 február 26-án a román hatóságok közölték, hogy diagnosztizálták az első koronavírusos beteget, Gorj megyében. Azóta mostanig csaknem 800 ezren fertőződtek meg koronavirussal és több mint 20 ezren húnytak el a virus miatt. A hatóságok legutóbb mintegy 400 ezer új fertőzést jelentettek a több mint 28 ezer PCR-teszt elvégzése után, mig két megyét – Temes és Máramaros – piros zónába sorolták. Az utóbbi 24 órában a legtöbb esetet Bukarestben jelentették. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.26)

Elutasitották a román exportot előmozditó szociáldemokrata módositó javaslatokat

A Szociáldemokrata Párt (PSD) a „Romániában gyártott” program támogatására, illetve a román exportot előmozditó beruházásokra kiutalt alapok kiegészitését kérte a parlamentben, de az erre vonatkozó módositó javaslatokat elutasitották. „Az export fellenditésére hivatott program jelenleg nagy veszélyben van, mivel nincs erre finanszirozási forrás. Épp most ért véget a Gulfood, amely a legnagyobb és egyben Közép-Kelet legbefolyásosabb élelmiszer-ipari kiállítás. Olaszország 100 vállalattal vett részt, Románia részvétele nulla volt”, deklarálta Radu Oprea, PSD-szenátor. Az ellenzék az üdülési jegyek ez évi folyósitását is kérte a turizmus támogatása érdekében, de ezt a javaslatot is elutasitották. Másrészt a Gazdasági Minisztérium költségvetését a kormány által megállapitott formában fogadták el.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -02.26)

Gănciulescu Rozália