2021. március 11

Parlamenti vitanapot kezdeményez a Szociáldemokrata Párt (PSD), amelynek keretében kéri Claudiu Năsui gazdasági miniszter leváltását

A legnagyobb ellenzéki párt szerint a vitanappal hangot kívánnak adni a vállalkozók által megfogalmazott bírálatoknak. A kezdeményezők szerint a Gazdasági Minisztérium rosszul kezelte a kis- és középvállalatok támogatására létrehozott alapot. A szociáldemokraták úgy vélik, hogy Claudiu Năsuinak nincs semmilyen mondanivalója a vállalkozók számára, ezért a szerdán benyújtott parlament kezdeményezés indokolt.

Radu Oprea, a PSD szenátora a közszolgálati rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a szaktárca vezetőjének: „Nincs semmilyen elképzelése, nincs programja a vállalkozók számára. Az export élénkítését célzó program leállt. A Start-Up Nation (vállalkozás-fejlesztő program) esetében hiányzik egy negyedmillió lej ahhoz, hogy a második szakasz kifizetéseit lezárják, a harmadik szakaszról pedig még szó sincs. A bürokrácia csökkentése csak egy jól hangzó jelszó. A valóság az, hogy az ami a Gazdasági Minisztériumban történik a vállalkozók számára maga a pokol” – fogalmazott a politikus.

A parlamenti vitanapra a jövő héten kedden kerül sor. Mint ismeretes, az alkotmány értelmében a parlamenti vitanap végén szavazással meghozott döntés a kormány számára nem kötelező. (RADOR Hírügynökség)

A Legfelsőbb Bíróság (ICCJ) ma tárgyalja az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály óvását, Elena Udrea bírósági felügyelet alá helyezésével kapcsolatban

A korrupcióellenes ügyészek szerint azt követően, hogy a volt idegenforgalmi és később fejlesztési minisztert nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, fennáll a veszélye annak, hogy ismét elhagyja az országot mielőtt ügyében jogerősen is döntést hoznának.

Ezzel szemben a volt miniszter-asszony úgy nyilatkozott, hogy saját elhatározásából tért vissza az országba és nem szándékozik újból elmenni, mert nem hiszi, hogy az alapfokú ítéletet bármilyen bíróság megerősítené. Ugyanebben az ügyben Traian Băsescu nagyobbik lányát, Ioana Băsescut öt év börtönbüntetésre ítélték. (Radio România Actualităţi)

Nem tiltja a törvény, hogy a magisztrátusok (bírák és ügyészek) együttműködjenek a titkosszolgálatokkal

A Szenátus visszautasította azt a törvénykezdeményezést, amelyik olyan értelemben módosította volna a magisztrátusok jogállására vonatkozó 2004/303-as számú törvényt, hogy az megtiltsa a bírák és az ügyészek számára azt, hogy titkos megállapodások alapján együttműködjenek a hírszerző szolgálatokkal.

A két szociáldemokrata politikus által kezdeményezett törvénymódosítást a Képviselőház hallgatólagosan elfogadta, azonban a Szenátus – amelyik a kérdésben a végleges döntést meghozni hivatott – 72 nem és 61 igen szavazattal visszautasította a tervezet elfogadását.

Mint ismeretes korábban a Laura Codruţa Kövesi vezette Országos Korrupcióellenes Ügyészség, az Augustin Lazăr vezette Legfőbb Ügyészség, valamint a Legfelsőbb Bíróság együttműködési megállapodásokat írt alá a román titkosszolgálatokkal, s ilyen módon sérült az igazságszolgáltatás függetlensége. (RADOR Hírügynökség)

Nőtt az infláció

Februárban 3,2%-ra emelkedett az inflációs ráta a januárban mért 3%-hoz képest – közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az élelmiszerek árai 2,7%-al a többi termék átlagosan 4%-al lett drágább. A szolgáltatások átlagára 2,3%-al nőtt az elmúlt hónapban.

A Nemzeti Bank előrejelzése szerint az első negyedév végére 2%-os, az év végéig pedig 2,5%-os inflációval kell számolnunk azonban figyelembe véve az árak eddigi alakulását, ez a prognózis aligha válik be. (RADOR Hírügynökség)

Székely Ervin, RADOR